Ez a hét az elhunytakról szól, Halottak Napján és Mindenszentekkor is az eltávozott lelkekre emlékezünk. (A Halottak Napja és a Mindenszentek közötti különbségről itt olvashatsz.) 10 idézet, erről a szomorú napról:
“Ma a halottak napja van! Nem a csüggedés merev fájdalmával, de a kegyelet meghatottságával lépünk e hantokhoz, s egy könnyet ejtünk… rájok, koszorú gyanánt… Ez a könny, mely beszivárog a rögökön át az életrehívó emberi akarat igaz csöppje… súgja meg a halottaknak valamennyink hívó üzenetét…” – Mikszáth Kálmán
“A sír csak üres doboz. Akit szeretek, él az emlékezetemben, egy széthajtogatott zsebkendőből felszálló illatban, egy hangsúlyban, mely váratlanul eszembe jut, és egy hosszú percre belefeledkezem, míg lehajtom a fejem.” – Danielle Steel
“Van egy nap, amikor kimegy a falu a temetőbe, virággal és fénnyel, ami elmúlik, és békével, szeretettel, ami nem múlik el. Nincs már ezen a napon fájdalom, csak enyhe távoli szomorúság úszik a táj felett, mint maga az ősz bánatos, ködös álomra készülő ragyogása.” – Fekete István
“A halottak az élők emlékezetében élnek tovább.”– Marcus Tullius Cicero
“Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.” – Juhász Gyula
“A halott mindig győztes. Csak az élők veszítenek.” – Szabó Magda
“Az, hogy túlteszed magad rajta, nem jelenti azt, hogy elfelejted, nem jelenti azt, hogy hűtlen leszel az érzéseidhez, csak annyit jelent, hogy tűrhető szintre csökkented a fájdalmad, egy olyan szintre, ami nem tesz tönkre. Tudom, hogy pillanatnyilag elképzelhetetlen, hogy túltedd magad rajta. Lehetetlen. Felfoghatatlan. Elképzelhetetlen. Nem akarsz túl lenni rajta. Miért is akarnál? Nem maradt neked más, csak ez. Nem kellenek a kedves szavak, nem érdekel, mit gondolnak vagy mondanak mások, nem akarod tudni, hogy ők mit éreztek, amikor elvesztettek valakit. Ők nem te vagy, igaz? Ők nem érzik azt, amit te. Az egyetlen dolog, amit akarsz, az, amit nem kaphatsz meg. Elment. Sosem jön vissza. Senki sem tudja, milyen érzés. Senki sem tudja, milyen az, kinyújtani a kezed, és megérinteni valakit, aki nincs ott és soha nem is lesz. Senki sem ismeri ezt a betölthetetlen űrt. Senki, csak te.” – Kevin Brooks
“Azok a barátaink, akiket elveszítettünk, nem a földben pihennek, hanem bent lakoznak a szívünkben.” – Alexandre Dumas
“Meghalni valaki után, akit szerettünk, az könnyű. Tovább élni érte, és tovább örülni helyette is, az a nehéz!” – Kun Erzsébet
“Kezdek rádöbbenni, hogy az életedre kell gondolnom, nem pedig a halálodra, és arra, hogy elmentél közülünk.” – Marjorie Pizer