1. Mert ismernénk a szerelem minden biztos jelét.
Szeret a Gábor, mert: a) azt mondta, b) azt mondta a Tibi, c) megpuszilt. Ha a háromból legalább kettő igaz, esetleg még az udvaron is megfogta a kezünket, akkor bizony mi már menyasszony és vőlegény vagyunk, a lányunkat pedig úgy hívják majd, mint Anyut. Mit kell ezen bonyolítani?
2. Mert mindenki kíváncsi lenne, hogy mik akarunk lenni
Ma már legfeljebb az állásinterjún kérdezik meg, mi is álmaink hivatása. Mi pedig ilyenkor ünnepélyesen azt feleljük: természetesen világéletünkben a felkínált pozícióra vágytunk. Pedig milyen jó is lenne valakinek rebegő pillákkal bevallani, hogy valójában mindig királylányok szerettünk volna lenni. Vagy a vagányabbak mondjuk elefántidomárok.
 |
| Rajz: Terdik Bianka – 9 éves |
3. Mert egy mosollyal mindent el tudnánk rendezni
Ha egy kiscsoportos nem kifejezetten megátalkodott vagy nincs orbitális pechszériája, akkor kevés olyan kínos helyzetbe kerül, amit egy angyali mosollyal ne tudna elsimítani. Ma már biztos, hogy többet kellene tennünk Klári néni kiengeszteléséért, ha újra megkísérelnénk pörköltszaftból rajzolni virágot a damasztterítőjére.
4. Mert bármihez ehetnénk kovászos uborkát
Akár a tojásos nokedlihez, akár a vajas-mézes kenyérhez kívánnánk meg, mindenki örülne, hogy legalább végre eszik ez a gyerek, ráadásul még zöldséget is! De ma vajon hány kolléga köt fogadást a „bombabiztos” terhességünkre, ha kovászos uborkához lát minket közeledni?
5. Mert a világ összes nyelvén vígan boldogulnánk
Negyvenévesen zavarba jövünk, ha váratlanul útba kell igazítani egy turistát, még akkor is, ha rendszerint angolul levelezünk az üzleti partnerünkkel. Pedig ötévesen a norvég kislánnyal a Balaton partján órákat karattyoltunk anélkül, hogy bármelyikünk ismerte volna a másik nyelvét. Mély egyetértésben fontunk a virágból koszorút, építettünk várat a sárból és mentettünk meg legalább hetvenhárom katicabogarat a gumimatracnak álcázott mentőhajóval a biztos vízbefúlástól. Még hogy nyelvvizsga…
6. Mert nem aggódnánk folyton, hogy nekimegyünk, leesünk és kificamítjuk
Vigyorogtunk már zavartan, amikor remegő térddel, hóekében araszoltunk, egy négyéves törpe pedig 120-szal száguldott el mellettünk a snowbordján? Felnőttként még biciklizni tanulni sem egyszerű. Pontosan tudjuk ugyanis, mekkora horzsolást okoz majd, ha a jobb oldali bokorban landolunk. Ahogyan azt is pontosan tudjuk, hogy már megint elfelejtettünk sebfertőtlenítőt venni. A veszélyérzet hiánya maga a szabadság. Persze egy vigyázó felnőtt tekintetétől kísérve.
7. Mert mernénk bátran kérdezni
Miért hord a néni egy madárfészket a fején? Miért nyikorog ennyire ez a busz? Mikor mennek végre haza a vendégek? Lássuk be: mi nem azért fojtjuk magunkba ezeket a kérdéseket, mert meg sem fordulnak a fejünkben, hanem mert udvariasak, gátlásosak vagy egyszerűen csak felnőttek vagyunk. Pont olyanok, mint akik annak idején leszoktattak minket a meggondolatlan kérdezősködésről.
 |
| Rajz: Bódis Ármin – 8 éves |
8. Mert őszintén kimutathatnánk az érzéseinket a fogorvosnál
Fogorvoshoz menni nem jó. Ne kerteljünk: kifejezetten félelmetes. Félünk ugyanis a fúró hangjától és a fájdalomtól, ráadásul felnőttként még egy árva matricát sem kapunk jutalmul megpróbáltatásainkért. Legszívesebben tehát sírdogálnánk egy kicsit ijedten, de legalábbis nyüszögnénk párat. Mára viszont megtanultuk, hogy tízéves kor fölött illendő cenzúrázni az érzéseinket és a reakcióinkat. Még akkor is, ha valójában igenis stílusosnak éreznénk például hangosan rázendíteni a „Love me Tender, Love me True”-ra az új, Elvis Presley tér feliratú utcatábla előtt..
9. Mert ügyesek lennénk és szépek és okosak
Egy kisgyerek, ha kellőképpen kicsi, kellőképpen aranyos és kellőképpen szerető közegben él, akkor gyakran részesül dicséretben. Esetenként olyankor is, amikor például megkeni a vajas kenyeret: „igazi kis konyhatündér, hát meg kell zabálni”. Bezzeg tavaly, amikor mi készítettük a töltött gombafalatkákat a húgunk eljegyzésére, Endre bácsi már eleve sószóróval közelített a tálhoz, még kóstolás előtt.
10. Mert a fagylaltról nem a kalóriák jutnának eszünkbe
A fagylaltospult előtt, lábujjhegyen egyensúlyozva, a világ aktuálisan legnagyobb problémája gyerekként az, hogy milyen ízű is legyen az a 3 gombóc. Orrhegyünk a pult üvegére tapad, nagyokat nyelünk már attól is, hogy elképzeljük, ahogyan csorog majd a fagylalt a könyökünkig, hiszen úgysem bírjuk olyan gyorsan habzsolni, mint ahogyan a nyári hőségben olvad. Egyáltalán mi az a kalória? Valami afrikai betegség?
11. Mert akkor még most is tényleg, igazán szeretnénk felnőttek lenni
Hiszen felnőttként akkor fekszünk le, amikor akarunk, abba a tócsába lépünk, amelyikbe jólesik, azt vacsorázunk, amit megkívánunk, és senki nem szól ránk, ha csúnyán beszélünk: mégis mi más lehet annál jobb, mint felnőni végre. Egészen addig, amíg el nem kezdünk visszavágyni.
