Jakupcsek Gabriella interjú

A napos B oldal című könyv elolvasása után az a gondolat támadt a fejemben, hogy Ön szerint az életet nem túlélni, hanem megélni kell. Jól látom?

Amikor az ember nyakig benne van, nem gondolkozik hasonlóan, vagyis nekem nem volt időm töprengeni rajta. Mindig sűrűn éltem az életem, sőt, jelenleg is így élek, de most már vannak időszakok, akár egy-egy év, ami alatt el tudok mélyülni a dolgokban. A negyvenes éveimben, sőt, az ötvenes éveimig ámokfutásba éltem. Akkor nem moralizáltam a helyzetemet, hanem nagy kanállal faltam, és csináltam. Utólag visszanézve sok minden történt abban az időszakban, ezért is kezdem negyventől a könyvet. Végül kell rendet vágni ebben, hogy mi, miért történt, minek kellett volna megtörténnie, vagy maradhatott volna ki az életemből. Tehát az összegzés azért most történik, mert akkor, amikor az ember tényleg nagyon él, esélye sincs, hogy ilyen részletesen elgondolkodjon.

Tudja, mit akar az életben?

Tudni szoktam, mit szeretnék, sőt, inkább az a probléma, hogy annyira sok minden akarok belesűríteni, hogy végül túlhajtom magam. Ilyenkor bennem van az az érzés, hogy még ezt is meg szeretném élni, még ezt is ki akarom próbálni. Tehát olyan típusú problémám soha nem volt, hogy nem voltam tisztában azzal, mit akarok, olyan viszont akadt, hogy nem tudtam, hogy hogyan kell megvalósítani.

Jakupcsek Gabriella (Fotó: 21. Század Kiadó/Falus Kriszta)

Mindig ennyire tudatos volt, vagy később jött a felismerés?

Lehet, hogy ezt inkább kreativitásnak, vagy ambíciónak nevezném. Más emberek is szőnek terveket, csak lehet, hogy lassabb természetűek, ezért nehezebben jutnak el a céljukig. Mások vagyunk. Én gyorsan cselekszem, talán ez az előnyöm, hogy hamar belevágok dolgokba, és viszonylag éppen ezért hamar túl is tudok lépni bizonyos helyzeteken. Ha nem működik például egy tervem, akkor jöhet a következő. De, aki nem ilyen gyors, az ugye tervezi a saját életét, de lassabban jut el ahhoz, hogy meg tudja valósítani, tehát lassabban fog kiderülni, hogy mondjuk valami nem megy számára.

A legtöbb nő nem szeret beszélni a koráról. Erről mit gondol?

Sok nő lemond magáról. Azt mondják, hogy „carpe diem” (latin kifejezés, amely „élvezd a napot” vagy „élj a mának” jelentéssel bír – szerk.) A „carpe diem” nem ugyanazt jelenti, mint hogy tervezek, abban benne van egyfajta esetlegesség, jöjjön bármi. Éppen ezért is íródott ez a könyv, hogy gondolkozzunk közösen. Lehet, hogy magától nem, de ha elolvassa a könyvet, vagy velem tart további beszélgetéseken, akkor rájön olyan dolgokra, melyek régóta felszín alatt vannak.

Negyvenéves kor felett tényleg sok nő láthatatlannak érzi magát?

A negyven szíven szokta ütni a nőket, de az ötvenre megszokják az idő múlását. Ott van egy pálfordulás. Amikor a fiatalságból átlépsz a „B-oldalra.” Nemrég egy pékségben dolgozó lány rohant utánam, hogy elmondja, mennyire hálás a könyvért, és hogy hamarosan negyvenéves lesz, ami tényleg összeszorította a szívét. Nem tudom, ez miért lehet. Emlékszem, nekem is volt egy ilyen érzésem. Rájön az ember, hogy már nem az a hamvas barack.

Az Egyesült Államokban a talkshow-háziasszonyokat, például Oprah Winfrey-t vagy Ellen DeGenerest ötven felett is alkalmazzák a médiában. Magyarországon miért nem látunk a képernyőn hasonló korú nőket?

Mert nem hisznek bennük. Ez szakmaiatlanság. Az oka még az is, hogy fiatal férfiak vannak vezetői pozícióban. A tetszik, nem tetszik erősen dominál ezekben a helyzetekben. Ezt a műfajt idősebb korosztályú nőknek találták ki. Egy fiatal színésznőt is megpróbálhatunk öregíteni, de abból csak kamu sülhet ki. Nem véletlen, hogy idős szerepet idős színésznő játszik. Ezek nem fiatal szerepkörök. Egy talkshow nem fiatal nőnek való szerep. Hírháttér műsor a legkevésbé, oda is egy érett nőnek kellene beülnie. Egy olyan nőnek, akinek van mire visszatekinteni, rálát az elmúlt évek folyamataira. Hogy a néző elhiggye, amiről beszél. Probléma, hogy nem szakmai elvárások alapján születnek a döntések.

Mutiból készült van, ahogy iskolás korunkban mondtuk. Nincs mögötte sokféleség. Több életút is lehet egy nő előtt, de ha csak azt látja, hogy a másiknak könnyen jön, akkor kivételesnek gondolja. Pedig ez nem jó így, az átlag nőnek is kellene lehetőséget adni arra, hogy kiteljesedjen. Ettől még nem gondolom, hogy férfi uradalomra törnénk. Mindaddig, ameddig háromszor annyit dolgozom, mint egy egyébként szakmámban lévő, hasonló pozíciójú férfi, mégis kevesebbet keresek, addig a helyzet megoldatlan marad. Nyílt titok, sok kimutatás készült már erről, hogy a nők hány százalékkal keresnek kevesebbet. Ez inkább a fiatalokat érinti, nem a saját keserűségemről beszélek. A 15 éves lányom így milyen példát lát maga előtt?

Jakupcsek Gabriella (Fotó: 21. Század Kiadó/Falus Kriszta)

Beszélgetnek ezekről a témákról?

Kendőzetlenül elmondom neki, hogy a világban akadnak ilyen helyek is, melyekre jobb, ha felkészül. Szerintem fontos, hogy tisztában legyen a lehetőségeivel, hogy merre indulhat, majd pedig egy boldog ember váljék belőle.

A könyvben szó esik a negyven feletti párkeresésről is.

Sokan ebben az időszakban kezdik újra, hiszen akkor fut végig az első kör, legalábbis a statisztikák szerint a házasságok ilyenkor szoktak befulladni valamiért, majd elkezdődik negyven és ötven között egy aktív párkeresés, hiszen akkor még lehetséges reprodukálni egy családot. Fontos, hogy ekkor már társat keres az ember. Azzal is tisztában kell lennünk, hogy mi mit tudunk adni, nem csak elvárni! 

Valljuk be, ez nem könnyű a mai világban.

Borzasztó nehéz, de nem reménytelen. Ahhoz, hogy az ember párt találjon, előbb magával van dolga. Le kell ülnie és átgondolni, hogy mik a prioritások, melyek azok a szempontok, amik már számára elengedhetetlenek. Tudni kell megfogalmazni, miről akarunk, vagy nem akarunk lemondani.

Nem lehet, hogy az is baj, hogy sokan nem akarnak kompromisszumokat kötni?

Mindenhol kell, az a fontos, hogy a legjobbat kösd. Nem gondolom, hogy az állandó harc lenne a legjobb út, ilyen értelemben nem vagyok feminista. Bele kell állni az igazamba, de a harc rengeteg energiát visz el, helyette inkább össze kell fogni. Az összefogás nagy erő. Úgy is lehet vitatkozni, hogy az ember nem kiabál. Nincs olyan az életben, hogy nincs kompromisszum.

A szex is egy tabutéma ebben a korban, sőt, már a fiatalok is egyre kevesebb helyről tájékozódhatnak, pedig lenne miről beszélnünk.

Már az iskolákba sem engedik be a szexuális felvilágosítást, csak ott, ahol konszenzussal a szülők összefognak. Ez nincs benne az alaptantervben. Úgy nő fel egy generáció, hogy egymástól tájékozódik, illetve pornófilmet néz. Nincs párbeszéd, erről nincs konszenzus, nem beszélgetünk, ők pedig nem fognak jelentkezni, hogy erről érdeklődjenek. Próbáltam a gyerekeim iskoláiban időben jelezni, hogy már régen kéne a gyerekekkel beszélgetni. A szülők egy része teljesen elzárkózott. Ez döbbenetes. Van olyan intézmény, ahol az iskola zárkózik el, és van olyan, ahol a szülők egy része azt mondja, hogy majd ezt ő magában megoldja, magyarul nem fognak foglalkozni vele. Kiderült, hogy Magyarországon a legtöbb abortusz a fiatal lányok körében van. És nem beszélünk erről.

Pedig szülőként kötelességünk a tájékoztatás…

Egy kamasz gyerek nem mindig a szüleivel akar megosztani egy ilyen témát. Erről akár az iskolában is lehetne beszélni, de nem a tanárnak, hanem egy szakembernek, aki erre van kiképezve. Ez egy foglalkozás. Az egy külön téma, hogy a mobiltelefon-nyomkodásról sem beszélgetünk, ahol szintén informálódnak a gyerekek, de lehet, hogy rosszul.

Jakupcsek Gabriella (Fotó: 21. Század Kiadó/Falus Kriszta)

A lányával beszélget az internet és a közösségi média veszélyeiről?

Igen, csak a lefektetett szabályokat a koronavírus-járvány felülírta, mert kötelezővé vált, hogy a kezében legyen a telefon. Volt nálunk egy szerződés arról, hogyan és mikor használjuk, de ezt a karantén felülírta. Rájött az ember, hogy bizony mindenhez használjuk, legyen szó tanulásról, utazásról, fizetésről, üzenetváltásról. Amit egyedül szülőként korlátozni tudsz, hogy például mennyi ideig játszik rajta. Ez inkább többnyire a fiúkat érinti.

A közösségi médiában pedig rengeteg hazugság jöhet velük szembe.

Pontosan. Tudatni kell, főleg a lányokkal, hogy a testünkről és a helyzetünkről nem osztunk meg információkat senkivel sem. Ezt Emmával már megbeszéltük.

És mi a véleménye a retusálásról?

Egy civil ember megteheti, egy közszereplő viszont nem. Egy közszereplő attól, hogy használ egy applikációt, ami mondjuk segít a kép fényességén javítani, azzal nincs gond. 

Tombol a butaság abban, hogy mit tehetsz meg magadért, mennyit tegyél magadért, mi az, ami gusztusos, és mi az, amit kötelező megtenni, ha jó akarsz lenni önmagadhoz. Ne legyünk álságosak és kegyetlenek egymással.

Ön elégedett a megjelenésével?

Abból a szempontból igen, hogy ott tartok, ahol akarok, külsőben viszont mindig tudnék javítani, de nincs a hétköznapjaimban, hogy ez ellen küzdjek. Mindenki tudna javítani magán. Ha kapnék egy ceruzát, amivel megrajzolhatnám magamat olyanra, amilyenre szeretném, élnék vele. A baj ott kezdődik, ha valaki elégedetlen, és egyáltalán nem fogadja el azt, amit a tükörben lát, mert annyira zavarja valami a testén. Az komoly probléma, engem nem bánt semmi ennyire. 

És ha a ceruza helyett egy időgépet használhatna, visszamenne az időben?

Ötvenig visszamennék, hogy ne haladjon velem az idő, de nem kezdeném újra a negyvenes éveimet.

A családja miatt sem? Újra kicsik lennének a gyermekei.

Az unokáim betöltik ezt az űrt, úgyhogy nem. Pont azt élvezem, hogy már nem én nevelem őket. Csodás érzés, hogy eltöltök velük egy kis időt, majd kiléphetek az ajtón.

Akkor Ön nem az a klasszikus értelemben vett nagymama?

A gyerekeim tudják, hogy ehhez túl aktív életet élek. Vannak olyan nagymamák, akik egész nap csatarendbe állíthatók, vagy akár fél napra is, velem a család így nem tud számolni. Van egy kamaszlányom, akivel ezt az időszakot ki szeretném élvezni, hogy egyre több mindent tudunk együtt csinálni. Egy kisgyerekkel más a rendszer, sűrűbb időbeosztáshoz kell alkalmazkodnod. Emmával élvezem a könnyűséget, a szabadabb életstílust. Nem bánom, hogy túl vagyok a kisgyerekes korszakon. Jó volt, szép volt, elég volt.

Jakupcsek Gabriella (Fotó: 21. Század Kiadó/Falus Kriszta)

Az aktív szó tényleg igaz Önre.

Rengeteg előadás, projekt, forgatás, fotózás, rohanás. Imádom.

Mikor van otthon ennyi teendő mellett?

A férjemet a munkáink miatt ritkán látom, de igyekszünk ezek végeztével kettesben megszökni. A lányommal sok időt töltök, mert én vagyok vele reggel, én viszem az iskolába, délután pedig legtöbbször már otthon vagyok, ha hazaér. Nappal dolgozom, ritka, amikor este megyek el. Amikor csak tudom, magammal viszem, igyekszünk hasznosan tölteni a közös pillanatokat.

Emma mennyire önálló gyerek?

Jó érzés látni, hogy a lányom ennyire tudja a dolgát. Alig kellett tanulnom vele, rendkívül önálló. Sajnálom azokat a hölgyeket, akiknek a munka után még tanulniuk kell a gyerekükkel. Hálás vagyok, hogy Emmával talán harmadikban ültem le utoljára. Megtanult tanulni, sőt, ha úgy érzi, hogy valamiből még nem teljes a tudása, inkább nem megy el otthonról, csak hogy végezzen a feladatával. Ha már ennyit sikerült megtanítanom neki, akkor nincs több dolgom. Jól nevelt, mindent megtettem, hogy így legyen, de hogy mi lesz belőle, azt majd az idő dönti el. A hibáit neki is meg kell majd szenvednie.

Megadja neki a szabad teret…

Anyaként nem szabad rátelepedni a gyerekeinkre. Van, aki az anyaságban próbál kiteljesedni, amiről egyszer szintén érdemes lenne beszélni, hogy az anyaság egy született, ösztönös állapot, nem pedig egy foglalkozás. Borzasztó, amikor azt látom, hogy néhány gyerekek nem tud ott aludni máshol, vagy képtelen a tányért kivinni maga után, esetleg a késsel-villával evés nem megy, mert anyuka ezt is elvégzi helyette. Az élethez alapvető készségek hiányosak, de már bejárták a világot. Szerintem kicsit fordítva ülünk a lovon.

És mikorra várhatjuk az újabb könyvet?

Szusszanok egyet, kiélvezem, hogy ennyien szeretik a mostanit, aztán hamarosan belevágok. Már tudom, miről szól majd a következő, remélhetőleg ősszel bele is kezdek, addig viszont büszke vagyok magamra, hogy kitartottam amellett, hogy ebben a témában muszáj beszélgetnünk.