Húsz éve hunyt el Faludy György Kossuth-díjas költő, író és műfordító. Özvegye, Faludy Fanny az elmúlt két évtizedben is őrizte férje emlékét, személyes tárgyait és szellemi örökségét. A nagy korkülönbség miatt annak idején sok támadás érte kapcsolatukat, ám Fanny szerint Faludy utolsó üzenete mindent elmondott szerelmükről.
Faludy György és Fanny 2002-ben házasodtak össze, kapcsolatukat pedig a közöttük lévő 65 év korkülönbség ellenére sem tudták megtörni a kritikák. Az özvegy a Blikknek arról beszélt, hogy férje halála óta is rendszeresen eszébe jut.
Tartalmas életet éltem és élek. Sok minden történt velem az elmúlt húsz évben. Gyurka halála után többször is rám talált a boldogság, ha szabad így mondanom. De az én életemben húsz alatt még nem nyugodott le úgy a Nap, hogy ne jutott volna eszembe az imádott Gyurkám.
Fanny úgy fogalmazott, eddig két igazán boldog időszak volt az életében: az első 1980 és 2006 között, majd 2009 és 2014 között. Azóta várja a következő hasonló periódust. Közben számos olyan személyes tárgyat őrzött meg, amelyek a költőre emlékeztetik.
Mindig volt egy dolgozószobája, ragaszkodott hozzá, hogy legyen egy külön kis tere, ahol dolgozhat. Ebben a szobában mindig volt egy ágy, ha igénye volt rá, alkotás közben lepihent, az ágya fölött pedig volt egy szélcsengő. Nem tudtam megválni tőle, így most az én bejárati ajtóm fölött lóg. Ha meghallom a hangját, mindig eszembe jut Gyurka, olyan, mintha itt lenne velem. Emellett jó pár tárgyat megtartottam, például az írógépét és egy hajtincsét is.
Az özvegy számára azonban nem volt könnyű a férje halála utáni időszak. Elmondása szerint korábban Faludy védelmezte őt a támadásoktól, később viszont egyedül kellett szembenéznie a kapcsolatukat övező pletykákkal. „Gyurka halála után, az ő védő karjaiból kiesve, ostoba és hazug személyek célpontjává váltam.”

Fanny hozzátette, sokáig megviselte, amit róla írtak, ám idővel megtanulta elengedni a rosszindulatú megjegyzéseket. Azt is felidézte, hogy férje utolsó, neki írt egysorosa így szólt: „Szép volt veled az élet, Fanny”. Az özvegy szerint ebben az egyetlen mondatban minden benne van. Fanny a költő szellemi örökségének ápolását is fontosnak tartja. Emléktáblák, rendezvények és róla elnevezett intézmények őrzik Faludy nevét, ugyanakkor úgy véli, még lenne mit tenni azért, hogy életműve a jövő generációi számára is fennmaradjon.
Egy-két Faludy György utca és út, egy róla elnevezett romkocsma, amely fenn tudna tartani egy kis Faludy Emlékszobát.
Az özvegy szerint szerencsére ma is vannak olyan irodalmárok és mecénások, akik fontosnak tartják Faludy hagyatékának gondozását. Közülük külön kiemelte Böszörményi Zoltánt és a néhai Szőcs Gézát, akik szerinte sokat tettek a magyar irodalomért és Faludy emlékének fennmaradásáért.