Nemrég megjelent cikkünkben egy létező, nemzetközi tendencia mögé néztünk: miért van az, hogy sok fejlett társadalomban egyre több az egygyermekes család, és azon belül is azok száma, akik tudatosan döntenek amellett, hogy nem vállalnak több gyermeket.
Jacqueline Stein a kisfiával. (Forrás: Instagram)
Az egygyermekes családok sem homogén csoport, a testvér hiánya mögött számos ok húzódhat meg, ideértve a meddőségi, egészségügyi problémákat, az anyagi biztonytalanságot, vagy egy kifejezetten tudatos döntést afelől, hogy egy gyermeket szeretnének felnevelni.
Előző cikkünkben több hazai édesanya is megszólalt, és történeteikből kirajzolódott, hogy a második gyermek vállalását a környezet sokszor magától értetődőnek tartja, miközben a társadalmi, gazdasági tényezők nem feltétlenül hozzák meg a szülők gyermekvállalási kedvét.
Persze a tudatos döntés mögött még megannyi ok húzódhat: egy anya dönthet úgy, hogy meg akarja óvni a mentális egészségét, szeretne elegendő figyelmet adni a gyermekének, fontos számára, hogy önmagára is maradjon ideje, vagy nem akarja veszélyeztetni a család anyagi biztonságát. Ezek nem feltétlenül különálló okok, inkább egymással összekapcsolódó szempontok. Akik ezeket mérlegelve hoznak határozott döntést arról, hogy nem szeretnének családbővítést, a „one and done”, azaz egygyermekes szülők.
Az elnevezést az angol nyelvű sajtó már a 2010-es évek elején használta azokra, akik egy gyermek után lezártnak tekintették a családtervezést. A téma ismertségéhez sokat tett hozzá Lauren Sandler újságíró 2013-as, One and Only című könyve, amely a tudatosan választott egygyermekes életforma előnyeiről és az egykéket övező tévhitekről szólt. Később a #oneanddone és a #momofone címkék körül az Instagramon és más közösségi oldalakon is egyre több támogató közösség alakult.
Ehhez a hullámhoz kapcsolódott Jacqueline Stein is, amikor 2022-ben létrehozta a The Only Hearts Clubot. Ő elsősorban az anyák nézőpontját hiányolta a már létező felületekről, ezért olyan befogadó közösséget teremtett, amelyben a saját döntésükből és a körülményeik miatt egygyermekes anyák egyaránt helyet kaphatnak. Most az ő tapasztalatai alapján nézzük meg egy kicsit közelebbről, mit is jelent „one and done” szülőnek, anyának lenni?
Végre az anyák nézőpontjai is helyet kaptak
Jacqueline azt írta az nlc-nek, ő maga boldog, saját döntéséből „one and done” édesanya, de olyan közösséget akart teremteni, amelyben azok is helyet kapnak, akik meddőség, veszteség, egészségügyi okok vagy megváltozott életkörülményeik miatt nevelnek egyetlen gyermeket.
„Sokaknál a gazdasági helyzet is szerepet játszik: az élet egyre drágább – egy gyermek felnevelése rengeteg pénzbe kerül. Egyre több nő tanul tovább és épít karriert, emiatt pedig később vállal gyermeket. Emellett egyre több szó esik az anyák mentális egészségéről is – még mindig nem elég, de már több, mint korábban. Egyre több nő ismeri fel azt is, hogy attól még nem önző, ha a saját szükségleteit és céljait is fontosnak tartja. Úgy gondolom, minél természetesebbé válik a kisebb családmodell, annál kevésbé érzik majd magukat egyedül az egygyermekes anyák” – írta az nlc-nek.
Majd hozzátette: „Szerettem volna megmutatni az egy gyermek nevelésének pozitív oldalait, miközben őszintén beszélünk a nehézségekről is. Mindenekelőtt pedig egy biztonságos és befogadó teret akartam létrehozni. Még most is, hogy az oldal közössége egyre nagyobb, ügyelek arra, hogy minden hozzászólásra és privát üzenetre válaszoljak.”
Nem önzőség egy gyerek mellett dönteni
A korábbi cikkünk megszólalói arról is meséltek, hogy a kéretlen kérdések és tanácsok a második gyereket illetően sokszor megtalálják őket, a szűkebb és tágabb környezetből egyaránt. Jacqueline más tapasztalatról számol be. „A családomban soha nem éreztem úgy, hogy magyarázkodnom kellene amiatt, hogy egy gyermekem van. Szerencsés vagyok, mert a szüleim egyszerűen csak azt szeretnék, hogy boldog és egészséges legyek. Az évek során néhányszor megjegyezték nekem, hogy vállalnom kellene még egy gyermeket, de ezeket soha nem vettem a szívemre. Az én nézőpontomat az is meghatározza, hogy egy nagy, liberális városban, a kanadai Torontóban élek. Az utcánkban a szülők körülbelül felének egyetlen gyermeke van, ezért engem nem vesz körül folyamatosan az a társadalmi zaj, amely arra helyez nyomást az emberekre, hogy több gyermeket vállaljanak. Ez azonban csak az én tapasztalatom, és tudom, hogy nem mindenkié ilyen” – mesél a saját élményeiről.
Jacqueline kisfiával. (Forrás: Instagram)
Kétségtelenül sokat számít ebben a kérdésben, hogy ki hol él, mennyire liberális, vagy ellenkezőleg, mennyire konzervatív gondolkodású közeg veszi körül.
Hiába írunk 2026-os, még ma sem ritka, hogy azokat a nőket, akik saját mentális állapotukat is mérlegelve döntenek úgy, hogy nem vállalnak több gyermeket, az a vád éri, hogy önzők vagy elkényelmesedtek. A szülés utáni depresszióról, illetve annak még súlyosabb formájáról, a gyermekágyi pszichózisról szóló beszélgetésekben ma is felbukkan az érv: „nagyanyáinknak nem volt idejük ilyen mentális betegségekre”.
Csakhogy a családmodellek és a társadalmi struktúrák jelentősen átalakultak, így a mai anyákat sok tekintetben másfajta terhelés éri, mint a korábbi generációkat. Ez persze nem jelenti azt, hogy a korábban élt nők terhei kisebbek lettek volna, ahogy azt sem, hogy korábban ne léteztek volna hasonló mentális problémák – legfeljebb kevesebb szó esett róluk.
Lindsay Clancy ügye is fájdalmasan ráirányította a figyelmet arra, milyen súlyos hiányosságok lehetnek a mentális problémákkal küzdő anyák felismerésében és támogatásában. Éppen ezért, ha egy nő úgy ítéli meg, hogy egy gyermek mellett érte el mentális, fizikai vagy érzelmi teherbírásának határát, azzal nemcsak a saját jóllétét védi, hanem annak a gyermeknek a biztonságát és érzelmi stabilitását is, akiről már gondoskodik.
„Szegény, mi lesz vele testvér nélkül?”
Az egygyermekes szülőkre nehezedő nyomás egyik leggyakoribb forrása az a mélyen rögzült meggyőződés, hogy minden gyereknek „jár” egy testvér. Jacqueline közösségében is rendszeresen megjelenik ez az aggodalom.
„A hozzászólásokban is gyakran bukkan fel olyan anya, aki attól tart, hogy a gyermekének szüksége van egy testvérre. Ilyenkor mindig azt válaszolom: a családtervezés rendkívül személyes döntés. Több bejegyzést is készítettem már arról, hogy miért nem igaz az az elképzelés, amely szerint az egykék szükségszerűen magányosak vagy önzőek. Ez a mítosz G. Stanley Hall amerikai pszichológusig vezethető vissza, aki az 1800-as évek végén azt állította, hogy egykének lenni önmagában is betegség. Ezt az elképzelést már régen megcáfolták.
A testvérrel felnővő gyerekek között is vannak magányosak vagy önzők, miközben az egykék között is találunk rendkívül társaságkedvelő és végtelenül nagylelkű embereket. Ugyanez igaz a testvéri kapcsolatokra is: vannak testvérek, akik nagyon közel állnak egymáshoz, mások pedig nem. Semmire sincs garancia” – zárja a gondolatait Jaquelin.
