nlc.hu
Család

Majdnem a fél fizetését vitte el a kórházi parkolás

Egy lengyel férfi számára a kórházi kezelés végül a vártnál jóval költségesebbnek bizonyult. Július 7-én egy ismerős orvos tanácsára jelentkezett a poznani egyetemi klinika sürgősségi osztályán, ahol az orvosok súlyos szívproblémát diagnosztizáltak nála.

Állapota miatt azonnal a kardiológiai intenzív osztályra szállították, ahol csaknem három napot töltött. Az esetről elsőként a Głos Wielkopolski számolt be. Mivel a férfi arra számított, hogy csak rövid ideig marad a kórházban, autóját a kórház parkolójában hagyta.

Amikor azonban hazaengedték, kellemetlen meglepetés érte: a parkolóautomata 1350 zloty, vagyis mintegy 106 ezer forintos parkolási díjat számolt fel.

Fizetős parkolás

Fizetni a kórház parkolójában is kell (Forrás: Getty Images)

Megbüntették, és nem tudta kifizetni

Elmagyaráztam, hogy jelenleg nincs ennyi pénz a bankkártyámon, de senki sem akart kiengedni, így víz és étel nélkül kellett várakoznom az autóban

– mondta a férfi. Hozzátette: „Ha ez egy szupermarket lett volna, még megérteném, de ez egy kórház.”

A parkolót üzemeltető magáncéggel összesen ötször próbált egyeztetni. Egészségi állapotára hivatkozva kérte, hogy engedjék ki a parkolóból, ám minden kérését elutasították. Mivel nem tudta azonnal kifizetni az összeget, halasztott fizetést vagy számla kiállítását is kérte, ezt azonban szintén nem engedélyezték, miközben a parkolási díj tovább emelkedett.

„Kétségbeesésemben kihívtam a rendőrséget, de az ügyeletes közölte, hogy ez polgári jogi ügy. A sorompót nem emelhetik fel, panaszt pedig a kórház vezetésénél kell tennem, mert ez az ő területük és felelősségük” – idézte fel.

A fél fizetését elvitte

A helyzet végül csak úgy oldódott meg, hogy a munkáltatója előre átutalta a havi fizetését, így ki tudta fizetni a parkolási díjat.

Felhívtam a munkáltatómat, és amint megérkezett a fizetésem a számlámra, kifizettem. A háromnapos parkolásért csaknem a havi bérem felét hagytam ott

– mondta.

A férfi panaszt tett a kórház vezetőségénél, amely jogosult a parkolási díj mérséklésére. Az ügy nyilvánosságra kerülése után a kórház végül úgy döntött, hogy visszatéríti a teljes összeget.

Forrás: Parameter

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top