Bár már jóval korábban szerepelt nagymamája oldalán, Jellinek Tina az Édes Élet című reality által vált országosan ismertté. Akkoriban a férjével, Emilioval és gyermekeivel szerepelt a tévében. Ennek már 10 éve, azóta pedig sok minden történt vele: lefogyott, teljesen átalakult a külseje. Éppen ezért alig ismertük fel egy fotón, amely még 1999-ben készült róla a nagymamája, Bangó Margit házában.
Te felismered?

Fotó: Urbán Ádám
Emilio és Jellinek Tina 2020 körül vágtak bele az életmódváltásba.
„Rengeteg, szinte új, de nagyméretű ruhadarabomtól váltam meg az utóbbi időben. Volt, amit elajándékoztam, ismerősnek, barátnak adtam. Mindig is volt egy kedvenc piros bőrkabátom, amit mikor megvettünk, nem fértem bele. Mondtam is Tinának, hogy ezt rakjuk el, eljön majd az ideje, amikor már nem fog oldalt szorítani. Így is lett, most már kényelmesen hordhatom” – mondta korábban Emilio, az eredmény pedig magáért beszél, amit a mai napig tartanak is, sőt, még karcsúbbak lettek azóta.
Tina két éve döntött a plasztika mellett, nagyot változott akkoriban a külseje. „Egy éve fordult meg először a fejemben, hogy a szemem sarkában megjelent rácokkal kezdeni kellene valamit. Ahogy a számon is szívesen változtattam volna, megtartva a természetes hatást. Eljött a pillanat, szakemberre bíztam a dolgot, aki el is végezte a beavatkozásokat” – mondta Bangó Margit unokája.
„A ráncokat a szemem sarkában botoxszal töltötték fel, a számba pedig került egy kis hialuron. A duzzanatok hamar elmúlnak, de már így is elégedett vagyok az eredményt látva. Nem lett természetellenes egyik beavatkozás sem. Sokkal jobban tetszik így, amit látok, amikor a tükörbe nézek vagy viszontlátom magamat a TV-ben” – vallotta be Jellinek Tina korábban.
Így néz ki most:

Fotó: Olajos Piroska