nlc.hu
Sztárok

Sárkányok háza évadzáró kibeszélő: Ryan Condal showrunner és Emma D’Arcy a finálé legnagyobb fordulatairól

Ryan Condal showrunner, és Rhaenyra megformálója, Emma D’Arcy egy nagyszabású kibeszélőt tartottak a Sárkányok háza harmadik évadának fináléjáról, Rhaenyra átalakulásáról és arról, mi várható a negyedik évadban. Az exkluzív sajtóeseményen Magyarországról kizárólag az nlc vehetett részt.

Ryan, amikor elkezdted kidolgozni a harmadik évad történeti ívét, hogyan döntötted el, honnan szeretnéd indítani, és hol szeretnéd lezárni?

Ryan Condal: Adott volt, hogy a Gulletnél vívott csatával indítunk, miután kidolgoztuk, hogyan valósíthatnánk meg. Innentől csak a befejezés volt a kérdés. Szerencsére a harmadik szezon történetének kidolgozásakor már tudtuk, hogy a sorozat négy évados lesz, ami segített abban, hogy összerakhassuk a történet szerkezetének vázát, a megfelelő helyeken érkező drámai csúcspontokkal és jó tempóval, látványos jelenetekkel és minden mással, amire a történetmesélés során szükség van. Eszünkbe jutott, hogy izgalmas lenne keretbe foglalni az évadot azzal, hogy egy nagy csatával indítunk, majd egy másik nagy csatával, a tumbletonival fejezzük be.

Nehéz volt összerakni a történet menetét?

Ryan Condal: Most, hogy a Sárkányok tánca lényegében a tetőpontjához ért, elképesztően sok fontos esemény történik. A kihívást inkább az jelenti, hogyan fűzzük össze ezeket, illetve melyik karakter nézőpontját választjuk az elbeszéléshez. A könyvben ugyanis néha történik valami nem esemény, de egyáltalán nem egyértelmű, hogy a történet legfontosabb karakterei közül ki volt szemtanúja annak. Azért is fontos nézőpontot választanunk, mert ha nem tennénk, az egész történetmesélésünk száraz történelemórának tűnne, mi viszont egy narratív drámát akarunk készíteni.

Emma D'Arcy

Emma D’Arcy a Sárkányok háza szezonzáró epizódjában (Forrás: HBO Max)

A harmadik évadban az volt a legnehezebb, hogy úgy kellett felépítenünk, hogy számos évadbéli történés csak a negyedik szezonban teljesedhet be. A negyedik szezon íróként épp azért könnyebb, mert ott már csak le kell kerekítenünk mindazt, amin mostanáig dolgoztunk.

Emma, mit gondolsz, mekkora szereppel bír Alicent abban, hogy Rhaenyre végérvényesen a zsarnokság felé fordult?

Emma D’Arcy: Erre azért nehéz válaszolnom, mert abban sem vagyok biztos, hogy Rhaenyra egyáltalán felismeri a saját zsarnoki viselkedését. Azt viszont nagyon élveztem, ahogy a kapcsolatuk alakult ebben az évadban. Rhaenyra személyiségének bizonyos vonásai olykor külső szereplőkben testesültek meg idén. Daemon például az egóját, Mysaria a lelkiismeretét, Alicent pedig a bíróját jelképezte. Tetszett a gondolat, hogy bezárod a bírádat, aztán időnként lemész hozzá, hogy megkérdezd tőle, hogyan teljesítesz.

Úgy érzed, Rhaenyrát magával ragadja az őrület?

Emma D’Arcy: Azt hiszem, igen. És ami igazán fontos volt számomra, hogy nagyon-nagyon szerettem volna biztosítani, hogy odáig vezető útja jól követhető és érthető legyen. Úgy gondolom, ha szeretnénk felkészültebben megvédeni a demokráciát – ami időnként egyre törékenyebbnek tűnik –, akkor sokkal jobban kell értenünk a diktatórikus vezetők viselkedését.

Ryan, Alicent imént említett felelőssége olyasmi volt, amire tudatosan figyeltetek, amikor írtátok a történetet?

Ryan Condal: Mindenképpen.

A történetünk tulajdonképpen már az első epizód óta arról szólt, hogy képes-e a birodalom elfogadni egy nőt a vezetőjeként.

És hogy mit fog tenni, amikor ez ténylegesen megtörténik. Rhaenyra szempontjából pedig az a kérdés, hogyan hat mindez az ő vezetői képességeire.

Mi mindig úgy tekintettünk Rhaenyrára, mint aki Viserys filozófiája és Daemon hatalomvágya között őrlődik. Viserys filozófiáját bizonyos mértékig Mysaria testesíti meg, illetve bizonyos mértékig Alicent is azokban a beszélgetésekben, amelyeket velük folytat. Daemon pedig a tűz és a vér, aki nem ismer kompromisszumokat. Számára minden nagyon-nagyon fekete-fehér. És pont emiatt gondolta Viserys úgy, hogy ő nem alkalmas királynak.

Ryan Condal

Ryan Condal a Sárkányok háza forgatásán (Forrás: HBO Max)

Rhaenyra e két út között őrlődik. Fel kell tennie magának a kérdést: tudok-e nőként uralkodni egy háborús időszakban úgy, hogy közben hű maradok az okokhoz, melyek miatt az örökös engem választott az uralkodásra? Vagy egyszerűen Daemonná kell válnom ahhoz, hogy győzzek és uralkodjak? Rhaenyra sosem akart autoriter vezetővé válni. Egyszerűen csak kezében akarja tartani az irányítást, csakhogy ehhez folyamatosan kompromisszumokat kell kötnie. Idővel azonban elege lesz ebből, száműzi Mysariát és beáll Daemon mellé. Úgy érzi, ez kell ahhoz, hogy legitim uralkodóként tekintsenek rá azok az urak, akikre végső soron rá van utalva.

Beszélnünk kell Rhaenyra külsejéről is. A fináléban fantasztikusan nézett ki. El tudnád mesélni, hogyan zajlott annak a Jeanne d’Arc-szerű végső megjelenésnek a kialakítása? Mit szerettetek volna kifejezni vele?

Emma D’Arcy: Ez az első alkalom, hogy azt látjuk, Rhaenyra aktívan elkezd foglalkozni azzal, hogyan alakítsa a róla kialakult képet. Tudjuk, hogy a fasiszta gépezetekben milyen jelentőséggel bír az ikonográfia. Rhaenyra felteszi magának a kérdést: milyen legyen egy vezető külseje? A választásával pedig keretbe foglal egy hosszabb utat, melyen az évad során végigmegy. Mivel a női mivolta folyamatos akadályt jelentett számára a hatalomért folytatott küzdelemben, úgy dönt, most megpróbálja megszüntetni ezt az akadályt. Nem királynő akar lenni, hanem magára ölti a király szerepét, mert úgy hiszi, ez az egyetlen módja annak, hogy széles körben elfogadják.

Caroline McCall és Simon Brindle fantasztikus munkát végzett a ruhával, rengeteg ruhapróbán voltam, mire elértük a sorozatban látható verziót. Az egésznek tökéletesen illeszkednie kellett rám. Amanda Knighttal pedig sokat beszélgettünk arról, hogy szeretnénk valamit kezdeni a sminkjével, hogy jobban passzoljon Rhaenyra új megjelenéséhez. A kiindulópont végig az volt, hogy egy férfiasabb külsőt kölcsönözzünk neki.

Ryan, sokan fogják Rhaneyra átváltozását hasonlítani ahhoz, ami Daenerys-szel történt, amikor a nyolcadik évadban elpusztította Királyvárat. Mesélnél ezekről a párhuzamokról?

Ryan Condal: Szerintem nagyszerű dolog, ha az emberek párhuzamokat fedeznek fel a Sárkányok háza és az eredeti sorozat között. Én csak annyit tennék hozzá, hogy szerintem ez egyike azoknak a témáknak, melyek végighúzódnak az egész univerzumon: a Vastrón vonzereje. Hogy mit tesz azzal, aki a hatása alá kerül, vagy azokkal, akik megpróbálnak közelebb kerülni hozzá.

Szerintem Rhaenyra és Daenerys között a legfőbb különbség az, hogy Daenerys csak a legvégén jutott el a Vastrónig, miután elpusztította a várost. Rhaenyra viszont megszerzi a trónt, megpróbálja megtartani, és közben megváltoztatja őt a hatalom.

Szerintem különböző helyzetekről van szó, de úgy látom, hogy a párhuzamok rámutatnak a Tűz és jég dala univerzumának nagyobb témáira: a büszkeségre és a hatalomra, és arra, hogyan rontja meg az embert a hatalom. A hatalom képes jó embereket is megrontani, a már eleve romlott emberekből pedig valódi gonosztevőket csinál. Az olyan embereket, mint Viserys, pedig teljesen elpusztítja.

Emma D'Arcy

Emma D’Arcy új külseje a Sárkányok házában (Forrás: HBO Max)

Merész döntés volt, hogy Rhaenyra nyilvánosan beszéljen a próféciáról. El tudnád mesélni, hogyan jutottatok erre a döntésre?

Ryan Condal: Tény, hogy ez egyáltalán nem szerepel az eredeti könyvben, viszont rengeteg szó esik arról, hogyan vált Rhaenyra a végére kifejezetten zsarnoki uralkodóvá, és ezáltal népszerűtlenné az emberek körében. Az én kissé könnyelmű, történészeknek szánt magyarázatom erre az lenne, hogy: „Hát, a Targaryenek állandóan őrültségeket beszélnek.” A létezésüknek nagy része szól arról, hogy folyamatosan felmagasztalják saját magukat. Sokak számára hangozhatott ez úgy, mintha csak fel akarta volna nagyobbítani a saját szerepét, hiszen fogalmuk sincs arról, mi áll Rhaenyra beszédének hátterében.

Úgy gondoltuk, ez a jelenet földrengésszerű fordulatot hoz a királynő és a népe kapcsolatában. Látta a vallási vezetőik halálát. Ott áll a legtöbb jelenlévő ember hitének temploma előtt, miközben ő maga egy teljesen más vallás követője: annak a régi valyriai hitnek, amely a sárkányokról, a tűz isteneiről és a vérmágiáról szól. És ott, mindenki előtt kihirdeti magáról, hogy ő a kiválasztott, az a vezető, aki átvezeti őket a tűzön, majd kihozza őket a sötétségből. És ezt természetesen a nagyszerű Emma D’Arcy elképesztő, virtuóz alakítása teszi igazán hatásossá.

Beszéljünk Tumbletonról, a tumbletoni csatáról is. Voltak olyan kulturális, történelmi vagy vizuális referenciák, amelyekből kiindultatok?

Ryan Condal: Egy klasszikus középkori várostromot építettünk fel, ide akartunk eljutni. A csata koncepciójában pedig az volt az érdekes, hogy Ormund lényegében mindent megtett, amit csak tudott, hogy tompítsa Rhaenyra legnagyobb ereje, a sárkányok fenyegetését. Felteszi magának a kérdést: hogyan tudom kiiktatni a sárkányokat az egyenletből, és hogyan tudom ezt kiegyenlített, ember ember elleni küzdelemmé tenni? Hiszi, hogy az ő katonái jobban képzettek, mint az érkező folyóvidéki csapatok. Ismeri a terepet, ő a városon belül van, nekik pedig át kell jutniuk a falakon, ami rengeteg emberük életébe kerül. Innen indultunk. Feltettük magunknak a kérdést: milyen díszletet építsünk ehhez, és kiknek a nézőpontjából meséljük el a történéseket? Összetett dolog volt mindezt egybegyúrni, de mi egyszerűen egy klasszikus középkori ostromot akartunk csinálni.

James Norton

A tumbletoni csata a Sárkányok háza egyik leglátványosabb csatajelenete (Forrás: HBO Max)

Emma, beszélhetnénk egy kicsit Helaenáról? A vége felé volt egy nagyon érzelmes pillanat. Mi járt valójában Rhaenyra fejében? Mit visz magával Helaena öngyilkosságából? És mit gondolt azokról a képekről, melyeket a faliszőnyegen látott?

Emma D’Arcy: Azt hiszem, Helaena az egyetlen olyan karakter, aki közel van a hatalomhoz, mégis valahogy érintetlen marad tőle. Ő végig tiszta marad.

A halála Rhaenyrát arra az útra kárhoztatja, amit választott. Onnantól nincs visszaút.

Nincs többé lehetőség arra, hogy valamiféle mérsékeltebb vezetési formához térjen vissza. Az Alicenttel való kapcsolatában ez áthághatatlan akadállyá válik. Helaena halála lényegében arra kárhoztatja Rhaenyrát, hogy egyedül maradjon a hatalomért folytatott küzdelmében.

És vicces, mert azon gondolkodtam, hogy Rhaenyra elutasítja a Hét Isten hitét, megöleti a Főseptont, és megpróbálja elutasítani azokat az intézményeket is, amelyek egyébként legitimálják a hatalmat. És valahogy Helaena látásának képessége is egyfajta… legitimációs intézmény. Imádom, hogy ott van előtte egy dokumentum, ami akár hatalmas felismeréseket is adhatna számára, ő pedig csak simán ledobja a földre.

Ez is érdekelhet Negroni sbagliato recept Megnézem

Fotó: MarianVejcik/Getty Images

Ryan, ez ugye ugyanaz az ablak volt, amelyből Tommen kiugrott? És ha igen, ez szándékos döntés volt?

Ryan Condal: Ez egy másik díszlet volt, egy másik világban építettük fel, de…

Emma D’Arcy: Csak mondd, hogy igen!

Ryan Condal: Tény, hogy fel lehet fedezni tükröződéseket és párhuzamokat a két sorozat között…

Gayle Rankin és Ewan Mitchell

Gayle Rankin és Ewan Mitchell (Forrás: HBO Max)

Beszéljünk egy kicsit Alys Riversről is. A finálé gyakorlatilag megerősítette, hogy Alys Rivers Harren, a Fekete felesége volt, nem pedig egyszerűen valaki, aki valamilyen homályos módon kapcsolódik a vérvonalához. Mi vezetett ehhez a kreatív döntéshez?

Ryan Condal: Az volt az alapötlet, hogy Alys az a boszorkánykarakter, aki úgy tűnik, többet tud mindenkinél, aki csak ott van a szobában. De kellett neki egy érthető emberi oldal is, ami megalapozza a karakterét. Őrült történet, de beleillik a Tűz és jég dala világának mitológiájába, és szerettünk volna Alysnek egy valódi, mélyen meghúzódó motivációt adni.

Ezt egyébként már a második évadra kidolgoztuk nála, mert tudtuk, milyen szerepet szánunk neki a történetben: egyfajta gurufiguraként jelenik meg a Targaryen-ház két ellentétes oldalán, a második évadban Daemon, a harmadikban pedig Aemond mellett. De mit is akar valójában? És mit akar tőlük? Azt hiszem, Daemonhoz egészen másképpen közelített, Aemonddal viszont egy sokkal intimebb kapcsolat alakul ki. Ők ketten olyanok, mint két elátkozott ember, akik úgy érzik, hogy magukra maradtak a világban. És valahogy egymásra találnak ebben. Alys felismeri, mire van szüksége Aemondnak – ahogy azt is felismerte, mire volt szüksége Daemonnak, és meg is adta neki. Mindkettő egyfajta spirituális fejlődés, csak egész más módon. Tudtuk, hogy Alys magának akarja Harrenhalt, ezért azt a kérdést kellett feltennünk, hogy miért? És úgy éreztük, ez volt a legjobb lap, amit kijátszhattunk a karakterével kapcsolatban.

Miért nem ölte meg Aegon Aemondot? Van rá esély, hogy a negyedik évadban tényleg újra megbíznak majd egymásban, vagy Aegon rájött arra, hogy valójában együtt erősebbek?

Ryan Condal: Az nem lenne valami szórakoztató. (nevet) Aegon nagyon sokat tanult a harmadik évad során. És bár továbbra is haragszik a testvérére, és megvannak a saját tervei, szerintem a fejlődése során rájött arra is, hogy bizonyos szempontból valószínűleg megérdemelte mindazt, ami történt vele.

Meg kellett tanulnia, hogyan legyen jobb király. És talán arra is rá kellett jönnie, hogy szüksége volt arra, hogy távol kerüljön a tróntól, és egyszerű emberként, koldusként járjon az emberek között.

Tulajdonképpen ez az évad egyik nagy iróniája: Aegon most, hogy már nincs a trón közvetlen közelében, elképesztő karakterfejlődésen megy keresztül. Sokkal összetettebb emberré válik, akivel könnyebb együttérezni, és aki talán még alkalmasabb is lenne az uralkodásra.

Rhaenyra viszont, ahogy egyre közelebb kerül a trónhoz, éppen az ellenkező irányba változik: a trón vonzáskörzetében lévő hatalom megrontja őt. Ha Aegon egyszerűen csak megjelent volna, és megölte volna Aemondot, az egyáltalán nem mutatta volna meg a karakter fejlődését.

Phia Saban

Phia Saban a Sárkányok házában (Forrás: HBO Max)

Látja Aemond változását, aztán meglátja, hogy hol áll ő maga a sárkányával, és hirtelen egy elképesztő legitimitásérzet kerül mögé, most, hogy a birodalom úgy tekint rá, mint… tulajdonképpen egyfajta messiási visszatérést él át. Úgy érzi, ezt teljesen elrontaná, ha megölné azt az embert, aki potenciálisan a legnagyobb és legerősebb szövetségese lehet.

Jókora marketingkampányt építettetek arra, hogy „Te melyik csapatban vagy? Fekete vagy Zöld?”, és az emberek többsége egyértelműen a Feketéket választotta. A negyedik évad felé közeledve szerintem sokan kezdik átgondolni a korábbi döntésük helyességét.

Emma D’Arcy: Éreztem, hogy az emberek kedvelik Rhaenyrát, és ebben a munkában pont az volt a szép, hogy megnézzük, mennyire tehetjük próbára a lojalitásukat.

Három évad után szeretnétek, hogy a nézők másképp kezdjenek el gondolkodni a hatalomról?

Emma D’Arcy: A hatalom elképesztően törékeny, és hogy a hatalom székhelyeinek látszólagos stabilitása is könnyen bizonyulhat puszta illúziónak. Szerintem sokat foglalkoztunk azzal, hogyan lehet az egót kordában tartani a politikában? Úgy érzem, hogy egyre sürgetőbb, hogy erre a kérdésre a való életben is választ találjunk.

Ryan Condal: Nem hinném, hogy ezt az HBO Maxon fogjuk megoldani, de ezek olyan releváns kérdések, amiket érdemes feltenni a nézőknek. Mindig azt mondtam már a sorozat kezdete óta, hogy a Sárkányok háza egy tragédia.

Az eredeti sorozat sokkal inkább egy klasszikus hősi eposz, egy hősi utazás volt, amelyben ez a szétszakadt birodalom végül kénytelen egyesülni egy közös ellenséggel, a Másokkal szemben. A mi sorozatunk viszont sokkal inkább egy ógörög vagy Shakespeare-i tragédia. Egy utódlási harc. Valójában azt nézzük végig, ahogy egy dinasztia belülről pusztítja el saját magát, az ego, a büszkeség és a hatalom miatt.

A Sárkányok házában körbejárjuk, hogy mit jelent a hatalom, mit jelent koronát viselni és egy trónon ülni, de közben azt is, hogy milyen érzés mindezt úgy tenni, hogy közben nukleáris fegyverek – sárkányok – vannak a hátad mögött. Hogyan és mikor használod ezeket, és hogyan bánsz velük? A Targaryenek a hatalomért folytatott küzdelemben épp azokat a dolgokat pusztítják el, melyektől a hatalmukat kapták: a sárkányokat. Számomra ettől válik ez egy nagyon, nagyon sötét tragédiává.

Van bármi, amit el tudsz árulni a negyedik évadról?

Ryan Condal: Egy elképesztő évad áll előttünk. Bármennyire őrült és hatalmas volt a harmadik évad, szerintem a negyedik még ennél is nagyobb lesz. Hatalmas kiváltság, hogy lehetőséget kap az ember egy történet elmesélésére, és arra, hogy megírja, irányítsa és megírja a befejezést, és maga dönthesse el, mikor és hogyan történjen meg. Ez egyáltalán nem magától értetődő dolog a televíziózásban. Szóval nagyon várjuk, hogy újra belevethessük magunkat. Új karakterek, új sárkányok és új helyszínek várnak ránk, és szerintem ezek mind hozzájárulnak majd ahhoz, hogy ez egy igazán méltó utolsó évad szülessen.

A kérdéseket Jamie East moderátor tette fel. A Sárkányok háza mindhárom évada megtalálható az HBO Max kínálatában.

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top