nlc.hu
Itt & most

Át akarta sétálni a Velencei-tavat, végül a vízirendőröknek kellett kimenteniük

A Velencei-tó alacsony vízállása miatt egy férfi gyalog próbált átkelni a tavon, de a mélyebb víz és a süppedős iszap miatt végül a vízirendőrök segítségére szorult.

A Velencei-tó alacsony vízállása miatt sokakban felmerülhet, hogy gyalog is át lehet kelni egyik partról a másikra, a szakemberek szerint azonban ez komoly veszélyeket rejt. Egy férfi a saját bőrén tapasztalta meg, milyen könnyen bajba lehet kerülni a tó közepén – írja a 444.hu.

A Fejér vármegyei rendőrség beszámolója szerint egy férfi a velencefürdői szabadstrand felől indult el gyalogosan, hogy átkeljen a Velencei-tó északi partjára. Az út azonban nem a tervei szerint alakult: körülbelül másfél kilométerre a parttól a víz hirtelen mélyülni kezdett, ráadásul többször is belesüppedt a vastag iszapba, amelyből csak nehezen tudott kiszabadulni. A váratlan helyzet miatt pánikba esett, végül a vízirendőröktől kért segítséget.

Alacsony vízállás a Velencei-tónál.

Forrás: MTI/Vasvári Tamás

A férfit a tó északi partjával szemközti nádas közelében találták meg a rendőrök, akik csónakkal a helyszínre siettek, majd biztonságban partra szállították.

A sekély víz csalóka lehet a Velncei-tónál

Bár az elmúlt időszakban az alacsony vízállás miatt több felvétel is bejárta az internetet arról, hogy egyes szakaszokon gyalogolni lehet a Velencei-tóban, a hatóságok arra figyelmeztetnek, hogy ez korántsem veszélytelen vállalkozás. A tómederben helyenként vastag, süppedős iszap található, amely könnyen csapdába ejtheti az embereket, emellett mélyebb részek és a víz alatt rejtőző tárgyak is sérülést okozhatnak.

A rendőrség szerint az alacsony vízállás a mentést is megnehezítheti, ezért baj esetén a segítségnyújtás is hosszabb időt vehet igénybe a megszokottnál. Emiatt arra kérnek mindenkit, hogy még akkor se próbáljon gyalogosan átkelni a tavon, ha első pillantásra biztonságosnak tűnik a vízmélység.

Korábban is volt példa hasonló túrára a Velencei-tónál

Júniusban nagy figyelmet kapott egy videó, amelyben Kürti Gábor, a Hajtás Pajtás alapítója mutatta meg, hogy a rendkívül alacsony vízállás miatt gyalog is át lehet jutni Pákozdról Gárdonyba. Ugyanakkor ő maga is hangsúlyozta, hogy az akciót alapos felkészülés előzte meg: feltérképezte a mélységeket, kajakkal biztosította magát, neoprén cipőt, kötelet és mentőmellényt is vitt magával.

Arra is figyelmeztetett, hogy a tóban való gyaloglást senkinek sem ajánlja előkészületek nélkül.

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top