nlc.hu
Sztárok

Kiderült: ezen feszül össze rendszeresen Ördög Nóra és Nánási Pál

Nánási Pál fényképész volt a vendég a Palikék Világa – Három Igazság című műsorban, ahol többek között arról is mesélt, milyen együtt élni, immár 16 éve Ördög Nórival, és az is szóba került, hogy mi a leggyakoribb konfliktusforrás kettejük között.
Ördög Nóra és Nánási Pál

Palik Lászlóék vendége volt Nánási Pál a Három Igazság című műsorban. Az ország egyik legismertebb fotósával készült beszélgetésben szó esett nem csak a szakmáját érintő, mesterséges intelligencia jelentette kihívásokról, hanem a magánéletéről is, így kiderült: miből van rendszeresen konfliktus köztük feleségével, Ördög Nórával.

Nektek nem kell bemutatni a Nórit –, ő egy olyan hihetetlen energiákkal rendelkező nő, hogy az valami eszeveszett. Gyakorlatilag soha, de soha nem fogynak el az energiái. Ez ebből a szempontból nehéz nekem, mert én egy olyan fiú vagyok, akinek lassabbak a gondolatai is, kevésbé gyorsan jönnek, mint az övé. Ez húzott engem rettenetesen előre az elején, pont ehhez volt nagyon jó kapcsolódni, de most már egy kicsit – ugye 52 éves vagyok – lassítanék, viszont a Nóri az iszonyatosan megy. Hetekig elvan négy-öt óra alvással, nem is értem, hogy ezt hogy csinálja? Nem is látszik rajta! Egyszerűen fantasztikus

– mondta el a podcast-ben, hozzátéve, hogy bár ő már azért néha már behúzná a kéziféket, Nóri nem áll meg.

Nem idomul. Ha valamiből konfliktusaink vannak, az pont ez, hogy ő nem lassít. Tehát vagy felugrom a száguldó vonatra, vagy ott maradok az állomáson

A műsorban, mindezek mellett szóba került a közös YouTube-csatornájuk, az Ázsia Expressz kapcsán született Nánázsia sztorija is, és az is kiderül, hogy Pali valójában sosem rajongott igazán Ázsiáért.

„Alapvetően magamtól, nem mennék Ázsiába, az biztos. De, mint fotós, szakmailag, mint élmények, világlátás, tapasztalás – fantasztikus. Minden áldott évben úgy jövök haza, hogy na ide soha többet, ez volt az utolsó – de aztán mindig egy kicsit más lesz. Jön egy olyan ország, ahol még nem voltunk, azért az csak érdekel… és tulajdonképpen mindig kiderült a végére, hog y ez is egy hatalmas kaland volt, ami örök emlék marad” – fejtette ki Palik László nekiszegezett kérdésére Nánási Pál.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top