Egy Rogue Shadow nevű youtuber mesélte el a Vice-nak, mi történt vele, amikor több másik játékossal együtt a VRChat nevű, virtuális valóságban létrehozott csevegőszobában gyülekeztek.
A felhasználók, mintha csak egy házibuliban lettek volna, kisebb csoportokba verődve cseverésztek, és próbálgatták, hogy milyen dolgokat lehet végrehajtani a virtuális szobában. Ekkor azonban az egyik úgynevezett avatár, amely a felhasználót jeleníti meg a digitális térben, hirtelen összeesett. A piros-fekete robot elterült a padlón, és rázkódni kezdett. A jelenlévők elsőre nem is értették, hogy mi történik, többen a grafikai megjelenítés hibájára gyanakodtak, míg mások azt gondolták, csupán a robotot mozgató játékos viccelődik.
Rövid idő elteltével azonban elkezdték felismerni, hogy valós vészhelyzetről van szó: a robotot használó játékos ugyanis nem reagált a hozzá intézett kérdésekre, az avatár tovább rázkódott a földön fekve, a hangszórókon keresztül pedig lehetett hallani, hogy a játékos levegőért kapkod.
A fenti Youtube-csatorna üzemeltetője elmondta, hogy a piros-fekete robot „gazdája”, akivel a riasztó eset után sikerült beszélnie, egy olyan speciális virtuális valósághoz kifejlesztett ruhát viselt, amely a felhasználó testének mozgását követi és azt jeleníti meg a digitális térben.
Tehetetlenül álltunk ott, nem tudtuk, mit tehetnénk. Azt sem tudtuk, hogy az illető a Föld melyik részén lehet
– mondta Rogue Shadow a Vice-nak nyilatkozva.
Bár nincs rá egyértelmű bizonyíték, hogy a szóban forgó játékos nem csak rosszul elsült viccel próbálta átejteni a többieket, Rogue Shadow elmondása szerint a felhasználók többsége azonnal megpróbált megoldást találni, közösen találgatták, hogy milyen módszerrel lehetne segíteni bajba jutott társukon.
Volt, aki epilepsziás rohamra gyanakodott, ezért arra kérte az élénk színű, villogó avatárokkal jelen lévő felhasználókat, hogy lépjenek hátrébb, hátha ettől jobban lesz a piros-fekete robot gazdája. Az Epilepsy Foundation adatai szerint az érintettek 3 százalékánál a bizonyos frekvencián villódzó fények vagy mintázatok képesek rohamot kiváltani. Az úgynevezett fotoszenzitív epilepsziával diagnosztizált páciensek számára kifejezetten ellenjavallott a virtuális valóság használata, a megváltozott térélmény és a rengeteg új vizuális inger ugyanis még a teljesen egészséges emberek számára is szédítő lehet.
A történet szerencsésen zárult, a bajba került játékos ugyanis idővel jobban lett, és szólt a többieknek, hogy minden rendben. A többi felhasználó pedig egyből azt tanácsolta neki, hogy vegye le a VR-szemüveget és forduljon orvoshoz.
Az új technológiai megoldások elterjedésével fontos lesz olyan módszerek kidolgozása, amelyek segítségével egy hasonló helyzetben könnyen és gyorsan segítséget lehet nyújtani valakinek, aki a külvilágtól elzártan, egy digitális térben kalandozik.