Az egész ország ismeri, csodálatos karriert futott be színészként, és jelenleg is rengeteget dolgozik Várkonyi András. Azt azonban kevesen tudják, hogy az ország Vili bácsija, majdnem más pályára lépett karrierje kezdetén.
Érettségi után több helyre is beadtam a jelentkezésemet, többek között a Malévhoz is, méghozzá földi utaskezelőnek. Bevallom, akkor megfordult a fejemben, hogy hátha a földiből egyszer légikísérő lesz. Hiszen abban az időben sehová nem lehetett utazni, még Csehszlovákiába se. Akkoriban útlevélhez jutni hatalmas kiváltság volt, ráadásul úgy gondoltam, hogy ha nyelveket tanulok és tudom is azokat használni, akkor nincs jobb hely, mint a Malév. Így hát elmentem a felvételire, és pár hét múlva jött is a levél, hogy kiválasztottak. De szerencsére felvettek a színművészetire is, és azt választottam. Nem bántam meg soha a döntésem. Azért sem, mert hatalmas szerencsémre megváltoztak hamarosan a körülmények, és utána pár évre lehetett már utazni. Először csak Jugoszláviába, aztán kinyílt a világ. Így az a vágyam, hogy utazhassak maradéktalanul teljesült, és a szakmámban is elértem eredményeket
– emlékezett vissza Várkonyi András.

Fotó: Nagy Zoltán
„Mint mondtam a döntésem sosem bántam meg, de azt nem állítom, hogy ez egy könnyű pálya. Ismerek nagyon tehetséges színészeket, akik nem jutottak olyan szerephez soha, hogy megmutathassák magukat. Nekem is a sorozat óta sokkal nagyobb az ázsióm, mint előtte volt, de állítom, nem lettem jobb színész utána, mint előtte voltam” – gondolkodott el.
Nyugdíjas, de sokat dolgozik
„Az az érdekes helyzet állt elő, hogy többet dolgozom most nyugdíjasan, mint aktív koromban. Játszom legalább négy előadásban, rengeteget szinkronizálok, mellette tanítok egy iskolában is, művészi beszédet. Én se leszek fiatalabb, de bírom a munkát. Ez nem mindig volt így, nemrégiben engem is utolértek az öregedés jól érezhető jelei. Például egy írországi utam elmaradt, mert begyulladt a lábam, az ízületem. El voltam keseredve, de Oszvald Marika megmentett. Ajánlott egy ízületregeneráló gyógynövény-keveréket, ami segített a bajomon. Sok hasznos összetevő van benne, a fűzfakéregben gyulladásgátló anyagok vannak, középkori szerzetesek is használták már fájdalomcsillapításra. Az indiai tömjénfa egy igazi ajurvédikus kincs, nem tudom hogyan, de blokkolja a gyulladást. A sárga vezért az egyik leghatásosabb tradicionális kínai gyógynövénynek tartják, több, mint 160 hatóanyagot tartalmaz. Mindig is egészségesen igyekeztem élni, de most, hogy megszűnt a fájdalom és a gyulladás a szervezetemben, most érzem igazán milyen újra jó fiatalnak lenni” – magyarázta nevetve András.