nlc.hu
Szabadidő & Utazás

2700 km hosszú, 7 millió taposóaknát telepítettek köré és egy országot választ el a szomszédaitól

A Marokkói Fal egy 2700 kilométer hosszú, aknákkal sűrűn teleszórt, militarizált övezet, amely elválasztja Nyugat-Szaharát – a Dél-Marokkóban található, vitatott hovatartozású területet – Afrika többi részétől.

A Nyugat-Szaharában húzódó Marokkói Fal – más néven marokkói védőfal, vagy egyszerűen csak „a Berm” – a világ egyik legkevésbé emlegetett katonai határövezete, annak ellenére, hogy itt található a világ leghosszabb összefüggő aknamezője. Hosszú homoksáncokból, katonai erődítményekből, becslések szerint mintegy 7 millió földbe telepített taposóaknából, valamint jelentős mennyiségű fel nem robbant hadianyagból áll.

Több mint fél évszázada kezdődött

A Marokkói Fal története 1975-ig nyúlik vissza, amikor véget ért Nyugat-Szahara spanyol megszállása. Ahogy a spanyol csapatok kivonultak a térségből, a szomszédos Marokkó és Mauritánia gyorsan felosztotta egymás között a területet, figyelmen kívül hagyva a helyi szaharai nép (szaharavik) akaratát, akik már 1960 óta a függetlenségükért küzdöttek.

Katona távcsővel

Katona a marokkói falon (Forrás: Peter Turnley/Corbis/VCG via Getty Images)

1976-ban a szaharavik létrehozták a Polisario Front nevű nemzeti felszabadító mozgalmat, és kikiáltották a Szaharai Arab Demokratikus Köztársaság (SADR) függetlenségét. Fegyveres összecsapások törtek ki a térségben, és bár Mauritánia 1979-ben kivonult, Marokkó továbbra is fenntartotta ellenőrzését a terület felett.

Egy patthelyzet, ami a mai napig fennáll

Miután jelentős katonai veszteségeket szenvedett el, Marokkó megkezdte egy 2700 kilométeres (1680 mérföldes) védelmi vonal kiépítését Nyugat-Szaharán keresztül. Mire az építkezés 1987-ben befejeződött, a Berm kettéosztotta a térséget. A keleti részt a SADR ellenőrizte, míg Nyugat-Szahara kétharmada – ahol szinte az összes gazdasági tevékenység összpontosult – marokkói irányítás alatt maradt.

A Marokkói Fal befejezése, valamint a különböző felkelésellenes hadműveleti módszerek alkalmazása jelentősen csökkentette a SADR gerillaharcának hatékonyságát, és olyan patthelyzethez vezetett, amely lényegében a mai napig fennáll. 1991 óta a fal közvetlen környezetében fekvő területek az ENSZ tűzszünetet felügyelő erőinek ellenőrzése alatt állnak.

A szégyen fala

A szaharavi nép, amely Nyugat-Szahara függetlenségéért küzd, Marokkó erődítményrendszerét a „Szégyen Falának” nevezi, mert úgy tekinti, hogy az akadályozza egy egységes nemzet két részének újraegyesítését.

Sajnálatos módon a homok alá telepített több millió akna és a háborúból visszamaradt nagy mennyiségű fel nem robbant hadianyag rendszeresen okoz súlyos sérüléseket és haláleseteket a helyi lakosság körében.

Érdekesség, hogy a Berm nemcsak a világ leghosszabb aknamezője, hanem a világ második leghosszabb fala is – a Kínai Nagy Fal után.

FRISSÍTÉS!

Cikkünk megjelenése után megkeresett bennünket a Marokkói Királyság budapesti nagykövetsége, hogy reagáljanak írásunk állításaira. Kommentárjukat változtatás nélkül közöljük:

  • Marokkó nem megszállja a Szaharát; ez a régió mindig is Marokkó szerves részét képezte, jóval azelőtt, hogy Spanyolország gyarmatosította volna ezt a marokkói területet.
  • A gyarmatosítást követően Marokkó visszaszerezte területi egységét, különösen a Szaharát, nemzetközi megállapodások révén, amelyeket az egykori gyarmattartó hatalmakkal tárgyaltak ki. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy ezeket a megállapodásokat az Egyesült Nemzetek Szervezete jóváhagyta. Az évek során az ENSZ több mint 65 Biztonsági Tanácsi határozatot fogadott el a marokkói Szahara ügyében, amelyek közül egyik sem nevezi Marokkót megszálló hatalomnak.
  • Az ügy úgynevezett dekolonizációs folyamatként való bemutatása az ENSZ Alapokmányának súlyos félreértéséről tanúskodik, különösen a 12.1. cikk tekintetében, amely az ENSZ szerveinek hatáskörét szabályozza, és egyértelműen kimondja, hogy amikor egy kérdést a Biztonsági Tanács tárgyal, az annak kizárólagos és egyedüli felelősségi körébe tartozik.
  • Szeretnénk hangsúlyozni, hogy Marokkó álláspontja a marokkói Szahara kérdésében hosszú évek óta egyre nagyobb nemzetközi elismerést és támogatást kap. E tekintetben a Marokkó szuverenitása alatti autonómia terve a Szahara régió számára nemzetközileg elismert és támogatott.
  • Ebben az összefüggésben, és ismét teljes ellentmondásban a cikk állításaival, az ENSZ Biztonsági Tanácsának legutóbbi 2797. számú határozata hivatalosan elismeri és támogatja Marokkó autonómiatervét mint az egyetlen hiteles és megvalósítható megoldást erre a kérdésre, miközben hangsúlyozza, hogy ezentúl az ezzel kapcsolatos valamennyi tárgyalás a marokkói autonómiakezdeményezés és a marokkói szuverenitás keretében zajlik majd.
  • Ezzel kapcsolatban szeretnénk emlékeztetni arra, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának 15 tagja közül a 2797. számú határozatot 11 igen szavazattal és egyetlen ellenszavazat nélkül fogadták el, ami tükrözi a nemzetközi közösség és a nemzetközi jogrend elsöprő támogatását Marokkó jogai és azon törekvései iránt, hogy helyreállítsa területi egységét az északi Tanger városától egészen Marokkó legdélibb részén fekvő Lagouira városáig.
  • Nemcsak az ENSZ Biztonsági Tanácsa részéről, hanem az a nemzetközi támogatási hullám is folyamatosan erősödik, amelyet Őfelsége VI. Mohammed király az évek során a marokkói Szahara és az autonómiakezdeményezés támogatása érdekében ösztönzött. Ez a támogatás a világ számos országából érkezik, különösen az Egyesült Államokból, Franciaországból, az Egyesült Királyságból, Spanyolországból, Németországból, Portugáliából, az arab öböl menti országokból, valamint több afrikai és latin-amerikai országból. Ebben az összefüggésben Magyarország is azon országok közé tartozik, amelyek támogatják a marokkói autonómiatervet mint az ügy rendezésének alapját.
  • A marokkói Szahara évtizedek óta folyamatos fejlődésen megy keresztül, amely több milliárd dolláros beruházásokat foglal magában. Ezek teljesen átalakították a régiót, és ez a folyamat a mai napig tart; a nagy projektek lefedik a politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális élet minden területét. Ennek eredményeként Marokkó déli régiója az egyik legmagasabb emberi fejlettségi mutatóval rendelkezik a kontinensen.
  • Marokkó békét, gazdasági fejlődést és a Száhel-övezet stabilitását szolgáló erőfeszítései, intézkedései és kezdeményezései kézzelfoghatók, hatékonyak és nemzetközileg elismertek.
  • Másrészt a nemzetközi közösséget komolyan aggasztja az interjúban említett úgynevezett menekültek sorsa, akik a valóságban állításuk szerint akaratuk ellenére fogva vannak tartva az úgynevezett menekülttáborokban, ahol embertelen blokádnak vannak kitéve. Súlyos jogsértések áldozatai, amelyek a legalapvetőbb jogaikat érintik, továbbá visszaélések történnek a nekik szánt segélyekkel is, miközben teljes szegénységben élnek.
  • Ezenfelül a szeparatista milícia vezetői ellen Európa legfelsőbb bíróságain eljárás folyik „illegális letartóztatások, kínzás, emberiesség elleni bűncselekmények”, valamint gyilkosság, terrorizmus és kényszereltüntetések miatt, amelyeket az úgynevezett menekülttáborokban követtek el. Ennél is súlyosabb, hogy a szeparatisták gyermekeket toboroznak katonai célokra ezekben a táborokban, és erőszakkal katonai kiképzőközpontokba küldik őket, megfosztva őket legalapvetőbb jogaiktól.
  • Még súlyosabb, hogy egy „Daesh-ág” létrejötte a Száhel-övezetben nem lett volna lehetséges a szeparatisták közreműködése nélkül. A Nagy-Szaharai Iszlám Állam alapítója, Adnan Abu al-Valid al-Szahrawi ennek a szeparatista milíciának a soraiból származott.

Forrás: odditycentral

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top