Már szerepelt korábban Irigy Hónalmirigy-klipben is Kiszel Tünde, most pedig az IHM nagykoncertjén egy dobozból lépett elő. Ezzel amúgy nagy sikert aratott.
Az közismert, hogy az Irigy Hónaljmirigy tagjai többször tréfát űztek már Kiszel naptáraiból, de ezt a naptárdíva nem vette zokon, sőt! A jó viszony jele, hogy bár Tünde meglepetésvendég volt, nem érkezett üres kézzel: mindenki kapott tőle egy dedikált naptárt.
„Az Irigy Hónaljmirigy tagjai kértek fel, hogy szerepeljek. Régóta ismerjük egymást, és szeretem az együttes tagjait, szerepeltem már a klipjükben is” – mondta Tünde még a koncert előtt.
Lényegében, amikor a hatalmas dobozból a színpadra lépett, már a kezében is tartott egyet a falinaptárából. És mi volt a fiúk válasza?
Az IHM-tagok egy erotikus naptárt adtak Tündének, amelyben ők maguk dobták le a textilt. A zenekar tagjairól készült teljesen abszurd, megmagyarázhatatlan szituációkban fotózott, „szexi” képek limitált példányszámban készültek, nem a nagyközönségnek. Ez azonban nem az egyetlen meglepetés volt az este során.
Az este másik meglepetésvendége Dévényi Tibi bácsi volt, akit 71. születésnapja alkalmából köszöntöttek a színpadon. A lemezlovas, miután átvette a jól megérdemelt születésnapi tortát, és begyűjtötte a jókívánságokat, az elmaradhatatlan pöttyös labdákból is bedobált néhányat a közönség sorai közé.
A zenekar legnagyobb slágerei közül felcsendültek például az Alma együttes, Charlie, a Halott Pénz, ByeAlex és a Wellhello paródiái, de nem hagyták ki természetesen az olyan új szerzeményeket sem, mint a Majka- vagy a Pápai Joci-feldolgozás. Jocival pedig személyesen is találkozhatott a közönség, aki Origo című dalát együtt énekelte el az őt megformáló mirigyessel, Varga Győzővel. Az este másik sztárfellépője Nagy Feró volt, aki a közös nóta után szóló produkcióval is készült.
A sztárfellépők mellett a zenekar az egyik alapító tagjával, Ambrus Zolival kiegészülve tette felejthetetlenné a koncertet: Zoli ugyanis néhány dal erejéig újra színpadra lépett.