nlc.hu
Magyarország kúl
Som Lajos halálának margójára

Som Lajos halálának margójára

A zenészről sokan mondták, hogy nem feltétlenül a játéka, hanem az imidzse, illetve a zene és a koncertezés iránti elkötelezettsége volt a vonzó. De azért jól is játszott.

Lehet, hogy Kevin Spacey coming outolt hétfőn, miután egykori színész kollégája azt mondta, hogy uszkve 30 évvel ezelőtt zaklatta őt, de a honi sajtóban a vezető híreket hamar átvette Som Lajos tragikus halálhíre.

A zenész 70 évesen ment el, több mint egy évtizede már, hogy tudható volt, nincs jól: elég feleleveníteni a 2006-os Piramis reuniót, ahol egészségi állapota miatt nem állt végig a színpadon.

De: akár ott állt, akár nem, ettől még Som Lajos a hazai rockzene ikonja,

  • aki játszott Radics Bélával, a legnagyobb magyar gitárossal (akiről az egykor szebb napokat megélt/látott jelenlegi Ripost éceszgéber Ómolnár Miklós írt könyvet R.B. Kapitány címen),
  • aki megalapította a Piramist zenekart,
  • aki akárcsak Lemmy Kilmister (a Motörhead két éve elhunyt dalszerző-frontembere), szintén (többnyire) Rickenbacker basszust nyúzott.

5 dalt szentelünk most Som Lajos emlékének, benne lesz az összes zenekara. Zseni figura volt, őszinte pozőr, nyugodjon békében. Neki elhihetted a rakenrollt, ma már kevés az ilyen pali.

Piramis:

Taurus:

Neoton, de még a Kócbabák nélkül:

Senator:

És még egy Piramis:

Gif:

(Kiemelt kép: MTI / Szigetváry Zsolt)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top