A 2026-os labdarúgó-világbajnokság csoportköre végéhez ért, és a korábbi 48 csapatból mostanra már csak 32 maradt versenyben. Ez az a pont, ahol minden hiba végzetes lehet, és ahol a statisztika, a forma és a történelmi minták egyszerre kezdenek számítani.
Az Opta szuperszámítógépe több ezer szimuláció alapján próbálja megjósolni, mi fog történni a következő hetekben.
Ők a legesélyesebbek
A nyolcaddöntőbe jutás esélyeinek tekintetében kiemelkedik a mezőnyből Argentína. A címvédő Lionel Messi vezetésével nemcsak a pályán tűnik stabilnak, hanem a számok alapján is szinte biztos a továbbjutása.
Hasonlóan kedvező helyzetben van Spanyolország és Anglia is: mindkét válogatott esetében a szuperszámítógép azt várja, hogy viszonylag simán veszik az első kieséses akadályt.
Az amerikai válogatott szintén komoly eséllyel lép tovább: egyes becslések szerint több mint 78 százalék az esélyük a legjobb 16 közé jutásra. A társrendezők, Kanada és Mexikó ugyancsak jó esélyekkel vágnak neki a folytatásnak.

Kié lesz a trófea? (Forrás: Miguel Lemos/NurPhoto via Getty Images)
Az előttünk álló szakasz mérkőzéseinek eredménye a következőképp alakul a szuperszámítógép szerint:
- Dél-Afrika vs. Kanada – Kanada (68,29%)
- Brazília vs. Japán – Brazília (68,94%)
- Németország vs. Paraguay – Németország (78,58%)
- Hollandia vs. Marokkó – Hollandia (61,17%)
- Elefántcsontpart vs. Norvégia – Norvégia (67,81%)
- Franciaország vs. Svédország – Franciaország (81,46%)
- Mexikó vs. Ecuador – Mexikó (61,35%)
- Anglia vs. Kongói Demokratikus Köztársaság – Anglia (84,04%)
- Belgium vs. Szenegál – Belgium (56,91%)
- Egyesült Államok vs. Bosznia-Hercegovina – Egyesült Államok (78,46%)
- Spanyolország vs. Ausztria – Spanyolország (85,22%)
- Portugália vs. Horvátország – Portugália (67,42%)
- Svájc vs. Algéria – Svájc (65,21%)
- Ausztrália vs. Egyiptom – Egyiptom (53,56%)
- Argentína vs. Zöld-foki Köztársaság – Argentína (89,24%)
- Kolumbia vs. Ghána – Kolumbia (71,91%)
Ki lesz a végső győztes?
Ha nem csak a következő kört, hanem az egész tornát nézzük, már árnyaltabb a kép. A szuperszámítógép legfrissebb számításai szerint Franciaország áll az első helyen, 18,66 százalékos győzelmi eséllyel.
Közvetlenül utána következik Argentína, 16,26 százalékkal, ami azt jelenti, hogy akár egy újabb klasszikus Franciaország–Argentína döntő is benne van a pakliban. Ez különösen izgalmas lenne, hiszen a két csapat a 2022-es vb-döntőben is egymással játszott.
A dobogó harmadik fokán Spanyolország áll 13 százalék körüli eséllyel, míg Anglia már jócskán leszakadva, 9–10 százalékkal követi őket.
A számok szerint Brazília és Hollandia már inkább az üldözőmezőnyhöz tartozik: előbbi nagyjából 6–7 százalék, utóbbi pedig 5 százalék körüli eséllyel indul a végső győzelemért.
Bármi megtörténhet
Mindez persze nem jelenti azt, hogy a csapatok ne okozhatnának meglepetést, sőt, a futball-világbajnokság pont arról híres, hogy a papírforma néha látványosan borul. Az Opta modellje is hangsúlyozza: ezek csak valószínűségek, nem pedig kőbe vésett adatok.
A foci-vb rajtja előtt a szuperszámítógép még Spanyolországot tartotta a legnagyobb esélyesnek a vb-n, míg Franciaország második számú favoritként szerepelt a jóslatban.
Anglia a harmadik helyről várta a tornát, nagyjából 11,2%-os eséllyel arra, hogy 1966 után ismét világbajnok legyen, ám az első három mérkőzés után ez az arány valamelyest csökkent. A legnagyobb előrelépést ugyanakkor egyértelműen Argentína produkálta, amely a torna előtt még csak negyedikként szerepelt az előrejelzésekben, nagyjából 10,4%-os eséllyel.