Tizenéves korban még nincs jelentős különbség fiúk és lányok alkoholfogyasztása között sem gyakoriság, sem mennyiség tekintetében. (Egy ESPAD-felmérés eredménye szerint tíz fiatalból hat ivott az előző hónapban alkoholt, és kettő egészen a lerészegedésig jutott.) Felnőttkorban a nők között már jóval kevesebb függőről tudni, de ez részben a rejtettségnek köszönhető.
Becslések szerint a nők tizenkét százaléka heti gyakorisággal iszik, átlagosan feleannyit, mint a férfiak (26 millilitert tiszta szeszben mérve). Ahogy mondani szokták, „rosszabbul bírják” – ennek biokémiai okai vannak (a nők bontóenzimjei másként működnek, és a szesz a szerotoninműködést is korábban kezdi befolyásolni).
Míg a férfiak inkább „sörösök”, a nők toplistája így néz ki: bor, tömény, sör. És hogy miért fogyasztják ezeket? Úgy érzik (érezzük?), hogy bódult állapotban könnyebben megy a beszélgetés, az ismerkedés, jókedvűbbek, nyitottabbak lesznek – a nők fele legalábbis azt mondja, ezért alkoholizál. Emellett fontos motiváció a stresszoldás.
Borospalack a mosógépben
A nőknél – valószínűleg az erősebb társadalmi megbélyegzettség miatt – nagyobb arányú a rejtettség, vagyis a nők közül kevesebben vallják be, hogy rendszeresen iszogatnak, mint a férfiak közül. Marjai Kamilla addiktológiai konzultáns szerint női alkoholizmus mindig is volt, csak nem lehetett róla beszélni: nem fért össze a tradicionális szerepekkel. „Valamiféle defektnek tartották, és tartják ma is” – mondja. Aztán ahogyan a nőkép kezdett átalakulni, és a két nem feladatai közeledtek egymáshoz, úgy az alkoholfogyasztás is bekerült a női viselkedés repertoárjába. Mára pedig valahol félúton vagyunk: ugyanannyi nőt láthatunk pohárral az éjszakában, mint férfit, de a nőknek még mindig kevésbé nézik el a lerészegedést.
Az angol pubok tele vannak söröző lányokkal, de nálunk a mai napig ritkaságszámba megy, hogy csajok összeverődjenek egy kocsmában. Ha nem ünnepekről, bulizásról van szó, akkor nekik marad zárt ajtók mögötti ivás – főkén vidéken és idősebb korban
– mondja a konzultáns.
Nem véletlen, hogy Marjai Kamilla az idősebbeket említi, a nőknél ugyanis előfordul, hogy negyvenes-ötvenes éveikben kezdenek nagyobb mértékben inni. „Meglepően sok idős asszony keres meg minket” – meséli. Az úgynevezett természetes krízisek – mint a nyugdíjazás, a gyerekek kirepülése vagy a házastárs elhalálozása, melyek nem ritkán időben egymáshoz közel történnek, sokszor generálják ezt.
Az pedig minden életkorban jellemző, hogy a negatív érzéseinket, problémáinkat akarjuk elnyomni vagy felülírni az itallal. Ez azonban hibás tanuláshoz vezet: „ha gondom van, iszom rá”. Marjai Kamilla szerint tipikusak a női sorsmintákból adódó elakadások: a gyerekek önállósodása, párkapcsolati problémák, az anyaszereppel való azonosulás nehézségei, bűntudat: elég jó anya vagyok-e, elég jó társ vagyok-e… – vagyis a nők megfelelni szeretnének, és túl sokszor érzik azt, hogy nem képesek rá, vagy épp nem tudják kimondani saját szükségleteiket. „Ilyenkor nem ritkán ivással büntetik magukat, ami ördögi körhöz vezet, hiszen egy ittas ember valóban nem lesz túl jó a szerepeiben…”
Úristen, lehet, hogy én már AZ vagyok?!
Hogy mikortól kezdve függő valaki, az nem csak mennyiségi vagy gyakorisági kérdés. A szakértő szerint a kulcs az, hogy az alkohol okoz-e gondot az élet valamely területén, a munkavégzésben, kapcsolatokban, közérzetben, egészségi állapotban. Ami mindenképp intő jel, az a magányos fogyasztás, amennyiben olyan mennyiség fogy el, hogy a későbbiekben fokozatosan elkezdjük érezni a káros hatásait. Gyanakodjunk akkor is, ha sóvárgunk az ital után, vagy ha a gondolatainkat sokszor akkor is az alkohol köti le, amikor épp nem iszunk. Például készülünk az ivásra, vagy arra, hogyan számolunk majd el a következményekkel. A „magasan funkcionáló alkoholista” azonban sokáig fenn tudja tartani a normál élet látszatát. Ő a jól szituált, jól kereső értelmiségi nő, akinek azonban egy idő után egyre több erőfeszítésébe kerül az, hogy a környezete ne vegyen észre semmit.
„Mi senki helyett nem döntjük el, hogy problémás-e az ivás, avagy sem. Abban segítünk, amit ő maga problémaként él meg. Épp ezért fontos, hogy saját maga jelentkezzen, ne a családtagjai hozzák be hozzánk. A felépülés annyira nehéz, annyi áldozatot követel, annyi munkával jár, hogy mások kedvéért senki nem képes rá” – mutat rá Marjai Kamilla.
A nők között találjuk a függők legstigmatizáltabb, egyszerűbben mondva leglenézettebb csoportját is: a terhességük alatt alkoholt ivókat. „Az anyaság maga is egy krízis, hiszen annak számít minden, ami egy működő rendszert drasztikusan megváltoztat” – mondja Marjai Kamilla.
Nálunk is meg szoktak jelenni szerhasználó kismamák, ilyenkor az anya kezelése a gyerek érdekét is szolgálja.
„Vannak köztük, akiknél épp ez hozza el a felismerést, hogy mélyponton vannak – hiszen még terhesen sem tudják letenni a poharat – és ez adja meg a kezdő lökést.”
Marjai Kamilla azt mondja, nehéz látni a sokféle megterhelt élethelyzetet, ő mint segítő szakember senkivel nem lehet elutasító. És van azért hepiend is. „Hatalmas öröm, amikor szülés után behozzák az egészséges babát.”
Világszerte kevesebb nő jut el kezelésre, mint férfi, ugyanakkor ha lépnek, akkor jobb állapotban, hamarabb teszik ezt. Mindez azonban a társadalmi helyzettől is függ, például egy nagyvárosi nő könnyebben bekerül az ellátásba, kisebb közösségben viszont nehezebb titokban tartani az alkoholbetegséget. „Sok olyat hallok, hogy otthon azt mondtam, ortopédiára fekszem be.”
A kórházak koedukáltak, ám a bentlakásos intézmények inkább női vagy férfi rehabok, ugyanakkor nők számára nagyon kevés az ilyen terápiás lehetőség. „A tinédzser lányok számára pedig egyáltalán nincs bent fekvő ellátás, miközben fiúk számára két intézmény is működik. Márpedig oda kell figyelni a fiatalokra, mert ahogy minden kicsit előbbre tolódott – első szex, pályaválasztás – úgy az első szerhasználat időpontja is” – mondja Marjai Kamilla.
A fővárosi kórházi osztályon, ahol a fiatal nő dolgozik, a toronymagasan „vezető szer” az alkohol, országos szinten második a marihuána, és mondhatni, női specifikum a gyógyszerhasználat: altató, nyugtató, szorongásoldó drogcélú felhasználása. Megfordult itt már tizennyolc és hetvenéves beteg is, de az átlagos páciens a negyvenes-ötvenes éveiben kerül be.
Megfordult már nálunk keserűlikőrös kliens, és akadnak sörösök, borosok, de tény, hogy a rövidezés előbb vezet hozzánk.
Az alkohol nemcsak egy éjszaka alatt végez nagyobb rombolást a női, mint a férfiszervezetben, de a hosszútávú hatások – például az arcbőr romló állapota – is szembetűnőbbek. Ugyanakkor az illető külseje hamar regenerálódik, ha abbahagyja az ivást. „Elég rossz állapotban tudnak bekerülni , de már két-három hónapos bent fekvés után látványos a különbség.” Ez azért is fontos, mert sok alkoholfüggő nőnek konfliktusos a saját testével való kapcsolata. „A gyógyulás része, hogy újra megbarátkozzanak vele.”
A gyógyulás útján
A legtöbben akkor keresnek segítséget, amikor már nem működtethető ez az életforma. Amikor az ital már nem tölti be a kezdeti funkcióját, többet árt, mint használ. Ha a függők időben felismerik ezt, akkor megmenekülhetnek a legrosszabbtól. „Amikor iszol, jutalmazni akarod magad – magyarázza Marjai Kamilla. – Viszont ami jutalom lenne, az valójában egy destruktív, leépítő magatartás, aminek a végpontja az önmegsemmisítés. Miközben halálesetekre csak drogtúladagolás kapcsán gondolunk, számos belszervi megbetegedés hátterében ott találjuk az alkoholfogyasztást.”
Szerencsés – vagy inkább erős – tehát az, aki időben kezelésbe kerül, és el tud indulni a leszokás útján. A terápia a funkció megtalálásával kezdődik, merthogy „valami funkciója mindig minden szernek van” – szögezi le Marjai Kamilla. „Meg kell találnod, mire használod a szert. Jobb nőnek tartod magad? Magabiztosabb, határozottabb vagy, amikor iszol? Végre fel tudod vállalni a konfliktusaidat? Ki mered mondani, mit akarsz?” Az érintettnek tehát fel kell ismernie, hol vannak az elakadásai, mi az, amire választ tudott adni a szer. A jövőben ugyanis mindazokat a problémákat az anyag nélkül is kezelni kell hogy tudja.
Ehhez mindig rövid távú célokat tűzünk ki. Csak a mai napra vállald, és ebből összejöhetnek évek, évtizedek.
Nem könnyíti meg a leszokást, hogy sokaknak a párja is iszik, és sok nő nemcsak alkohol- de társfüggő is. „A kutatások jelen állapota szerint az alkoholfüggőség hátterében biológiai, szociológiai és pszichológiai okok egyaránt állnak, és gyakran találni alkoholproblémával küzdő embert a felmenők között is. Ez a minta sokszor a párválasztásban is visszaköszön” – mondja a szakember.
Változó, hogy a partnerek mennyire tudnak és akarnak asszisztálni a leszokáshoz. „Gyakori a kontrolláló, büntető, vagy éppen a megmentő attitűd.” Sokszor egymásba csúszik hozzátartozó és függő felelőssége, nehezen tarthatóak az autonómia határai. A legtöbb feladat talán azzal van, hogy világosan körvonalazódjon, kinek mi a hatásköre a kapcsolaton belül. „Jellemző a játszmaviselkedés, amikor ez a nehéz helyzet lelkileg valahogyan nyereséges mindkét félnek. Például a nő az italproblémával küzdő férfi mellett alárendelődik, amivel empátiát vált ki másokból, így kap figyelmet, szeretetet vagy elismerést. Vagy ott a megmentőszerep: végre van valami, amiben jó vagyok, amiben nagy szükség van rám.” Sokszor azonban ezek már nem klasszikus, bensőséges párkapcsolatok, mert az intimitás gyakran sérül a függőknél. Ide tartozik, hogy ugyanaz az ital, ami kezdetben segít az ellazulásban, a vége felé már inkább nehezíti a szexuális életet.
Marjai Kamilláék osztályán a kórházi kezelés két-három hónapig tart. Ha valaki bentlakásos terápiára vállalkozik, az többnyire egy évet jelent, de utána sem lehet kipipálni a feladatot. „Az alkoholizmus progresszív krónikus betegség. Úgy kell elképzelni, mint mondjuk a cukorbetegséget: az érintett élete végéig vele marad, de kellő odafigyeléssel karbantartható. Sokan megijednek attól, hogy akkor ez a bélyeg életük végéig velük marad, de én inkább azt mondom, szerencsés az, aki visszanyeri a befolyását a saját élete felett, és nem függ tovább semmilyen szertől.”
A való világban – újra
Vajon az addiktológiai konzultáns jó akciónak tartja-e a száraz novembert és hasonló próbálkozásokat, vagyis a kampányszerű absztinenciát? „Jó kísérlet azoknak, akik nem tudják, vajon problémás-e a fogyasztásuk. Ez tulajdonképp egy emberkísérlet önmagaddal. Tükröt tart eléd, és arra biztosan választ ad, hogy tudsz-e egy hónapig szermentes maradni, illetve látni fogod, hogy milyen hiányérzetek lépnek fel, és mik azok a helyzetek, amik behívják az alkoholt az életedbe.”
Marjai Kamilla italfogyasztási szokásai két éve még megfeleltek az átlagos magyar nőének: szociális ivó volt, vagyis beszélgetések kísérőjeként, buliban, ünnepekkor ivott. Ma azonban már egyáltalán nem fogyaszt alkoholt, még szilveszterkor sem koccint, mert egy idő után úgy érezte, másként nem volna hiteles. „Egy-egy osztálytalálkozón úgy néznek rám, mint egy ufóra – vázolja minden antialkoholista alapélményét. – Kínálgatnak, unszolnak. Egy absztinens alkoholistának ez pokoli nehéz lehet.”
Főként, mert Magyarországon az ünnepnek, a hétvégi szórakozásnak, de még egy focimeccsnek is természetes velejárója a tudatmódosítás. Így nem csoda, hogy hatalmas a visszaesés aránya.
A szakma szerint függőből sosem lesz újra szociális ivó, mert nem képes megállni a még egészséges mértéknél. Ezért neki egy korty is „tilos” a jövőben. „Ez nem az addiktológusok önkényes szigora. Látjuk azokat, akik alkudoznak magukkal, és úgy gondolják, ők majd megmutatják. Nagy valószínűséggel vissza fognak kerülni hozzánk.”
Kérdezem Marjai Kamillát, több éves tapasztalat után meg tudja-e tippelni, ki az, aki abba a nyolc százalékba tartozik, amelyik nem csúszik vissza az ivásba, amikor elköszön az osztálytól „Annyit lehet látni, hogy ki az, aki nagyon motivált a saját felépülésében. A döntésen túl ez folyamatos józanságmunkát igényel, de a ráfordított idő és energia megtérül: újra működik az ember anyaként, feleségként, barátként és kollégaként.”
És vajon Kamilla szereti-e a szakmáját? Mi jelent benne sikerélményt?
„Annak idején megmentő szándékkal indultam. Azóta rájöttem, nekem is ad valamit ez a munka. Nagyon sokat tanulok a felépülőktől, például azt, hogyan tudok jó lenni magamhoz. E téren nekem is bőven van még tanulnivalóm.”