nlc.hu
Szabadidő

70 éves lett Frajt Edit, így él most a Szomszédok Mágenheim Julija

Népszerű karakter volt a Szomszédokban, a mai napig az akkori szerepével azonosítják.
Frajt Edit

Mágenheim Juliként egy ország szerette meg Frajt Editet, aki ma ünnepli 70. születésnapját. Bár ezzel az ikonikus szereppel szerzett országos hírnevet, tehetségét már korábban is megmutatta.

Fiatalon ugyan nem a színészi pályáról álmodott, hanem gyermekorvos szeretett volna lenni, végül egy ismerőse tanácsára fordult a művészet felé. Pályáját a Pécsi Nemzeti Színházban kezdte, volt a Győri Nemzeti Színház tagja, 1980-ban pedig a Rock Színház alapítói között is ott volt. Később a Soproni Petőfi Színház és a Közúti Színház társulatához csatlakozott – írja a Femina.

Ennyit változott az évek alatt Frajt Edit:

17 fotó

A 70 éves színésznő ma Szentendre külvárosában él a férjével és a kutyáival, játszik az Újszínházban, jelenleg A kőszívű ember fiaiban ő alakítja Plankenhorst Antoinette-t. Mellette pedig olykor szinkronizál.

A BEST magazinnak 2021-ben adott interjúban bevallotta: már nem vágyik másra, mint nyugodt, kiegyensúlyozott életre. „Jól megvagyok, és a korommal is teljesen ki vagyok békülve. Ugyan begyűjtöttem néhány ráncot az idők során, de azoktól nem is kívánok megszabadulni” – árulta el akkor Frajt Edit, aki állítja: nem gubózódott be teljesen, csupán nem az a típusú ember, aki jól menedzseli magát. „Nem tudom magam ’eladni’, színházak ajtaján kopogtatni egy-egy szerepért. Hiúság vagy sem, de én inkább kivárom, hogy engem keressenek meg, mert akkor tudom, hogy tényleg rám van szükség” – mesélte.

Ez is érdekelhet Tökök Megnézem

Frajt Edit nem titkolja, amikor a Szomszédok véget ért, nehéz évek jöttek. „Amikor a Szomszédokat forgatni kezdtük, még nem sejthettük, hogy évek múltán mennyire beskatulyázhatnak majd bennünket. (…) A főiskolán másodéves koromtól fogva rengeteg felkérést kaptam, színházban és filmen is. Nem én jelentkeztem, mindig engem kerestek meg. Szárnyalt a karrierem. Ha most végignézek a pályámon, akkor azt kell mondanom, hogy az összes nagy filmszerepemet és a legkedvesebb színházi felkéréseket mind-mind a Szomszédok előtt kaptam”nyilatkozta két éve a színésznő, hozzátéve: ezzel együtt ma is imádja a sorozatot, és tudja, hogy sokat köszönhet neki, de az derékba törte a pályáját: „Amikor véget ért, nehéz évek jöttek. Nem volt munkám. Az akkori házunkat eladtuk, és albérletbe költöztünk.”

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top