Rupert, a tegnap esti premieren a vörös szőnyeg mellett még mindig rengeteg Harry Potter-rajongó állt. Hogyan éled meg, hogy a mai napig ennyire népszerű vagy a Potter-filmek miatt?
Rupert: Vicces, mert igazából nem nagyon érzékelem ezt. Talán azért, mert elég visszavonultan élek.
De még mindig gyakran odamennek hozzád az emberek?
Rupert: Igen, elég gyakran. És ez nagyon jólesik. Még tizenöt év után is látni, hogy az emberek ennyire lelkesek, szeretnének beszélni róla… Jó látni azt is, hogy a történet új formákban tovább él. Úgy látszik, egyáltalán nem tűnik el, pedig egy időben azt hittem, talán majd el fog.
Hihetetlenül büszke vagyok arra, hogy a része lehettem. Különösen, amikor a saját generációm tagjaival beszélgetek, akik velem együtt nőttek fel a filmeken. Szerintem számukra ez különösen fontos. A gyerekkoruk és a nosztalgiájuk fontos része lett.
Rupert Grint a film sajtótájékoztatóján a 76. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Forrás: Profimedia/K M Krause/IMAGO)
Tartod a kapcsolatot Daniel Radcliffe-el?
Rupert: Igen, időnként beszélünk. Persze nehéz, mert mindannyian különböző helyeken élünk, és mindenki a saját életét éli. De Daniel és Emma mindig fontos emberek maradnak az életemben.
Nagyon furcsa volt lezárni azt az időszakot.
Ez jóval több volt egy filmnél. Olyan volt, mint egy iskola… vagy néha inkább egy börtön.
[nevet] Annyi minden volt egyszerre. Amikor hirtelen kikerültem belőle, eltartott egy ideig, mire sikerült ráhangolódnom, milyen az élet nélküle. Hiszen állandó része volt az életem minden szegletének. Most már vicces visszanézni rá, mert teljesen más perspektívából látom. Érdekes érzés. Közben pedig nagyon élvezem azt a munkát, amit most csinálok. Egészen más. Sokkal intimebb, kisebb léptékű projektek, és ezt nagyon szeretem.
Az éjszaka szülöttében bemutatott helyzet sok ember számára ismerős lehet. Sokan mondják, hogy a gyerek születése utáni első év a legnehezebb a pároknak.
Seidi: Szerintem elég nyilvánvaló, hogy a filmbéli házaspár a kapcsolat hiányától szenved. Az a kapcsolat, ami korábban megvolt közöttük, fokozatosan szétesik. Hiszek abban, hogy korábban megvolt közöttük a kapcsolat, csak aztán képtelenek változtatni a kommunikációjukon, nem találják meg az új nyelvet, amin keresztül ismét kapcsolódhatnának egymáshoz. A szülés megélése pedig alapvetően különböző a két ember számára, és ezen nem tudnak változtatni:
annak, aki kihordja a gyereket, teljesen más a tapasztalata, mint annak, aki a magot adja.
Rupert: Ideális esetben ezt mégis valahogy meg kellene osztanunk egymással. El kellene jutnunk odáig, hogy megértsük: mindkettőnkre szükség van. De annyira különbözőek a tapasztalataik, hogy mindketten csak a maguk részét élik át.
John szinte egy másik filmben van, mint a felesége. Az, hogy egy új országban van, ahol nem beszéli a nyelvet, erősen elszigeteli őt. Különösen a kórházban és a szülésnél: egyszerűen nem érti, mi történik körülötte, mert mindenki finnül beszél. Nincs meg hozzá a nyelve, ezért bizonyos értelemben kívül marad a helyzeten. Ez pedig szerintem tovább erősíti azt a távolságot, ami a film során egyre nő közöttük.
Seidi Haarla, Rupert Grint és Hanna Bergholm rendező a Berlini FIlmifesztiválon (Forrás: Soeren Stache/picture alliance via Getty Images)
Az első év pedig… hát, az rémisztő. Az első gyerekem a Covid alatt született, úgyhogy eleve ott volt az egészséggel kapcsolatos szorongás. Elég drámai időszak volt, főleg mert nem nagyon volt körülöttünk család vagy más segítség. Gyakorlatilag csak mi voltunk a babával otthon. Meg kellett tanulnunk együtt élni a helyzettel, ami nem könnyű.
Seidi: Ez nagyon sok konfliktust tud okozni. Bizonyos esetekben tényleg a pokol tökéletes koktélja. [nevet] De közben egy gyönyörű időszak is.
Miről szól Az éjszaka szülötte?
A finn Hanna Bergholm rendezésében készült Az éjszaka szülötte (Nightborn) egy finn horrorfilm, amelyben Saga és brit férje, Jon a nő gyerekkori otthonába, a finn erdők mélyén álló, eldugott házba költöznek, hogy ott kezdjenek új életet és családot alapítsanak. Gyermekük születése azonban hamar rémálommá változtatja a tökéletes családi idillt: Saga úgy érzi, valami nincs rendben az újszülöttel, miközben a környezete próbálja megnyugtatni, Jon pedig egyre kevésbé érti, mi történik a feleségével. Ahogy a pár kapcsolata fokozatosan széthullik, Saga egyre megszállottabban próbál rájönni, mi az igazság a babával kapcsolatban.
Az elmúlt években elég sok film foglalkozott az anyaság sötét oldalával. Szerintetek miért lett ez most ennyire fontos téma?
Seidi: Szerintem van bennünk egy bizonyos igény arra, hogy újra felfedezzünk egy másfajta anyaságot és nőiességet. Úgy érzem, hogy ez valahol mélyen megvan bennünk, csak a legtöbben elveszítettük vele a kapcsolatot.
Az anyává válás jó lehetőség lenne arra, hogy újra kapcsolatba kerüljünk a testünkkel, és azzal, ahogyan a testünk hordozza az új életet, és közben annyi minden történik benne.
Az elme tulajdonképpen csak egy vékony, elszigetelt rétege annak az egész emberi létezésnek, amin keresztülmegyünk.
Nem arról van szó, hogy a filmekben – és a valóságban is – sokáig egyfajta hazugságot adtunk tovább? Azt, hogy az anyaság a világ legjobb dolga, hogy a terhesség életed legszebb időszaka, hogy minden fantasztikus… Nem gondoljátok, hogy annyit történt, hogy most megpróbálunk őszintébbek lenni?
Seidi: Biztos benne van ez is. És azt sem mondjuk el elég gyakran, hogy a szoptatás mennyire nehéz. Az egész folyamat egyáltalán nem egyszerű. A tapasztalatunk pedig nagyban függ attól, hogy valóban megkapjuk-e a szükséges segítséget a terhesség alatt, a szülésnél és azután, vagy egyedül hagynak bennünket a problémáinkkal.
Közben maga a szülés is egyre inkább medikalizálódott. Nagyon messzire kerültünk attól a természetes mozgástól, attól a pulzálástól, amit az élet ritmusa jelent, ahogyan az élet áramlik és körbejár bennünk.
(Forrás: Profimedia/Alec Michael)
Rupert: Egyáltalán nem minden mindig rózsaszín. Óriási, az egész életet megváltoztató dolog történik veled, amikor gyereked születik, de közben
én ezt sokszor kifejezetten traumatikusan éltem meg.
Emlékszem például egy pillanatra, amikor megszületett az első lányom. A feje tetején van az a kutacs, az a puha rész, és az övé valamiért – ami egyébként teljesen normális, most már tudjuk – furcsán nézett ki. Emlékszem, hogy ez mennyire megviselte a párom. Annyira megijesztette, hogy egyszerűen képtelen volt ránézni a baba fejére.
Amikor olvastam a forgatókönyvet, ez az érzés is eszembe jutott: hogy mennyire nincs kontrollod minden fölött. Azt szeretnéd, hogy minden normális legyen, de közben ez az egész nagyon ijesztő tud lenni. Főleg, amikor már annyira kialvatlan vagy, hogy néha azt sem tudod, amit látsz, az valóban megtörténik-e, vagy csak képzelődsz.
Az első néhány hónap elképesztően összetett időszak. De végső soron az egész a szeretetről szól. És szerintem ez a film valahol ezt az érzést próbálja megragadni.
Seidi: Valamint azt, hogy mennyire magukra maradnak az emberek. Ez nagyon fontos része a történetnek.
Talán, ha a mai nők is megkapnák azt a természetes támogatást, ami régen számos helyen magától értetődő volt…
Seidi: Igen. Amikor ott volt a tágabb család, és nem kellett mindent egyedül csinálnod.
Ma az anyaság nagyon elszigetelt és individualista lett. Pedig ez egy olyan folyamat, amit eredetileg nem egyetlen embernek kellene egyedül végigcsinálnia.
Mindketten szülők vagytok a való életben is. Rupert, te annyira figyelmes és gondoskodó apa vagy a valóságban is, mint a karaktered a filmben? Mert ő tulajdonképpen a tökéletes apja ennek a meglehetősen… problémás gyereknek.
Rupert: A karakterem tényleg teljesen bele akarja vetni magát ebbe. Élvezi az egészet, és szerintem minden helyzetben tele van optimizmussal. Ebben egyébként tudok hozzá kapcsolódni.
Seidi: Én imádok a gyerekeimmel időt tölteni. Mindig is azt szerettem volna, hogy családunk legyen. Egyszerűen ez a legjobb dolog.
Rupert: Érdekes egyébként, hogy amikor olvastam a forgatókönyvet, akkor tudtuk meg a párommal, hogy terhes. Emiatt az egész történet eléggé betalált. [nevet]
Seidi: Szerencsére mi nem éltük át a filmben látottakat. Nálunk még nagyon korai volt minden, amikor forgattunk.
(Forrás: Profimedia/Alec Michael)
Elképesztő hangokat ad ki a filmbéli babátok. Hallottatok ezekből valamit már a forgatás alatt, vagy ezeket az utómunka során tették hozzá?
Rupert: Hallottunk valamennyit.
Seidi: Igen, néhány hangot már akkor is.
Rupert: Elég hangos babánk volt. (nevet) Sokféle hangot adott ki. A légzése például már akkor is elég különleges volt.
Seidi: A bábmozgatók adták a baba hangjait, miközben mozgatták az animatronikus babát.
Rupert: Igen.
Seidi: Ezek persze nem feltétlenül ugyanazok a hangok voltak, mint amiket végül a filmben hallhatsz. De szerintem nagyon jól működtek, mert színészként legalább volt mire reagálnunk.
Rupert: Adtak valami kapaszkodót számunkra a jelenetekben.
Seidi: És természetesen olykor valódi babákkal is forgattunk, valódi babahangokkal.
A filmben fontos szerepet kapnak a trollokról szóló történetek. Finnországban ezek a mesék, legendák mennyire részei az emberek életének?
Seidi: Sokak számára ismerősek, de az én személyes kötődésem inkább a saját gyökereimből fakad. Nem igazán tudok konkrét történeteket felidézni, viszont nagyon erős érzéseim vannak az erdőkkel, a fákkal és magával a földdel kapcsolatban. Inkább egzisztenciális értelemben. Szeretek időt tölteni az erdőben, közel lenni a természethez… és akár megölelni a fákat is. [nevet]
És te, Rupert?
Rupert: Nem egészen így működöm. (nevet) Láttam Seidit az erdőben, és rajta tényleg látszott, hogy nagyon otthonosan mozog benne. Feküdt a földön, teljesen belemerült az egészbe… Én valahogy sosem éreztem így. Pedig azt hiszem, nagyon szeretném ezt. Mindig is szerettem volna újra kapcsolatba kerülni a természettel, felfedezni azt, de valójában sosem tettem semmit ezért.
Éppen ezért is volt nagyon érdekes számomra az a fajta kapcsolat a fákkal és a természettel, ami a filmben megjelenik. Szerintem az Egyesült Királyságban nincs ennek igazi megfelelője. De nagyon lenyűgöző.
Az éjszaka szülötte szeptember 17-től látható a magyar mozik műsorán.
