Vannak állatok, akik emberekre utalva nőnek fel, és vannak, akiknek gondozók segítségére van szükségük a fejlődéshez. Amali, a hat hete Szegeden, a Vadasparkban született fehér oroszlán szerencsés helyzetben van, mert az anyja mellett alakul majd ki személyisége. Megismeri az embereket is, de sokkal inkább oroszlánnak fogja érezni magát. A kölyök nevelésében az, hogy aranyos, az ápolók szerint sokadlagos szempont, az ellátásában nem igazán számít. Próbálják a legtöbbet nyújtani neki, hogy mire felnő, épkézláb oroszlán legyen belőle.
Fotók: Pál Anna Viktória
A szegedi Vadasparkban született fehér oroszlán népszerűsége adott alkalmat arra, hogy riportot készítsünk hétköznapjairól. Úgy láthattuk és fotózhattuk őket, ahogyan a látogatóknak sincs rá lehetőségük, mert az ellátásuk a ketrec olyan oldaláról történik, ahová csak a szakképzett gondozók léphetnek be. Nadja, a nőstény oroszlán, Timba, a hím és a kicsi is jól vannak. Amali első alomból harmadik kölyökként, két halva született utód után jött világra, szuahéli eredetű nevének jelentése Remény. Az éjjeli őr látta az oroszlánszülést, a gondozók pedig az első perctől kezdve ott vannak körülötte, naponta négyszer adnak neki tápszert, mert az anyjának kevés a teje.
Érkezésünkkor Nadját éppen elkapják az anyai ösztönök és nem akar átmenni a másik ketrecbe. Erre azért van szükség, mert a nőstényt mindig el kell zárni amíg a kölyökhöz bemennek az ápolók. Egy órát biztosan várunk, mire hajlandó odamenni a számára kikészített nyers húshoz. Gondozója, Imi szerint az oroszlán ebben éppen olyan, mint egy macska; ha nyitva van az ajtó nem akar átmenni, viszont ha becsuknak előtte valamit, akkor válik kíváncsivá.
Ezért aztán Nadja helyváltoztatását többszöri ajtómozgató zsilip húzás-vonás előzi meg és némi „kelj fel, légy szíves” rábeszélés, amit figyelmesen hallgat, de kevéssé törődik vele. Más eszközzel nem is tudnák rávenni a mozgásra őt, mert a felnőtt oroszlánokhoz nem nyúlnak, abból valószínűleg semmi jó nem származna.
Az oroszlánok veszélyes ragadozók, sőt azok az állatok, amelyek állatkertben bezárva élnek, gyakran veszélyesebbek az emberekre nézve. Így van ez a sörényeseknél is, ha a kifutójukba berepül egy madár azt elkapják, valószínűleg nem lenne ez másképp akkor sem, ha az emberrel egy térbe kerülnének, főleg azért, mert védik a területüket. Világszerte minden évben vannak állatkerti balesetek, például egy rosszul bezárt tolóajtó miatt, hazai állatkertben viszont még nem fordult elő, hogy vadállat halálra marcangolt volna embert, mesélik az ápolók.
Sok jelét megtapasztaljuk annak, hogy bensőséges kapcsolat van a nagymacska és gondozója közt. Nadja cica módjára dörgölőzik a kerítéshez, miközben beszélnek hozzá. A nőstény valószínűleg félig kézben lett nevelve, mielőtt Szegedre hozták, a belgrádi állatkertben vélhetően sokat „nyagázták” ezért is hízeleg, és ezt a szokását nem adja fel. A kedvességet a gondozók nem viszonozzák, igyekeznek lehetőleg minimális érzelmi kapcsolatot vagy annak az illúzióját fenntartani az állatokkal, beleértve azok kicsinyeit is.
Nem szeretnék, hogy erős kötődés alakuljon ki köztük, mert ha egyszer úgy alakul, hogy másik állatkertbe kerül az oroszlán, nem tudni, hogy az ottani ápoló miként viselkedik majd vele, jobb, ha nem alakítanak ki vele egyedi szokásokat. Mint mondják, tisztában vannak yazzal, hogy jelentőségük az állat életében az etetésen alapul. A megfigyelő, ellátó szerepkör így is nagyon izgalmas, végignézhetik Nadja anyai fejlődését, méghozzá testközelből.
A nőstény egyszer csak felkel és kényelmesen átfárad a szomszéd szobába enni, gyors és határozott mozdulatokkal zárul mögötte az ajtó, és megkezdjük Amali ellátását, ekkor van lehetőségünk közelebbről megnézni őt. Gumikesztyűben fogják meg a kölyköt, hogy semmilyen kórokozót vagy idegen szagot ne adjanak át neki. Megmérik gyarapodó súlyát a mérlegen, babanaplóba kerülnek az adatok.
Ezután belépünk az oroszlán ketrecébe, ahol a szalmával bélelt fekvőhely szélén ölbe veszik és megszoptatják. Pontosan úgy eszik Amali ahogyan egy baba, levegőt nyel, büfizik, bóbiskol, jóllakottan pedig annak az ujjnak a rágcsálásába kezd, amit éppen megtalál.
A gondozók nem akarnak vele játszani sem, mert amikor felnőtt korában átkerül majd egy másik állatkertbe, akkor próbálja felvenni az ápolókkal a kontaktust, akár játékosan is, de fennáll a veszélye, hogy úgy tűnik majd, vadászik rájuk. Amali a maga öt kiló súlyával most még csak anyja farkával játszik, főleg a bojtját tépi vagy a fülét igyekszik szétrágni az előbújt négy szemfogával. Ami a karmait illeti, azokat a ketrecben lévő berendezésfákon élesíti, ami ellen, valljuk be, a gumikesztyű már nem sokat véd.
Hathetes a kicsi oroszlán, és még körülbelül hat hétig tartanak közvetlen kapcsolatot vele, eközben lassan átvezetik a hústáplálékra. Három hónapos korára eléri azt a méretet, amikor már nehéz lesz kezelni őt, tinédzserként a játékot is jobban igényli majd, és ez az embereken már egészen mély nyomokat hagyna. Már most is vannak kisebb karmolások Dani és Imi kezén, de ezeket hamar lekezelik fertőtlenítőszerrel, tetanuszoltást pedig munkakörükből eredően rendszeresen kapnak.
Az etetést a tisztálkodás követi, pont úgy, mint más babáknál, először a kis pofáját mossák meg törölközővel, amit nem szeret, de elvisel, majd fenekét törlik, valahogy úgy, ahogy anyja teszi a nyelvével. A kis oroszlánnak jó dolga van, a tisztogatás hatására elengedi magát, Dani tenyerébe ürít. „A szakma szépsége, amikor egy oroszlán belekakil a markodba” – mondják miközben nevetnek. Dani és Imi szeretik a munkájukat, mert gondozóként mindennap van valami plusz, amire nem számítanak, ilyen például a mai nap gyümölcse.
Az ellátás után teszik is le a kölyköt a földre, zárják a rácsot, majd engedik hozzá vissza anyját. A jóllakott nagymacskák játéka többnyire nagyon szép de van hogy kicsit durvának tűnik. „Megy a nyagázás” – mondja Imi. Nadja fogaival hol ráfog a kölyökre, nyalogatja, aztán elengedi majd újra finoman harapdálni kezdi, hatalmas mancsaival magához öleli, a kisoroszlán sípol, nyekereg, ezt a játékot hívják a gondozók nyagázásnak.
Timba, a családfő jelenleg nagyon magányos, kénytelen egy ideig a többiektől teljesen elzárva tölteni napjait. Tiszteletet érdemlő, erős, óriás, lassan és igen sokára közelítjük meg ketrecét, vigyázni kell, mert nagy mancsával hirtelen kicsaphat. A látványa félméteres közelségből egyszerre lenyűgöző és félelmetes. Amikor szinkronban üvölteni kezdenek párjával, olyan hanghullámok hagyják el torkukat, amiknek rezgését egész testünk megérzi.
Rezonál felsőtestünk, beleremeg a tüdőnk, ehhez képest egy hatalmas hangfal membránjának rezgése semmi, az egy percig tartó oroszlánüvöltés alatt földbe gyökerezik a lábunk. A gondozók szerint a régi telefonokat teljesen kiütötte az oroszlánok hangja, míg a mostani újabb telefonokon a gibbonok hangja fog ki.
Pár nappal Amali születése előtt választották el az apát Nadjától, türelmetlen a harmadik különálló zárkában, talán ezért is üvölt, rágja a rácsot. Egyelőre nem engedik össze őket, viszont a rácsok melletti réseken átpillantva láthatta már lányát. Megölhetné utódját, ha nem biztos abban, hogy az övé, és azért is, hogy az anya újra szaporodóképes legyen, ez teljesen természetes viselkedés náluk. Jobb vigyázni Amalira, már csak azért is, mert szabadon a természetben már csak néhány fehér oroszlán él.
