
Kiesett egy másfél éves kisfiú egy ház kilencedik emeletéről Szentpéterváron, de a járókelőknek sikerült egy kabáttal felfogniuk, mielőtt a földre zuhant volna – számolt be az MTI.
A kisgyereket kórházba szállították, ahol jelenleg anyjával együtt tartózkodik. Az ablakból kiesett kisfiú állapota kielégítő.
Úgy tudni, a fiú kinyitotta az ablakot és kiesett, miután az édesanyja rövid időre elhagyta a lakást. A nő a második emeleten élő szomszédokhoz ment át az ott vendégeskedő férjéért, amiről tájékoztatta idősebb fiát, aki a szobájában számítógépén játszott. A kisebbik gyermek ekkor még aludt. Egy idő után a nagyobbik fiú kiáltásokat hallott az utcáról, kinézett az ablakon, és amikor meglátta testvérét a szomszédos ablakpárkányon, berohant a szobába, de már nem tudta megakadályozni a balesetet.
A hatóságok vizsgálják a baleset okait és körülményeit.
Kizuhant gyerekek: hősies mentőakciók
Nem ez az első alkalom, hogy járókelők kapnak el egy, ablakból kiesett gyereket. Legutóbb a németországi Darmstadtban történt egy ilyen eset. Akkor egy harmadik emeleti lakás ablakából zuhant ki egy kisfiú, ám egy járókelő elkapta, így a gyerek könnyebb sérülésekkel megúszta a zuhanást. Ám arra is volt már példa, hogy az ablakból kilógó csecsemő életét mentették meg járókelők úgy, hogy kisszéket toltak a lába alá, egy másik esetnél pedig pokrócot feszítettek ki, hogy arra zuhanjon a gyerek.
Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images
Még több életmentéses sztori az nlc-n:
- Négy órán át úszott a viharos tengerben egy 13 éves fiú, hogy megmentse a családja életét
- Pizzafutár mentette meg az eszméletlen idős nőt az otthonában – majd a holmijait is utána vitte a kórházba
- Egy 4 éves kisfiú mentette meg édesanyja életét Budapesten: „Na szia mentő! Nagyon gyorsan jöjjetek!”