A Nők Lapjának adott interjút Frei Tamás, aki a mindfulness (tudatos jelenlét) lényegét nem elmélettel, hanem két kakaós csiga vizsgálatával mutatta be az újságírónak. „Mindig is szerettem a kakaós csigát… csak régen mérhetetlen vackokat lehetett kapni, nagyon kevés töltelékkel” – mondta, miközben a meggyes változat újdonságán ámul. Otthon maga is süt, olasz giandujakrémmel és francia kakaóporral – derült ki.
A beszélgetés hamar a figyelem másik nagy területéhez, az olvasáshoz kanyarodik. A friss adatok szerint drámai a visszaesés: „A nyolcvanas években napi tizenhárom percet olvastunk, ez mára két percre zuhant” – vetette fel az újságíró, mire Frei rávágta, ez globális folyamat, majd hozzátette, a könyvolvasás a jövőben a klasszikus zene helyzetére hasonlíthat: megmarad, de szűkebb, elkötelezett közönséggel.
Az, hogy nehezebben koncentrálunk hosszabb szövegekre, a hírolvasásban is megmutatkozik. Ahogy ön fogalmazott, az emberek ötsoros hírekből próbálják megérteni avilágot, ami nem vezet sok jóra. Egy hosszú, alapos cikk elolvasásával legalább egy kérdéskört jobban meg lehetne érteni. Ehelyett a legtöbben húsz kérdéskörről olvasnak naponta öt sort, így viszont egyik témában sem lesznek értő módon tájékozottak
– mondta el az író-riporter, akinek regényei továbbra is a nehezebben átlátható politikai kulisszák mögé vezetnek – Kína, Kongó vagy az USA háttérszínpadai felé. A látszólag transzparens világpolitika alatt szerinte ma is sok minden rejtve marad.
A közösségi médiától tudatosan eltávolodott.
Besokalltam. Nagyjából két éve, véletlenül történt. Háromszáznyolcvanezer követőm volt a Facebookon, próbálták meghekkelni az oldalamat, erre a rendszer letiltotta. Ez sokakkal előfordul. Bonyolult erőfeszítéseket tettem, hogy valahogy visszakapjam az eredeti oldalamat, vagy legalább a követőimet, de mire működő megoldást találtam, eltelt hét-nyolc hónap, én pedig rájöttem, hogy milyen jó az élet így! Eddig azzal töltöttem az időmet, hogy milyen fotót rakjak ki, mit posztoljak… Ugyan már! Felszabadult napi fél órám, vagy még több. És egy másik fontos hatása is van. Így ötven és hatvan év között az ember eljut oda, hogy az önazonosságát kezdi keresni, és kevésbé érdekli már, mit gondolnak róla.
Az öregedés kérdését is nyíltan kezeli. „Úgy látom, hogy hatvan és hetvenöt között is jön egy fantasztikus életszakasz. Felnőttek agyerekek, és tudatosodik bennünk, hogy azok vagyunk, akik. És ebben feltehetőleg már nem fog nagy változás beállni. Én egy regényíró, tévéműsort készítő, meghatározott méretű vállalkozó vagyok, akinek már nem lesz két nullával több abankszámláján. Ez van. És ez megnyugtató érzés. Sok ziláló tényező ekkorra leválik az ember életéről. Ez egy szuper korszak, sokkal könnyebben vagy jelen egy beszélgetésben, figyelsz arra, akivel beszélgetsz, figyelsz a kakaós csigára” – mondta mosolyogva.
A gyerekeiről is beszélt. „Zsófi továbbra is Dániában él, hozzáment a dán fiúhoz, akivel évek óta együtt vannak, nagyon boldogok. Nagyon klassz ez afiatal generáció, amostani harmincasok. Hihetetlenül magas érzelmi intelligenciájuk van. (…)Balázs fiammal olyan beszélgetéseket folytatok, hogy csak úgy kapaszkodom, amikor érvel. Ő Londonban él, a doktorátusát csinálja mesterséges intelligencia témában, de nem erről szoktunk beszélgetni, mert nem is érteném, amit mond” – árulta el az egykori tévés.
További részletek a Nők Lapjában:
