nlc.hu
Sztárok

„A szüleim nem voltak ott, amikor szükségem lett volna rájuk” – interjú Dordzsceren Csingisszel

A humor mögött komoly történet húzódik: Dordzsceren Csingisz ma már ezrekhez szól őszintén a múltjáról és a traumáiról. Interjú.

Dordzsceren Csingisz egy veszprémi lakótelepről indult, ma pedig ezrek követik humoros videóit. A poénok mögött azonban egy jóval személyesebb történet húzódik: nehéz gyerekkor, családi traumák és a keresés, hogy hogyan lehet mindezekből erőt meríteni. Az interjúban mesél a modellkedésről, az ismertség árnyoldalairól, arról, hogyan vált a hobbiból hivatás, és miért lett számára fontos, hogy a humor mellett egyre őszintébben beszéljen a múltjáról. Szóba kerül a könyve, a gyermekbántalmazás elleni munkája és az is, milyen úton szeretne továbbhaladni.

Ha visszagondolsz arra a kisfiúra, aki a veszprémi lakótelepen nőtt fel, mit gondolsz, mi volt benned az a tulajdonság, ami átsegített a nehezebb időszakokon?

A makacsság… Nem fogadtam el azt a sorsot, azt az életet, amit az a környék predesztinál az ottani embereknek. Az azért egy statisztika, hogy akikkel felnőttem, mind ott is maradtak, és szinte lemintázták ugyanazt a családot, amiből jöttünk. A történetem azért nem egyedi, mert azok a gyerekek, akik ott nőttek fel velem, ugyanazokon mentek keresztül, mint én. Vagy az anyuka, vagy az apuka alkoholista volt, anyagi nehézségek voltak… Én nem akartam ebbe a sorsba beletörődni, ezért átalakítottam a gondolkodásmódomat és egy másik úton indultam el.

Dordzsceren Csingisz

(Forrás: Leéb Ádám)

Elhangzott már tőled, hogy a származásod miatt sokáig nem érezted, hogy igazán bárhová tartoznál. Mikor alakult ez át értékké számodra?

Amikor elkezdtem modellkedni. Ott a félvérség előnynek számított, hiszen ez azért mégiscsak különleges. Nagyon szereti ez a szakma a félvéreket, ott éreztem meg először, hogy ez nem hátrány. A modellkedésnek sok mindent köszönhetek egyébként. Az élményeket, sok embert megismerhettem, de amiért a leghálásabb vagyok, az az, hogy az önismerethez sokat tett hozzá.

Miért hagytad mégis abba?

Egyrészt azt éreztem így tíz év után, hogy azért nekem vannak értékes gondolataim, annál biztosan értékesebb, minthogy mondjuk tíz másodperc alatt végigsétálok a kifutón, meg visszajövök. Nem éreztem teljesnek magam. Az első két-három évben megkaptam azokat a visszajelzéseket fotósoktól, szakemberektől, amire gyerekkoromban vágytam, ez nekem elég is volt. Ezen kívül pedig maradjunk annyiban, hogy a modell szakma, a modellügynökségek nem feltétlenül járnak el korrekten a modellekkel szemben. Nyilván ez sem hozta meg a kedvem a folytatáshoz.

Mondtad, hogy a félvérséged a szakmában előny volt. Számodra mit jelent az, hogy mongol és magyar is vagy?

Igazából a mongolság az maximum a külsőmben mutatkozik meg. Magyarországon születettem, itt nőttem fel, így a mongol kultúra egyáltalán nincs jelen az életemben.

Nem is voltál Mongóliában?

Amikor tavaly voltam Balin, gondolkoztam rajta, hogy érdemes lenne átmenni, de végül nem így alakult. Budapestről egyébként nagyon drága a repjegy, másfél millió körül van, nem egy tipikus nyaralóhely, így nem is megy oda sok járat.

Sok nehézség volt a családodban. Felnőttként mennyire látod más szemmel azokat a döntéseket, amelyek miatt esetleg gyerekként nehezteltél a szüleidre?

Mondjuk úgy, hogy megértem, hogy mit, miért csináltak, viszont az nem feltétlenül jelenti azt, hogy egyet is értek vele. Most mondok egy példát: azt gondolom, hogyha egy házasság nem működik, akkor is ki kell szállni, hogyha egyébként nincsen úgymond B terved. Ha másért nem, a gyerekeid miatt, hogy ne állandó feszültségben nőjjenek fel. Tudom, hogy nálunk anyagi háttere volt annak, hogy ez nem így történt, de mégis azt gondolom, hogy ilyen esetben lépni kell.

Megértem anyámat, tudom, hogy nehéz kilépni egy párkapcsolatból, ha valaki társfüggő, hiszen én is átéltem ezt az első kapcsolatomban. De ezeket azért meg lehet ugrani, ha van miért és kiért. És hát nem az anyám lett volna az első ember, aki elválik úgy is, hogy vannak gyerekei.

Dordzsceren Csingisz

(Forrás: Leéb Ádám)

Mi volt a legnagyobb trauma az életedben, amin a legtöbbet kellett dolgoznod?

Általánosságban azt tudom mondani, hogy a szüleim nem voltak ott, amikor szükségem lett volna rájuk, szerintem ez a „nem jelenlét” okozza egy gyereknek a legnagyobb traumát. Nem tudsz fölhívni valakit, hogy elmeséld a nagy dolgokat az életedben. Nem tudsz elmesélni semmit, ami veled történik, nincsen meg az az elemi bizalom, ami jó esetben az anyáddal vagy az apáddal kialakul. Lehet, hogy a szülők sokszor azt gondolják, hogy inkább nem kötik a gyerek orrára a nehézségeket, de nem tudják, hogy azzal, hogy nincsenek jelen, mekkora problémát okoznak. El kellett fogadnom, hogy bár vannak szüleim, mégiscsak egyedül járom az utamat. Anélkül, hogy ők iránymutatást adnának.

Mi volt az, amiről a legnehezebb volt a nyilvánosság előtt beszélni? Ami sokáig kimondatlan maradt, de úgy érezted, hogy ezzel esetleg sok embernek segíthetnél?

Képzeld, épp Görög Zitának írtam Instagramon az első nagyobb interjúfelkérés előtt, hogy szabad-e arról beszélni nyilvánosan, hogy mik történtek a családban. Ilyen például az alkoholizmus, vagy a szülőknek a nem jelenléte, vagy az anyámnak a tagadása, hogy egy csomó mindent a mai napig letagad. Zita azt tanácsolta, hogy mindenről lehet beszélni, hiszen ezek nekem is segítenek feloldani az adott traumát. A szüleim generációja még besöpörte a problémákat a szőnyeg alá, pedig a kommunikáció egy fontos része annak, hogy az ember lelkileg rendbe hozza magát.

Arról is beszéltél, hogy gyerekként a kortársaid is bántalmaztak. Ha ma találkoznál azokkal, akik akkoriban ezt tették veled, lenne benned harag?

Általános iskolás voltam, amikor ez történt. Harag azért nincs bennem, mert az egy igazságtalan érzés. Azt mindig annak kell cipelni, aki érzi, és nem annak, aki miatt érzi. Úgyhogy harag nincs bennem. Nemrég bejelölt az egyik bántalmazóm Facebookon, vártam három napot, hogy felvegye velem a kapcsolatot, kíváncsi voltam, hogy ír-e, de nem történt meg, ezért letöröltem az ismerőseim közül. Korábban is megpróbált interakcióba lépni velem, mert egy konditerembe jártunk, de ott határozottan éreztettem vele, hogy ne tegye.

Nem haragszom, de nincs szükség a közeledésre, biztosan ő is érzi, hogy nem leszünk soha barátok.

A humor lett a legerősebb eszközöd, ezzel váltál ismertté.

Mindig is azt gondoltam, hogy jó a humorom, és szerintem a legrosszabb szituációkat is pozitívvá lehet fordítani, ha az embernek van humora. Persze, nem kell mindenből viccet csinálni, de én ezt úgy használtam, mint egy művészeti eszközt és nagyon sokat segített a traumák feldolgozásában is.

A videóidban is a humor van a főszerepben, hiszen különböző embertípusokat és hétköznapi helyzeteket dolgozol fel. Hol van nálad a határ a görbe tükör és a bántás között?

Azt gondolom, hogy mindenkinek más az ingerküszöbe. Ha valaki magára veszi ezeket a poénokat, a különböző helyzeteket, amiket posztolok, akkor megbántódhat, éppen ezért nem érdemes ezt ilyen komolyan venni. Sosem állt szándékomban megbántani senkit, és a jövőben is igyekszem ezt elkerülni.

Dordzsceren Csingisz

(Forrás: Leéb Ádám)

Vicces videókkal kezdted, de egy ideje már ebből élsz. Mikor lett hivatás a hobbiból?

Nagyjából másfél évvel ezelőtt. Én egyébként könyvelő voltam egy multinál 8 órában, amellett készítettem a videókat. Amikor már nagyjából háromszor annyit kerestem egy szerződéssel, mint a másik munkámban, akkor úgy éreztem, hogy lépnem kell. Ehhez pedig hozzátett az is, ahogy bántak a munkavállalókkal a multinál: sokszor a megkérdezésünk nélkül csökkentették a fizetésünket, elvették a bónuszokat és a plusz kereseti lehetőségeket. Aki ezt hagyja, az örökre ott fog maradni és ilyen méltatlanul bánnak majd vele. Én ezt nem akartam, ezért léptem.

Az utóbbi időben több mély tartalmat, gondolatot megosztottál már, kicsit jobban megmutattad magad. Melyik az a társadalmi ügy, amelyben a leginkább változást szeretnél elérni?

A gyermekbántalmazás a legfőbb ilyen terület, szeretnék minél többet tenni azért, hogy egyre kevesebb gyermeknek kelljen átélnie azt, amit én átéltem annak idején. Többek között az Uniceffel is dolgozom együtt, amire nagyon büszke vagyok. Velük együtt és a saját tartalmaimmal remélem, hogy minél többet tudunk tenni ezért az ügyért.

Nehéz megtalálni az egyensúlyt a privát és a tartalomgyártói életed között? Mi az, amiről soha nem beszélnél?

A magánélet és az anyagiak. Az nem tartozik senkire, hogy nekem mennyi pénz van a számlámon és kivel vagyok együtt éppen. Nálam itt a határ, és aki erről kérdez, azt rövid úton leépítem. Nemrég volt egy olyan eset, hogy egy fiatal pár random odalépett hozzám, és megkérdezték, hogy „mennyit tejel az influenszer szakma?” Majd hozzátették, hogy nem konkrét összeget kérnek, de mutassak már a telefonomon egy szerződést, hogy mégis mennyi a végösszeg. Na, őket elegánsam leépítettem. Az ilyen esetek után szoktak beírni a Redditre, hogy milyen bunkó voltam. Pedig, az ilyesfajta megszólítás nem sok embernek tetszene…

Volt olyan pillanat, amikor úgy érezted, bár ne lennél ismert?

Gyakorlatilag folyamatosan ezt érzem. Vágytam az ismertségre, amikor kamasz voltam, aztán amikor beteljesült, rájöttem, hogy ez nem akkora buli, ahogy azt gondoltam. Akkor egy éles felismerés volt, hogy nem az ismertség érdekelt, hanem hogy sikeres ember legyek. Én már jól kezelem, de a civil barátaimon látom, hogy amikor egy plázában két percenként odalép hozzánk valaki, az kellemetlen tud lenni.

Korábban beszéltél arról is, hogy bizonyos családi minták az emberben tovább élnek. Melyek azok a tulajdonságok, amiket tovább viszel a szüleidtől, és melyik az, amit biztosan nem akarsz átvenni?

Hogy pozitív dolgot is mondjak az apámról, nagyon sok mindenhez ért. Vegyészmérnök, az autóiparban dolgozott, de sok mindent csinált mellette. Sétarepülőkhöz propellereket a panelünk pincéjében, csak hogy egy dolgot kiemeljek. Iszonyatosan ért a barkácsoláshoz. Szóval, hogy egyszerre több fronton helytállok, azt tőle örököltem. Nemrég egy filmben forgattam, közben könyvet írtam, videózok, pódiumbeszélgetéseim, előadásaim vannak.

Amit semmiképp nem vinnék tovább, az a megalkuvás. Vagyok annyira naiv – talán ez a jó kifejezés ebben a helyzetben – hogy azt gondoljam, mindenre van megoldás, csak rá kell találni. Van ez a mondás: mondták az emberek a gyűlésen, hogy ez lehetetlen, aztán jött valaki, aki megcsinálta, mert ő nem volt ott a gyűlésen…

Dordzsceren Csingisz(Forrás: Leéb Ádám)

A könyved címe, a Viccen kívül is azt sugallja, hogy megmutatod magad a humor mögött. Leírni vagy elmondani könnyebb azt, hogy mik történtek veled?

Leírni szerintem jobb, mert akkor egyben látom az egészet. Los Angelesben voltam, egy világmárka által utaztam ki. A kiadóm pedig hívott, hogy muszáj megírnom a könyv végét, így vittem laptopot, ott kezdtem el az utolsó fejezeteket. Akkor beszéltem meg Mihalik Enikővel, hogy átmegyek hozzá New Yorkba: az egyik nap olyan brutális vihar volt, hogy ki sem mozdultam a szállásról, így befejeztem a könyvet. Ha pedig befejeztem, már össze is olvastam. Egészen elképesztő volt egyben látni. Annak idején a pszichológusom mindig azzal nyaggatott, hogy írjam le, ami nyomja a lelkemet, mert úgy sokkal több dolgot ki lehet szúrni és elemezni, mintha élőszóban mondom el. Sokkal tisztábban láttam, hogy mik történtek velem.

Említetted, hogy a filmben is szerepeltél. Mennyire vonz téged a showbiznisz világa? Szerepelnél műsorokban is?

A tévéműsorokról, kereskedelmi csatornákról a könyvemben is írtam. Szó szerint azt mondta az egyik műsorszerkesztő, hogy egy baj van velem, túl értelmes vagyok, a tévébe pedig konfliktus kell. Én a tévé nélkül jutottam el ide, ahol ma vagyok, szóval nem hiszem, hogy szükségem lenne televíziós produkciókra ahhoz, hogy megismerjenek az emberek. A színészet nagyon érdekel, nem feltétlenül a színpadi, viszont egy-egy nagyjátékfilmben, amit például a Netflix itt forgat Magyarországon, szívesen szerepelnék, érdekel ez a világ.

A tévéműsorokat ki is zárnád?

Egy van, amiben el tudnám képzelni magam. Egy táncos műsor. Ki tudja, mit hoz a jövő.

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top