nlc.hu
Sztárok

Drasztikus döntést hozott a brit királyi család

Búcsúzni kénytelenek tőle.

Több mint másfél évszázad után, költségtakarékossági okokból megválik különvonatától a brit királyi család – számolt be az MTI. James Chalmers udvari kincstárnok közlése szerint most jött el az idő arra, hogy „szeretetteljes búcsút vegyenek tőle”. A kilenc luxuskivitelű kocsiból álló jelenlegi szerelvényt III. Károly király néhai édesanyja, a 2022-ben elhunyt II. Erzsébet királynő 1977-ben megünnepelt ezüstjubileumára – vagyis trónra lépésének 25. évfordulójára – gyártották, és a tervek szerint éppen fél évszázad után, 2027-ben vonják ki a forgalomból.

Az első uralkodói különvonatot Viktória királynő rendelte meg 1869-ben, és a brit királyi családnak azóta folyamatosan a rendelkezésére állt egy saját használatú vasúti szerelvény. A különvonat működtetése azonban mára aránytalanul költségessé vált. Például februárban, amikor III. Károly rövid vidéki látogatásra használta a szerelvényt, a vonat kétnapi üzemeltetése 44 ezer fontba (átszámítva csaknem 21 millió forintba) került.

királyi vonat - fotó: Rebecca Naden - WPA Pool / Getty Images)

III. Károly a különvonaton – Fotó: Rebecca Naden – WPA Pool / Getty Images

A brit királyi családnak három évtizeden belül a második exkluzív közlekedési eszközétől kell megválnia: II. Erzsébet királynő világhírű jachtja, a Britannia 43 évi szolgálat és csaknem kétmillió kilométer megtétele után 1997-ben vonult végleg dokkba. 

Ez is érdekelhet Kapi Levente, forrás: Tények Plusz - videó Megnézem

Amúgy a monarchia fenntartása nem ró túl nagy anyagi terhet a britekre. A királyi ház működésére elkülönített állami juttatás a 2024-2025-ös pénzügyi évben 86,3 millió font volt, ugyanannyi, mint egy évvel korábban. Ez azt jelenti, hogy a monarchia az Egyesült Királyság minden egyes lakójának átlagosan 1,25 fontjába (583 forintba) került. A juttatás azonban a következő két pénzügyi évben 132 millió fontra emelkedik, miután a királyi birtokokat, kereskedelmi ingatlanokat és egyéb befektetéseket kezelő független holding pénzügyi eredménye is jelentősen javult.

Kiemelt fotó: Neil Mockford/Getty Images

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top