Pedro Pascal és Rafael Olarra a héten Los Angelesben keltett feltűnést, amikor meghitten sétáltak egymás mellett, le se vették a kezüket a másikról. A párost hétfőn Beverly Hillsben látták, ahol szemmel láthatóan nem rejtették véka alá az egymás iránti vonzalmukat: átkarolták egymás derekát, közel húzódtak a másikhoz, Pascal pedig egy pillanatban Olarra vállára hajtotta a fejét.
A jelenet a kaliforniai napsütésben zajlott, a két férfi mosolyogva, oldott hangulatban sétált, időnként az eget figyelve, de egymástól egy pillanatra sem távolodva el – írta részletesen a TMZ. Bár egy fotós a kapcsolatuk természetéről is kérdezte őket, egyikük sem kívánt nyilatkozni, így továbbra sem tudni, barátságról vagy romantikus kapcsolatról van-e szó.
Nem ez volt az első alkalom, hogy együtt látták őket: az elmúlt hetekben New York utcáin is feltűntek, sőt egy helyi színházban is megjelentek, ahol az Üvöltő szelek előadást nézték meg közösen. A rendszeres közös programok csak tovább erősítették a találgatásokat.

Fotó: Getty Images
Olarra korábban nyilvános kapcsolatban élt Luke Evans színésszel, ám 2021-ben bejelentették szakításukat. A The Last of Us és a Trónok harca sztárja eközben következetesen óvja magánéletét, és a növekvő nemzetközi hírnév ellenére sem oszt meg részleteket párkapcsolati státuszáról. A mostani közös megjelenés azonban ismét reflektorfénybe helyezte a magánéletét.