Ez az egész egyrészről evolúciós eredetű. Hideg van, szükségünk van az extrakalóriákra. De ugyanakkor erős az érzelmi vonatkozása is. A menedékkereséssel együtt az evés, illetve az etetés a legalapvetőbb szükségleteink egyike; itt kezdődik az élet. Amikor egy fedél alá gyűjtjük mindazokat, akiket szeretünk, ösztönösen kezdjük tömni őket annyi étellel és szeretetettel, hogy kitartson egészen jövő ilyenkorig. Nehéz időkben – és most igazán nehéz idők járnak – az eredmény még drámaibb lehet. Sokkal komolyabb kihívásokkal és problémákkal kell mostanság szembenéznünk, mint egy kis cellulitisz a felkarunkon, úgyhogy kevesen töltik az időt a kalóriák számolgatásával. Örülünk, hogy túljutottunk ezen az éven, hogy együtt vagyunk, s nem utolsósorban, hogy végre kicsit elengedhetjük magunkat.
Ételt ajándékba?
És mi a helyzet az ajándékokkal? Az ajándékozóknak alapvetően két típusát ismerjük: vannak, akik a praktikus ajándékokra esküsznek, míg a másik csoport ragaszkodik ahhoz, hogy feltétlenül valamifajta luxust, felesleges fényűzést kell adni, mert különben nem is ajándék az ajándék. De mi van azokkal, akik ételt ajándékoznak? Maguk készítette csokoládébonbonokat vagy mazsolás kuglófot díszcsomagolásban? Fügelekvárt, tojáslikőrt, grillázst, aszalt gyümölcsöt, zöldparadicsomos csatnit, fűszeres mandulát vagy töltött datolyát? Általában ezek a legnépszerűbb darabok a fa alatt, mert kézzel készültek, és tele vannak szeretettel. Az üzenet mindig ugyanaz: Úgy szeretlek, hogy majd megetetlek.
Az ételajándékban a luxus keveredik a napi szükséglettel. Ezek biztosan nem fognak ott porosodni a polcon, hiszen a finom étel hozzátartozik a napi kényeztetéshez. Minden nap emlékeztethet minket arra, aki ránk gondolt, miközben az ajándékot készítette, és adhat egy csipetnyi jó érzést az étkezéseinkhez. Ezek az ajándékok nyugodtan lehetnek „gazdaságos”, azaz családi méretűek, s azok a legjobbak, amelyeket a felbontás után még sokáig lehet fogyasztani. Ha pár héten belül meg kell enni az egészet, az nem kellemes, hiszen ebben az időszakban már eleve túl sok étel van az asztalon.
Happy meal
Azt mondják, a másik szívéhez leggyorsabban a gyomrán át vezet az út. A szeretet legnyilvánvalóbb kifejeződése, amikor ételt adunk, illetve elfogadunk valakitől. A főzésben is a legfontosabb a szeretet. Ha egy nő a családjának főz, igyekszik a kedvenc ételeiket elkészíteni, hogy örömet szerezzen nekik. A „tejjel-mézzel folyó Kánaán” kifejezésben a méz a fizikai ellátáson túli szeretetet szimbolizálja. Nem elég a gyereknek tejet adni, hanem mézre, azaz gyengédségre, babusgatásra, odafigyelésre is szüksége van ahhoz, hogy boldog és elégedett legyen.
A gyerekek gyorsan megtanulják, hogyan kössenek össze bizonyos szagokat és ízeket a kényelemmel és az elégedettséggel. A szagok és ízek kiváltó funkciója felnőttkorban is megmarad: Proust Az eltűnt idő nyomában című regényében egyetlen Madeleine sütemény elegendő ahhoz, hogy a főhős gyerekkori élményeinek egész sora elevenedjen meg. Amikor a szupermarketben mesterségesen, aeroszolos flakonokból fecskendezik be a légkondicionálókon keresztül a légtérbe a frissen sült kenyér illatát, pontosan tudják, mit csinálnak. Szó szerint az orrunknál fogva vezetnek minket, mert olyan gombokat kapcsolnak be bennünk, amelyektől meghitt, családias érzésünk támad. Az érzelmi emlékeink ugyanis leginkább ízeken és illatokon keresztül idézhetők fel. Ha ismerős illat csapja meg az orrunkat, egy fénykép pontosságával idéződik fel bennünk, mondjuk, a három évvel ezelőtti nyaralásunk: látjuk a kisvendéglőt a tengerparton, és azt is meg tudjuk mondani, milyen színű nadrágja volt a pincérnek.
Milyen lehet a szeretet íze? Édes. A szeretet és a cukor egymás megfelelői. A szerelmesek gyakran nevezik édesemnek egymást, ahogyan a gyerekeket is cukorfalatomnak nevezzük. A cukorfogyasztás, mint pótcselekvés, akkor lép be hangsúlyozottan az életünkbe, amikor a szeretet nem áramlik bennünk megfelelő módon és külső tényezőktől, a cukrászipartól várjuk, hogy megédesítse életünket. Akik a szeretetüket harmonikusan kifejezésre tudják juttatni, azok gyakran nyilatkoznak úgy, hogy nem rajonganak az édességekért. Néha megeszik, de ha nincs, nem hiányzik nekik. Ők ösztönösen képviselik, vagy törekednek a szeretet egyenletes megvalósítására. Ez azonban nem általános. Napjainkban nagyon népszerűek a cukrászdák, szeretünk nassolni, s a világ népességének öt-hat százaléka cukorbeteg.
Az érzelmi faktor
Attól a perctől kezdve, hogy megszületünk, ételeken keresztül érintkezünk a világgal. Az étel legalapvetőbb ösztöneinket elégíti ki: az élet legfontosabb dolgai közé tartozik, egyenértékű a meleggel és a védett hellyel. Egymásnak ételt készíteni annyi, mint szeretetet adni és kapni. Ha valaki főz ránk, úgy érezzük, gondoskodik rólunk, a jól elkészített étel egyenrangú a simogatással. Melegséget érzünk, hogy törődnek velünk, biztonságban vagyunk, értékelnek minket, és érzelmileg kiegyensúlyozottak vagyunk. Más szóval, szeretnek minket.
Az emlékek, érzelmek és érzékek mind kapcsolatban állnak egymással. Az ételek aromája erős érzelmi reakciót válthat ki. A nagy stressz alatt álló emberek olyan ételekre vágynak, amelyek a boldogság és melegség érzetét váltják ki bennük. Ha egy házban süteményt sütnek, agyunk azonnal üzenetekkel kezd bombázni minket: „Itt biztonságban vagy. Maradj itt. Jó szag van. Itt boldog lehetsz. Összebújhatsz a pároddal, és nem kell aggódnod semmi miatt. Itt jó lesz neked.”
Az étel a történelem során mindig az intimitás részét képezte. Ha egy Srí Lanka-i nő főz egy férfira, azt jelenti, viszonya van vele. Úgy beszél a férfiról: „Akire főzök.” Japánban, ha egy nő egy tálból eszi a rizst egy férfival, az összetartozását fejezi ki. A hindu házasság egyik megerősítő rítusa, amikor a vőlegény családja misrivel, azaz cukorrögökkel eteti a menyasszony családját. A házassági ceremónia után pedig a menyasszony és a vőlegény az egymásról való gondoskodás jelenként eteti meg egymást. A többszintes esküvői torta Angliából származik, s az újdonsült házasok nálunk is egymás szájába adják a falatot, kifejezésre juttatva ezzel, hogy mostantól gondoskodni kívánnak egymásról.
A társadalmi „hirdetőgépezet” arra programoz minket, hogy szeretetünket ékszerekkel, drága éttermi vacsorákkal, külföldi utakkal, luxusautókkal és más extravagáns ajándékokkal fejezzük ki. A főzés olyan gesztus, amely sokkal több szeretetet fejez ki, mint ha leteszünk az asztalra egy platina hitelkártyát. Abszolút személyes. Az étel elkészítése, a felöltözés a vacsorához, a gyertyák meggyújtása, a varázslatos zene, a meghitt beszélgetés – mindez együtt olyan hangulattal ajándékoz meg mindannyiunkat, amilyet pénzen nem lehet megvenni.
Még több az e heti Nők Lapjából:
