A hír: Még mindig az egészségtelen ételeké a főszerep az amerikai gyerekek által nézett reklámokban. Az amerikai gyerekek ma már kevesebb cukros és hizlaló ételekre csábító reklámot látnak a televízióban, ám az egészségtelen harapnivalókat – különösen a gyorséttermi kajákat – népszerűsítő változatok még mindig túlsúlyban vannak az általuk nézett hirdetések között – állapították meg a szakemberek. Ellentmondásosak a vélemények arról, mennyiben felelősek a reklámok a gyermekkori elhízásért, ám bizonyítékok támasztják alá, hogy az ilyen típusú hirdetések képesek befolyásolni a gyermekek fogékonyságát. Egy közelmúltban készített tanulmány kimutatták, hogy a rajzfilmek közben felbukkanó ételreklámok hatására a gyerekek 45 százalékkal több sós ropogtatnivalót ettek.
Karafiáth Orsolya különvéleménye:
Amikor kisgyerek voltam, utáltam minden egészséges ételt, legyen az főzelék, rozskenyér, bármi. Viszont a rántott hús, a dobostorta és a kakasos nyalóka jöhetett bármikor. Éppúgy mint a sült krumpli és fő kedvencem, a sült szalonnás kenyér. Azt hiszem, ezzel többünk így volt. „Nem kapsz süteményt, ha nem eszed meg a spenótot.” „Ha nem veszel a salátából, nem veszek neked vattacukrod.” Nincs olyan ember, aki ne ezeken a mondatokon nőtt volna fel. Habár az én gyerekkoromban még nem volt ilyen túlkínálat a vonzó, ámde kevés tápanyagtartalmú étkekből, az első gyorsétterem csak kamaszkorom hajnalán nyitotta meg kapuit, és a reklámok se bombázták ennyire fejlődő agyamat, azt azért le kell szögeznem, hogy előszeretettel fordultam a hizlaló/sós/túl édes/zsíros falatok felé. Kekszet rágcsálni délutánokon át, cukorkát szopogatni az órák alatt, a menzán félretolni a köretet, a levest és csak a csokis piskótát felfalni: ezt diktálja a gyerekek ízlése. És ez – éljünk akármilyen modern világban – nem igazán változik.
Mert mi vonzza a kicsik tekintetét? A színes csomagolás, a harsány plakátok, a csábító mozgóképek. Pingvin csócsálja a jégkrémet, cuki krokodil rágja két pofára a chipset, vonzó kamaszok isszák nyakló nélkül a buliitalokat elképesztő díszletek között: nem kell ahhoz Amerikában élnünk, hogy ezeket a hirdetéseket lássuk és hogy hassanak ránk. Felnőttként is nehéz ellenállni, ezt saját példámból tudom. Már csak havonta egyszer engedek meg magamnak egy-egy gyorséttermi kört, de a pizzarendelésben otthon vagyok. A tortillachips csípős salsával igen gyakori kísérője az esti filmezésnek, és ha moziba megyek, még nagyobb a veszély. Állunk a sorban (előttem és mögöttem kiskamaszok), és mit viszünk be a filmre? Literes édes-szénsavas üdítőt, agyonsózott és vajazott pattogatott kukoricát, csokiszeletkével. Mintha a másfél órás film ennyi energiát felszívna. Vagy mintha a kép és a kaja összekapcsolódna. De jól tudjuk, legalábbis a mozireklámokból, hogy az agyunkban igenis összekapcsolódik. Meg olyan kísértő az a sok csillogó, felnagyított felvétel a csemegékről…
Nehéz megmagyarázni egy gyereknek, hogy miért káros, ha ilyesmit eszik. Legjobb kicsi korban elkezdeni ezt, reggelire például nem az agyoncukrozott, rózsaszín (műanyag) bevonóval készült golyócskákat tálalni nekik, a szülinapokat nem gyorsétteremben ünnepelni (ezzel mintegy arra kondicionálva őket, hogy ezek igazi ünnepi étkek, amit azért a hétköznapokban is elérnek), rászoktatni őket (eleve csak ilyet adni nekik) a „szimplább” ízek szeretetére. Mert magamon is látom, hogy az agyonízesített műételek után nem értékelek annyira egy igazán ízletes párolt halat, vagy éppen salátát sem, szórom a sót ész nélkül, a natúr ízeket teljesen elfedve velük. Téves nézet a gonosz multikat és a PR-osokat átkozni a gyerekek rossz táplálkozási szokásai miatt. Meg kell nézni a szülőket is: amíg az apuka vacsorája két sör mirelit pacallal, addig ne várjuk, hogy a kicsik maguktól a sóskát, a gabonagolyót és a zabfalatkákat választják.
