nlc.hu
Szabadidő
Tudtad, hogy Brad Pitt sztrippereket fuvarozott?

Tudtad, hogy Brad Pitt sztrippereket fuvarozott?

De azt is kérdezhetnénk, hogy el tudnád-e képzelni a biztonsági őrként dolgozó Bruce Willist? Pedig ez is a valóság! Kevesen vannak ugyanis azok, akik már fiatal korukban tudják, hogy mi az, amivel egész életükben foglalkoznának. Az útkeresés rögös útja mindenkit érint, sőt a filmeseket is megihlette már ez a téma. Íme, néhány fiktív és nagyon is valós karakter, akiknek több állomás vezetett az álomhivatás megtalálásához.

Bruce Willis mint magánnyomozó

El tudod képzelni Bruce Willist biztonsági őrként vagy harmonikásként egy R&B zenekarban? Pedig a híres akcióhős, mielőtt bizonyította volna színészi tehetségét, több munkában is kipróbálta magát, és bizony még magánnyomozóként és bárosként is feltűnt. Végül több kisebb epizódszerepet követően találta meg a szerencse, amikor háromezer színész közül választották ki A simlis és a szende férfi főszerepére. Első komoly alakítása az 1987-es Nem látni és megszeretni című filmben volt Kim Basinger oldalán, de az igazi áttörést a Drágán add az életed! hozta meg számára. Azóta olyan filmekben láthattuk, mint a 12 majom, Az ötödik elem, az Armageddon, a Ponyvaregény. Amerika egyik leghíresebb csillaga továbbra sem tétlenkedik, nemrég szerződést kötött az egyik magyar energiaital-márkával is, a színésszel készült reklámot már április eleje óta vetítik a tévék Magyarországon és a világ számos országában.

Bruce Willis első nagy sikerét A simlis és a szende című sorozatban könyvelhette el, amelyben magánnyomozót alakított Cybill Shepherd partnereként (Fotó: Tumblr)

Brad Pitt, az óriáscsirke

Ki gondolta volna, hogy a sármos színész korábban hűtők szállításával, sztriptíztáncosok limuzinos fuvarozásával kereste a kenyerét? Sőt! Azt biztosan nem fogod elhinni, hogy a világ egyik legszexibb pasija egy étteremben is dolgozott, ahol óriáscsirkének öltözve kellett reklámoznia az El Pollo Loco étteremláncot. Most már te is jobban megnézed majd, ki van a jelmez mögött, ugye? Brad Pitt egyébként színészi pályafutását sorozatokban történő vendégszereplésekkel kezdte, legemlékezetesebb alakítását 1987-ben, a Dallas című sorozatban láthatták a nézők. Az igazi áttörést pedig az 1991-es Thelma és Louise című film hozta meg számára, azóta olyan kasszasikerekben láthattuk, mint az Interjú a vámpírral, Szenvedélyek viharában, Harcosok Klubja, Trója, Hetedik vagy a Benjamin Button különös élete. Sokak örömére Brad ma is aktívan tevékenykedik, 2019-re várható a Z világháború akcióhorror második része is. A színész magánéletétől az elmúlt években is hangos volt a sajtó, de a válás után, úgy tűnik, Brad újra magára talált, és az MIT egyik professzorának, Neri Oxmannek az oldalán újra rátalált a szerelem.

És most jöjjenek a filmes karakterek, akik valamilyen trauma vagy esemény hatására rádöbbentek, hogy képességeiket más szakmákban szeretnék kiteljesíteni.

Harley Carter

Az AXN-en vasárnaponként látható Carter című sorozat főhőse Harley Carter, aki kisvárosi srácként a nagyvárosba ment szerencsét próbálni. Az amerikai álom valóra is vált, nemcsak híres hollywoodi sztár vált belőle, hanem megszerezte az álomnőt a híres szupermodell személyében. A lélekben mindig is kisvárosi Carter számára azonban a fényűző partik, a munkahelyi stressz és egy csúnya megcsalás nyilvános idegösszeomláshoz vezet, amelyet követően kénytelen átértékelni az eddigieket. Hollywoodi karrierjét feladva hazatér szülővárosába, hogy színészként szerzett detektívtapasztalatait a valóságban is kamatoztassa.

Jerry O’Connellnek jól áll az öregedés (Fotó: Tumblr)

Richard Castle

A sorozat címszereplője a híres regényíró, Richard Castle, aki az utolsó könyvének megírását követően komoly írói válságba kerül. Ebben az időszakban keresi fel a New York-i rendőrség egy gyilkossági ügy kapcsán, amelyben a gyilkos Castle regénye alapján öli meg az embereket. A rendőrség Castle segítségét kéri, aki úgy dönt, besegít a nyomozásba, és aktívan részt vesz az ügyek felgöngyölítésében. Szándékai persze nem teljesen önzetlenek, új könyvsorozat megírását tervezi, amelyben a főhős karakterét nyomozótársáról, Kate Beckettről formázná meg.

Nathan Fillion és Stana Katić nyolc évadon át alakították a pofátlan író és a határozott rendőrnő párosát

Patrick Jane

A Mentalista című sorozat főszereplője a természetfeletti képességeiről ismert Patrick Jane, aki korábban szellemi érzékenységének a népszerűsítésével járta az országot. Paranormális erejét felhasználva egy alkalommal még a rendőrségnek is besegített egy gyilkossági ügy felderítésében. Ez azonban balul sült el, hiszen Patrick családja a sorozatgyilkos bosszújának áldozata lett. Patricket az eset teljesen megváltoztatja, és felhagy a népszerűség hajhászásával. Az események hatására úgy dönt, különleges képességeit nemes célokra használja, és a Los Angeles-i rendőrség szolgálatába áll, hogy segítsen a bűnügyek feltárásában.

Simon Bakert szinte mindenki a Mentalista főszerepéből ismeri

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top