A szerencsesütivel alighanem mindenki találkozott már, aki járt kínai étteremben, de a rend kedvéért azért egy mondatban foglaljuk össze, miről is van szó: tehát
a szerencsesütik aranyszínű, hajtogatott formára sütött kekszek, amelyek belsejében apró papírdarabkák találhatók, rajtuk valamilyen rövid, horoszkópokat idéző kis bölcsességgel, jótanáccsal vagy jóslattal. A papírdarabot a sütés folyamatának közepén helyezik a süti belsejébe; kézi készítés esetén a tésztát kinyújtják, majd a papírdarabot a tésztába burkolják, mielőtt a sütőbe tennék, gépi gyártás esetén pedig egy speciális eszköz helyezi a papírdarabot a süti belsejébe.
A szerencsesütik eredete kissé homályos és vitatott. Sokan úgy vélik, hogy Japánból származnak, ahol több száz éves hagyománya van a jóslatokat tartalmazó édességek készítésének: igaz, eredetileg ezek főként a gazdagok számára készültek. Emellett pedig léteztek – illetve ma is léteznek – a japán templomokban és szentélyekben kapható kis szerencsecédulák, az úgynevezett omikujik, amik pont olyanok, mint egy szerencsesüti – csak süti nélkül.
A sütemény japán változata több szempontból is eltér a maitól: kissé nagyobb méretű, sötétebb tésztából készül, a tészta pedig szezámot és misót is tartalmaz. Bár ez is rejt magában jóslatot, a kis papírcsíkot nem a sütemény üreges belsejébe helyezték, hanem a hajlatába illesztették. Ezt a fajta süteményt tsujiura senbei néven ismert, és Japán egyes régióiban – különösen az Isikava prefektúrábeli Kanazavában – a mai napig árusítják.
Ugyanakkor Kínának is jelentős hagyománya van a süteményekbe (például holdsüteményekbe) rejtett kis cetliknek; ez állítólag egészen a 14. századig nyúlik vissza, amikor a katonák háború idején édességekbe sütött titkos üzenetekkel kommunikáltak egymással.
A modern értelemben vett szerencsesüti azonban egyértelműen a japán gasztronómiai hagyományhoz kapcsolódik, amely a 19. században kezdett elterjedni az Egyesült Államokban, miután tömegesen érkeztek japán bevándorlók az országba: például San Franciscóba, amit a legtöbben a modern szerencsesüti őshazájaként tartanak nyilván, ám a Los Angeles-i szerencsesüti-lobbi ezt vitatja.
(Forrás: Brett Stevens/Getty Images)
Egyesek szerint Makoto Hagiwara, a San Franciscó-i Golden Gate Park japán teakertjének vezetője volt az első az Egyesült Államokban, aki a süti modern változatát felszolgálta, valamikor 1890 körül. A szerencsesütiket pedig egy San Francisco-i pékség, a Benkyodo készítette.
David Jung, a Los Angeles-i Hong Kong Noodle Company alapítója ugyanakkor azt állítja, hogy ő találta fel a sütit 1918-ban. Ebből 1983-ban még egy per is volt, amelynek során a San Franciscó-i Történelmi Felülvizsgálati Bíróság úgy ítélte meg, hogy a szerencsesüti szülőatyja valójában Hagiwara. Los Angeles városa természetesen mélységesen elítélte a döntést.
Seiichi Kito, a Los Angeles-i Fugetsu-do alapítója szintén azt állítja, hogy ő találta fel a sütit. Kito szerint az eredetileg a fentebb már említett omikujik nyomán jutott eszébe, hogy cédulákat csempésszen az édességekbe. Aztán a sütiket kínai éttermeknek adta el, Los Angeles és San Francisco környékén is nagy lelkesedéssel fogadták, majd elterjedtek.
Annyi mindenesetre bizonyos, szerencsesütik fokozatos bevezetése az amerikai kínai éttermekbe részben a második világháború idején bekövetkezett változásoknak köszönhető. Ebben az időszakban a kínai konyha általánosan népszerűbbé vált, ami az éttermek látogatóinak számának növekedéséhez vezetett.
Eközben a süteményeket gyártó japán üzletek hanyatlásnak indultak, jelentős részben azért, mert a háború utolsó éveiben, a Pearl Harbor-i támadás után több mint százezer japán származású amerikai állampolgárt zártak internálótáborokba az USA-ban. A helyükbe pedig kínai vendéglátósok léptek, és ez azóta így is maradt: a szerencsesüti pedig mára szorosan összefonódott a kínai étteremben való étkezés élményével.
