nlc.hu
Életmód

Leleplezi az aláírása a nárcisztikust

A nárcisztikus személyiségzavarról már az aláírás is árulkodik. A grafológus elárulta, melyek az egyértelmű jelek.

Bár nem ismerik el egzakt tudományként, a grafológiát mégis alkalmazzák például egyes perekben és büntetőügyekben, ugyanis a kézírás bizony nagyon is sokat elárul egy ember személyiségéről, tulajdonságairól. Emma Iglesias, spanyol grafológus és törvényszéki írásszakértő szerint számos jel utal arra már az ember aláírásában is, amelyekből kiderülhet, hogy az illető nárcisztikus-e. Íme a három legfontosabb jel:

1. Pont az aláírás végén

Az aláírás végére tett pont az első, enyhébb jel, amely nárcizmusra utal. „Olyan valaki, aki irányítani akarja a dolgokat, és szereti tudni, mikor van vége valaminek. Ez a büszkeség vagy a kontroll iránti igény jele lehet” – hangsúlyozta Emma.

Aláírás

Illusztráció: Getty Images

2. Vonal vagy díszítőelem

A másik, közepesen intenzívnek tekinthető jel, ha egy vonal vagy valamilyen más díszíttőelem szerepel valakinek az aláírásában, a kiemelés érdekében. „Ez olyasvalakiről árulkodik, aki ki akar tűnni a tömegből és figyelemre vágyik. Ez a fajta aláírás azt mutatja, hogy a személy elismerésre vágyik, és azt szeretné, ha mások észrevennék” – mutatott rá a grafológus.

3. Nagyobb, mint a kézírás

Végül a grafológus felfedte azt az aláírástípust, amelyet leginkább leleplezi a nárcisztikus személyt: „A legtisztább jel mind közül, ha az aláírás sokkal nagyobb, mint a normál kézírás. Ez egy vizuális felkiáltás, mint: »nézzetek rám, fontos vagyok«. Az ilyen típusú aláírással rendelkező emberek általában nagyon magas önértékeléssel rendelkeznek, és ki akarnak tűnni. Néha még jobban is, mint kellene.”

via

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top