nlc.hu
Aktuális

A liftben ragadt 4 napig, így élte túl

A vészhívó sem működött, mobiltelefon sem volt nála.
lift - Fotó: Getty Images

Egy 70-es évei közepén járó férfi étlen-szomjan volt kénytelen négy napot eltölteni beszorulva a saját házának meghibásodott felvonójában Németországban – írja az MTI. Az idős férfinél mobiltelefon sem volt, hogy segítséget tudjon hívni.

Végül a fia szabadította ki mentősökkel és rendőrökkel közösen a liftből, amelyet fel kellett törni. „Időközben a férfi már jól van” – közölte a helyi rendőrség.

Az eset még június végén történt, de csak most számoltak be róla.

A rendőrség szerint a meghibásodás oka egy kiégett biztosíték lehetett, ami miatt a vészhívó sem működött.

Tavaly amúgy egy hasonló liftes horrorsztori járta a netet: akkor egy 32 éves postásnő ragadt egy liftben 3 napig anélkül, hogy segítséget tudott volna kérni. Az eset az üzbegisztáni Taskentben történt, Olga Leontyeva épp a munkáját végezte, amikor beszorult a liftbe,  postai küldeményeket szeretett volna átadni a tömbház legfelső emeletén. Ő azonban nem élte túl, már holtan találtak rá. Svédországban is történt egy hasonló eset 2018-ban, de akkor szerencsére az áldozat túlélte a liftben töltött napokat – akárcsak az idős német férfi -, ő egy egész hétvégén keresztül egy bevásárlóközpont liftjében ragadt a svéd Botyka városában.

Liftbalesetek egyébként viszonylag ritkán fordulnak elő, de a statisztikákból kiderül, hogy minden évben történnek olyan tragédiák, amelyeket meg lehetett volna előzni azokat. Csak az Egyesült Államokban évente körülbelül 10 ezer ember sérül meg a felvonókban, és becslések szerint évente 50 ember hal meg ilyen balesetekben. Ezek a halálos balesetek főleg a meghibásodott ajtók vagy ketrecek miatti zuhanásokból, a kabin vészfékrendszerének meghibásodásából erednek. Bár sok halálos kimenetelű felvonóbaleset mechanikai hiba vagy meghibásodás miatt következik be, néhány esetben az emberi tényező is szerepet játszik. A hanyagság, például a biztonsági előírások figyelmen kívül hagyása is vezethet tragédiához. 

Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top