nlc.hu
Aktuális

Fél év után végre hazaengedték Marianna jogtalanul kórházban tartott kisbabáját

A szülők mostanáig csupán kéthetente láthatták, egy órára.
Marianna, forrás: Partizán - videó

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyfele, Marianna, fél év küzdelem után március 3-án végre hazavihette kisfiát, akit a születése óta jogtalanul tartottak kórházban – számolt be közleményében a jogvédő szervezet, amely több mint tíz éve küzd a jogellenes gyermekkiemelések ellen. 

Az anyuka kálváriája múlt héten került nyilvánosságra, amikor a Partizán műsorában beszélt arról, hogy kisfiát a születése után elválasztották tőle, és azóta sem engedték haza. A hatóságok arra hivatkoztak, hogy Marianna túlzottan aggódik a koraszülött gyermekéért, lelkileg labilis, és nem volt „elég együttműködő” a gyermekvédelmi szakemberekkel. Ezért úgy döntöttek: jobb a babának egyedül a kórházban, a szerető szüleitől elzárva, mint a saját otthonában.

A TASZ bíróság elé vitte az ügyet, de közben a jogsértő gyámhatóságot is jogi nyomás alá helyezte, igazságügyi szakvélemény beszerzésével támasztotta alá érveit. 

A TASZ szolidaritási akciót is szervezett. A nagyszabású levélküldő kampányához több, mint 1700 ember csatlakozott, követelve, hogy Mariannáék gyermekét azonnal engedjék haza a családjához, rendezzék a kórházban fekvő összes baba sorsát, és indítsanak vizsgálatot annak érdekében, hogy soha többé ne fordulhasson elő hasonló jogsértés.

Mindezeknek köszönhetően a gyámhatóság visszavonta a korábbi döntését, így Mariannáék kisfia a TASZ segítségével életében először végre tényleg otthon van.

Ez is érdekelhet mobil, fotó: iStock Megnézem

Magyarországon amúgy legalább 300 hasonló sorsra jutott újszülött van, akiket ismeretlen okból nem engednek haza a családjukhoz, de nem kerültek jogszerű szakellátásba, azaz nevelőszülőkhöz sem. Azt, hogy most pontosan hány ilyen kórházba zárt csecsemő van az országban, nem tudni, mert nem adnak erről tájékoztatást a hivatalos szervek.

Kiemelt fotó forrása: YouTube / Partizán – videó

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top