A Kos (március 20. április 19.)
A Kos a zodiákus úttörője lehetne. Céltudatos, okos, értelmes. Olyan társsal alkot tökéletes párt, aki megérti őt, akivel mentálisan azonos hullámhosszon áll. Aki kellően inspirálja, aki ugyanúgy nem retten meg a kihívásoktól, mint ő, akiben vakon megbízhat. Lelki társa épp olyan újító és önálló mind a cselekvéseiben, mind a gondolkodásban, mint ő maga.
A Bika (április 19. – május 20.)
A Bika bámulatosan vonzó külsejéről ismert. A számára tökéletes társ hasonló értékeket képvisel, vonzódik a szépséghez, az értékeshez, a csillogóhoz. A külsőségek mellett a hűség, a kitartás, a megbízhatóság is alapvető értékeknek számít ennél a csillagjegynél. Lelki társa nemcsak megérti őt, de elfogadja párja kényelemszeretetét és a nyugalom iránti vágyát is.
Az Ikrek (május 21. – június 20.)
Az Ikrek lelki társában a biztonságot, a megbízhatóságot és az alázatot keresi. Olyan párt, akivel társaságban, de kettesben is jól érzi magát, akivel bármiről beszélgethet, aki szellemi kihívást jelent számára, akivel közösen fejtegethetik az élet dolgait, aki kedves és távol áll tőle minden agresszió. Aki pontosan úgy gondolkodik, mint ő is.
A Rák (június 21. – július 22.)
A Rák a zodiákus egyik legszenvedélyesebb csillagjegye. Rendkívül érzékeny és érzéki típus, aki óriási szívvel rendelkezik. Gondoskodó, segítőkész, szeretteiért mindenre hajlandó. A számára ideális társ megérti az érzéseit, sosem keresi a konfliktusokat, élvezettel és szívesen tölti vele az időt, akivel tökéletes összhangban élhet.
Az Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)
Az Oroszlánról tudni lehet, hogy imád randevúzni, imádja a társaságot és persze imád a középpontban lenni. Lelki társában olyan partnerre talál, aki felnéz rá, aki tiszteli őt, aki körülrajongja és imádja. Számára a szeretet érzése mindennél fontosabb. Aki fellobbantja benne az érzelmi tüzet és nem hagyja azt kihunyni, a mellett képes az Oroszlán pozitív tulajdonságait a leginkább érvényesíteni.
A Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)
A Szűz lélektársát olyan partnerben ismeri fel, aki hozzá hasonlóan igényes és érzékeny, intellektuális és megfontolt, maximalista és gyakorlatias. Az élete épp oly rendezett és felépített, mint az övé. Nincs könnyű helyzetben, mert elvárásainak csak kevesen képesek megfelelni. Amikor rátalál az igazira, rendkívül kitartó a szerelemben.
A Mérleg (szeptember 23. – október 22.)
A Mérleg a zodiákus talán legérzelgősebb csillagjegye. Forró és energikus, amikor elöntik az érzelmek. Optimista természetéhez olyan társ illik, aki mellett biztonságban érezheti magát. Aki imádja, aki körberajongja, aki mellett kiegyensúlyozottnak érezheti magát. Lélektársa legalább olyan vonzó és csábító, mint ő maga, szórakoztató, kedves és vidám. Akivel többé nem billeg ide-oda az érzelmi mérleg serpenyője.
A Skorpió (október 23. – november 21.)
A Skorpió válogatós, nem felel meg neki akárki. Hosszasan figyeli a másikat, rendkívül kíváncsi annak valódi természetére. Az ő lelki társa biztosan olyas valaki lesz, aki megnyitja és elrabolja a szívét. Akiben képes megbízni, aki megérti a benne rejlő félelmeket. Aki mélyen szereti, aki újra és újra inspirálja, és megérinti érzékeny lelkét.
A Nyilas (november 22. – december 21.)
A Nyilas többnyire nehezen bízik meg másokban. Akkor talál a lelki társára, amikor azon lepődik meg, vajon miért is nem bízott meg párjában eddig. Aki hagyja őt élni, aki elfogadja szabad lelkét és természetét, aki nem akarja őt korlátozni, akivel jól érzi magát, aki hozzá hasonlóan vidám és optimista beállítottságú, aki nem akarja őt megváltoztatni.
A Bak (december 22. – január 19.)
A Bak figyelmes és megfontolt típus, szilárdan, két lábbal áll a földön, céltudatos, erősen ragaszkodik a hagyományokhoz. Lelki társában hozzá hasonlóan gondolkodó, őszinte és megbízható partnerre talál. Aki elfogadja, hogy életét a saját szabályai szerint éli, egyetért a céljaival, ösztönzi és segíti őt.
A Vízöntő (január 20. – február 18.)
A Vízöntő akkor talál lelki társára, amikor úgy érzi, párja hisz benne. Akivel meg tudja beszélni a pénzügyi dolgait éppúgy mint a következő projekt előadását. Akire szellemi partnereként tekinthet, aki elfogadja és megérti távolságtartását, aki inspirálja és lelkesíti őt a mindennapokban is, aki épp úgy nem ismeri az unalmat, mint ő maga.
A Halak (február 19. – március 20.)
A Halak ideális párja megmozgatja őt minden tekintetben. Inspirálja fantáziáját, felpezsdíti az érzelmeit, megvalósítja az álmait. Aki buzdítja és bátorítja őt, aki képes belé lelket önteni, aki el tudja hitetni vele, mennyire nagyszerű és tehetséges. Aki mellett erősnek, stabilnak érezheti magát.
(via typewriter’s voice)