
Ördög Nóra friss fényképpel jelentkezett közösségi oldalán. „Anya-fia pillanatok” – írta a felvétel mellé, melyen összebújva mosolyog a kamerába fiával, Vencivel. A kettőjük közötti hasonlóság pedig egészen elképesztő: a kiskamasz vonásai a megszólalásig emlékeztetnek édesanyjáéra. Nem meglepő, hogy a kommentelők között akad olyan is, aki egyenesen „Ikrek” – felkiáltással nyugtázta a látottakat.
Venci nagyot nőtt az elmúlt néhány hónapban: tavaly augusztusban még cseperedő kisfiúként mosolygott, amikor Ördög Nóra egy nagy puszit nyomott arcára 10. születésnapja alkalmából. Mostanra azonban egyre jobban kezdenek kirajzolódni arcán a kamaszos jegyek.
Ördög Nóra és Nánási Pál idősebbik gyermeke, a 12 éves Mici pedig nemrég szintén mindenkit megdöbbentett: kész hölgy lett mostanra belőle. Ráadásul rendkívül tehetséges is: a néhány héttel ezelőtt A Nagy Duett 7. évadának döntőjében nyűgözte le légtornászként a nézőket.
Mici két éve foglalkozik intenzíven a légtornával, silken adta elő produkcióját, szülei pedig izgatottan figyelték őt a háttérből.
„Eleve nem vagyok egy félős típus, és így soha nem féltem, hogy bármi történik, mert tudom, hogy szivacs van alattam és úgy érzem, megvannak bennem azok a reflexek, hogy megfogom az anyagot, hogy ha úgy érzem, hogy nem megy” – vallotta be még korábban Ördög Nóra lánya, aki a fiatal kora ellenére már elképesztő mutatványokra képes.