nlc.hu
Életmód

Csak egy hétvégére ment az ismerőséhez, ő azonban 25 évig fogva tartotta

Egy börtöncellára hasonlító szobában élt 25 éven át. Az évtizedeken át tartó abúzus teljesen elkerülte a szociális ellátórendszer figyelmét.
lakat, fotó: Getty Images

K. 16 éves volt, és mindössze egy hétvégét akart Amanda Wixon házában tölteni, végül 25 éven keresztül nem jöhetett ki onnan. A fiatal nő fogságban nőtt fel. Mint a Telex írja, az esetre 2021-ben derült fény az Egyesült Királyságban; a fogvatartóját azonban csak most ítélték el, 13 évet kapott.

„25 évig félelemben, irányítás alatt és bántalmazva éltem” – idézte a portál K.-t, akinek a fogvatartóját hiába ítélték el, továbbra is kérdés, hogyhogy nem tűnt fel senkinek 25 éven át, hogy nyoma veszett. 

A 10 gyereket felnevelő Amanda Wixon házához 2021-ben azért szálltak ki a hatóságok, mert az egyik fia szólt a rendőrségnek. miszerint él náluk egy nő, akinek a szobája egy börtöncellára hasonlít. A rendőrség egyből letartóztatta Wixont azzal a váddal, hogy elhanyagolta a rábízott, sérülékeny K.-t. Mint kiderült, a tanulási nehézségekkel küszködő áldozat 16 éves volt, amikor az 1990-es évek közepén Wixon házába került, és azóta nem is hagyhatta el a környéket. Csak egy hétvégét töltött volna Wixonnál, de a nő onnantól kezdve nem engedte ki a házából, sőt arra kényszerítette, hogy vigyázzon a gyerekeire.

Az évek során Wixon rendszeresen megverte, folyamatosan brutálisan bántalmazta a nőt, aki csupán ételmaradékokon élt. Szabadulása után nevelőszülőkhöz került, ám még most is nehezen fogja fel, hogy amit elszenvedett, az bántalmazás volt. A 25 év fogvatartás után most igyekszik visszaszokni a normális életbe.

Kényszermunka és abúzus 25 éven át

Amanda Wixont bűnösnek találták modern kori rabszolgaság, kényszermunka, fogva tartás és testi sértés vádjában; 13 év börtönt kapott, de nem bánt meg semmit. A mai napig nem ismerte el, hogy bármi rosszat tett volna.

A tárgyaláson az is kiderült, hogy a szociális gondozók több jelzést is kaptak arról, hogy valami nem stimmel Wixonnál, mégsem tettek semmit. K. nevelőanyja ezért vizsgálatot most követel. 

Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images

Olvass még a témában!

ajánlott videó


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top