Már nálunk is egyre kevésbé csak a gazdagok kiváltsága vagy az „elmebetegek büntetése” a pszichoterápia, Amerikában pedig Woody Allen óta már az értelmiségi imidzs kötelező eleme „dilidokihoz” járni. A pszichológia hosszú utat tett meg, míg Freud kokainmámoros képzeletéből kibomló, homályos álomfejtésekkel dolgozó (ál?)tudományból a modern, nagyvárosi ember szent grálja lett, ugyanakkor hiba volna azt gondolni, hogy a terápia vagy a pszichiáterek által felírt gyógyszerek minden mentális problémánkra megoldást nyújthatnak.
Az elmúlt hónapokban már egyenesen a pszichológia válságáról cikkeztek néhány emblematikus, de nemrégiben megbuktatott kísérlet kapcsán. A stanfordi börtönkísérletet és az engedelmességet mérő Milgram-kísérletet támadó kritikák hatására a szakma elkezdett a pszichológiai kísérletek érvényességével foglalkozni, itt pedig elsősorban az akadémiai élet speciális működési mechanizmusairól, például a szelektív publikálásról vagy a statisztikai csalásokról lenne érdemes beszélni.
Van azonban a témának egy másik vetülete is, melyből jól látszik, hogy a pszichológia már elnyerte a hétköznapi ember feltétel nélküli bizalmát. Vagyis hogy a pszichológia növekvő tudományos hitelességével természetessé vált számunkra, hogy a felmerülő problémáinkra gondolkodás nélkül elfogadjuk a pszichológia válaszait, és már egy bokaficam vagy egy beszakadt köröm mögött is azokat a bizonyos „lelki okokat” keressük. A népszerű weboldalakat elárasztják a pszichológus szakértők életvezetési tippjei, az önsegítő könyvek eladási számai az egekben, a terapeuták pedig zsíros összegeket kérnek el egy-egy hatvanperces ülésért.
Ez a hirtelen jött felfutás egyáltalán nem meglepő, ha a depresszióról szóló statisztikák tükrében vizsgáljuk. A WHO néhány éve népbetegségnek és egyúttal korunk legsúlyosabb egészségügyi problémájának nevezte a depressziót, egyes kimutatások szerint pedig minden negyedik ember küzd bizonyos fokú depresszióval. A szorongás és depresszió olyan általános problémákká váltak, hogy általuk a mentális egészség és a pszichoterápia hétköznapi beszélgetések és kiterjedt, szakmai diskurzusok fókuszába kerültek, persze mindig kérdés marad, hogy vajon a diagnosztika és a destigmatizációval járó publicitás kölcsönös egymásra hatása mennyire hiteles esetszámokhoz vezet. Annyi biztos, hogy a depresszióról és kezelési módszereiről ma már napi szinten olvashatunk a népszerű hírportálokon, a megnyíló hírességek interjúiban, vagy hallhatunk saját barátainktól.
Ennek ellenére szakmai fórumokon egyre többet cikkeznek a klasszikus, beszélgetésen alapuló terápia (talk therapy) válságáról vagy épp a közkedvelt antidepresszánsok változó hatékonyságáról. Bármennyire is szeretnénk varázserőt tulajdonítani a pszichoterápiának, vannak esetek, melyekben a pszichológia épp olyan tehetetlen, mint a gyógynövényes főzetek.
Sok beszédnek…
Ez persze ugyanúgy igaz lehet az orvostudományra vagy a fizikára is, a pszichológia területén még semmi olyasmi nem történt, ami csökkentené a tudomány létjogosultságát vagy jelentőségét. Egyszerűen arról van szó, hogy ennek a területnek is megvannak a korlátai.
A 36 éves András például kisebb megszakításokkal már 20 éves kora óta jár pszichiáterekhez, jelenleg a hatodik orvosához látogat el minden csütörtök délután. A gyerekkorban vájkáló analízisről rögtön tudta, hogy nem neki való, de még az ígéretesnek tűnő kognitív viselkedésterápia is kudarcot vallott, olyannyira, hogy maga a pszichológus javasolta, hogy inkább hagyják abba a terápiát. „Nagyon súlyos depressziót diagnosztizáltak nálam, rengeteg gyógyszert és terápiát kipróbáltam már” – összegzi András. „A mai napig fájdalmas emlék, hogy az egyik korábbi orvosom azt mondta, nem tud segíteni rajtam. Úgy éreztem, mintha egyszerűen lemondana rólam, mintha elismerné, hogy menthetetlen eset vagyok. Lehet, hogy az vagyok, de próbálok reménykedni benne, hogy mégsem.” András azóta már csak 20-30 perceket tölt aktuális pszichiáterénél, és az is azzal telik, hogy gyorsan mond néhány szót magáról, miközben a szakember megírja a szükséges recepteket. Az antidepresszánsok mellett állapotát „elviselhetőnek” érzi, de mélypontjai még mindig vannak, amik ellen sem a gyógyszerek, sem a beszélgetések nem tudták megfelelően felvértezni.
A pszichológia mára elnyerte a hétköznapi ember feltétel nélküli bizalmát
Zsófi akkor döntött úgy, hogy otthagyja terapeutáját, amikor másfél-két év után sem tapasztalt semmilyen változást. A 25 éves lány azt mondja, egy ponton már ő érzett lelkifurdalást, hogy a hosszú terápia után mégsem javul depressziója és szorongása, ezért elkezdett hazudni az őt kezelő pszichológusnak: „Egy idő után elkezdtem kitalálni történeteket, amik azt igazolták, hogy már jobban vagyok. Tudtam, mit akar hallani, tudtam, mit kell mondani ahhoz, hogy úgy tűnjön, mintha javult volna a helyzet. De ezen a ponton arra is rájöttem, hogy nincs értelme az egésznek, csak dobom ki az ablakon a szüleim pénzét” – meséli.
Annak idején Freud jött rá, hogy az egyszerű „beszélgetésnek” is lehet gyógyító ereje, ez teremtette meg a klasszikus analitikus terápia alapjait, amiből mára megszületett a heverőn elnyúló, hosszasan panaszkodó páciens és a szorgosan jegyzetelő terapeuta toposza. Utóbbi jól példázza, hogy Freud tanításai napjainkra közkinccsé váltak, vagyis annak a naiv vagy népi pszichológiának részei, amely a velünk született pszichológiai képességeket és intuíciókat foglalja magában. Milyen volt a kapcsolatod a szüleiddel, beszélsz-e róla, álmodtál-e óriáskígyókkal mostanában? Olyan kérdések ezek, amiket akár baráti beszélgetésekben is feltehetünk, már ha van bennünk hajlam, hogy önjelölt terapeutát játsszunk.
2015-ben egy a széles körű publikációs lehetőséget biztosító PLOS One oldalán megjelent tanulmány a beszélgetésalapú terápiák túlbecsült eredményességéről számolt be. A metaanalízis szerint az orvosi szakirodalom torz képet festett a talk therapy hatásosságáról, mivel csak a fényes sikereket felmutató kutatások jutottak el a véleményformáló szaklapokig. Ezzel szemben saját kimutatásuk szerint az olyan módszerek, mint a kognitív viselkedésterápia vagy az interperszonális terápia a valóságban 25 százalékkal rosszabb eredményességi mutatókkal dolgoznak. A New York Times szerint évi 5-6 millió amerikai lakos jár pszichoterápiára depressziója miatt, a statisztikák viszont azt mutatják, nem mindenkinél működik a módszer.
Sőt, míg a talk therapy alapvetően még mindig egészen eredményesnek mondható (főleg kisebb problémák esetében), Allen J. Frances pszichiáter szerint az orvosok az esetek 15 százalékában kimondottan ronthatnak a helyzeten – például úgy, hogy a páciens depressziója az eredménytelen kezelés hatására még rosszabb lesz, vagy a beteg esetleg függeni kezd terapeutájától.
Prof. Dr. Perczel-Forintos Dóra a Semmelweis Egyetem (már nem SOTE) Klinikai Pszichológia Tanszékének vezetője, a hazai kognitív pszichoterápia meghonosítója egyetért azzal, hogy a klasszikus pszichoanalízis hatékonysága mára megkérdőjelezhetővé vált, és szerinte az új módszerek bizonyítottan hatékonyak. „Semmiképp sem szeretném lejáratni a pszichoanalízist, csupán arról van szó, hogy a pszichoterápia is sokat fejlődött, ma már hatékonyabb eszközök állnak rendelkezésünkre a problémák kezelésére, mint korábban. Ugyanúgy, ahogy az autók is gyorsabbak, mint 120 éve, vagy az információáramlás is felgyorsult, és nem postagalamb hozza a levelet, hanem e-mail-t küldünk egymásnak, amit azonnal meg tudunk válaszolni” – magyarázza a szakértő. A terapeutaként is dolgozó tanszékvezető azt gondolja, ha a kognitív viselkedésterápiát vagy a tudatosjelenlét-alapú kognitív terápiát hatékonyan alkalmazzák, a módszer alapvetően nagyon sikeres lehet, bár azt ő is megjegyzi, hogy számos tényezőt figyelembe kell venni a komplex terápiás folyamat során: „A hatásvizsgálatok alapvetően nagyon jók, de természetesen ez sem csodaszer. Léteznek krónikus állapotok, mikor az illető sikeres kognitív terápia után 1-2 évvel visszaesik. Ez nemcsak a pszichés állapotától függ, hanem a személy temperamentumától és biológiai hátterétől, vagyis hogy van-e genetikai diszpozíciója a depresszióra, például van-e családi hajlam a depresszióra. Továbbá tekintetbe kell venni a környezeti hatásokat is, amik szintén nagyon fontosak, hiszen gondoljunk csak bele, mi történik, ha valaki hirtelen elveszíti az állását vagy egy szeretett személyt! Ha hajlamos rá, ezek a tényezők is hozzájárulhatnak a visszaeséshez.”
Ugyanilyen fontos, hogy jó legyen a terapeuta és a páciens közötti kapcsolat, hiszen egy terápia sikertelenségét mindkét fél magatartása, illetve az is okozhatja, ha nem alakul ki köztük megfelelő, bizalommal teljes kapcsolat. Perczel-Forintos Dóra szerint a szakemberek munkájának színvonala változó, mint minden szakmában, és előfordul, hogy esetleg nem megfelelően vagy épp túl mechanikusan alkalmazzák a módszereket. Például a kognitív terápiáról vizsgálatok támasztják alá, hogy csak akkor hatékony, ha a módszer két legfontosabb hatótényezője folyamatosan jelen van a terápiás folyamatban : „Az első, hogy a depressziós páciens megtanulja felismerni a negatív gondolkodásmódját, belássa, hogy katasztrofizál, mindent negatívan lát, vagyis negatív szűrőt alkalmaz. Negatív az önmagáról, a világról és a jövőjéről alkotott képe: ez a negatív kognitív triád, ami a depresszió kognitív modellje” – magyarázza. „A hatékony kognitív terápia másik elengedhetetlen eleme az, hogy a személy képes legyen átértékelni mindezt, és a negatív látásmód helyett reálisabb látásmódot alakítson ki. Például, ha valamiben kudarcot vall, az nem azt jelenti, hogy kudarcra van ítélve, és sikertelen ember, csupán volt egy dolog, ami nem sikerült.”
Biztosat még mindig nem tudhatunk az antidepresszánsok hatékonyságáról
A szakértő határozottan állítja, hogy a megfelelően alkalmazott kognitív terápia működik, szerinte „ha nem javul legalább valamennyit a helyzet, akkor valami fontos dolog hiányzik a terápiából”. Azt persze ő is elismeri, hogy sokak számára nem könnyű a hozzáférés a „jó terápiához”, ahogy maga a hatékony terápia sem egyszerű dolog. Szerinte egyébként az is fontos, hogy a terapeutákat is felkészítsék rá, lesznek esetek, akikkel nem boldogulnak majd, de – ahogyan ezt a kognitív viselkedésterápia módszeréből megtanulhatjuk – nem feltétlenül rossz az a terapeuta, aki nem gyógyít meg minden beteget.
Keserű pirula
Azok a depresszióval küzdő személyek, akik csalódtak a pszichoterápiában, vagy eleve nem is hittek benne, még mindig bízhatnak az antidepresszánsokban, amelyek az elmúlt években elképesztő mértékben terjedtek el a fejlett országok háztartásaiban. Csakhogy néhány éve az antidepresszánsok hatékonysága körül is rengeteg a vita. Nem arról van szó, hogy nincs elég kutatás, épp ellenkezőleg, kismillió van belőlük. A gond az, hogy itt is súlyosan jelen van a kedvező, legtöbbször a gyógyszerek hatékonyságát támogató kutatások kimazsolázása, és ezzel párhuzamosan a nem kívánt adatok fiókba süllyesztése. 2008-ban kutatók egy csoportja alapos metaanalízist készített, melyben az F.D.A. (Food and Drug Administration) adatait használva 74 tanulmány eredményeit vetették össze. A kutatások felében „pozitív” eredmények érkeztek, vagyis az antidepresszánsok jobban teljesítettek a placebónál, míg a másik felük „negatív” volt. Ugyanakkor, ha a publikált kutatásokat nézzük, már egészen más képet kapunk: míg a pozitív eredményeket mind listázták, a negatívak közül csupán 3 jelent meg. 22 kutatást egyáltalán nem publikáltak, 11 negatív eredményt pedig addig plasztikáztak, míg mégis csak pozitív színben tüntették fel a gyógyszereket.
Idén februárban orvosok egy csoportja határozott igennel állt ki az antidepresszánsok mellett, bár a Lancetben publikált kutatásukból kitűnt, hogy néhány készítmény hatékonyabb a többinél. Ezek a szakemberek elsősorban azért aggódtak, mert a gyógyszerek körüli vita sokak kedvét elveheti az antidepresszánsoktól, holott a készítmények szerintük rengeteg embernek segíthetnek.
Biztosat még mindig nem tudhatunk az antidepresszánsok hatékonyságáról, bár valószínűleg nem is annyira a publikált vagy nem publikált kutatások eredményei számítanak, mint inkább a gyógyszert szedő emberek visszajelzései. Azok pedig vegyesek: van, aki az életét köszönheti az antidepresszánsoknak, van, akinél egyszerűen nem használnak a felírt készítmények.
Mindez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy az antidepresszánsokat vagy a pszichoterápiás módszereket ki kellene vágnunk a kukába, ahogy a rák elleni küzdelemben alulmaradó betegek miatt sem szabad elvetni a kemoterápiát. A pszichológia igenis rengeteg problémára nyújt hatékony megoldást, a módszerek és készítmények folyamatosan bővülő palettája pedig lehetővé teszi, hogy egyre többen megtalálják azt, ami nekik működik. A pszichológia nagyon fiatal tudomány, ezért sokat kell még bizonyítania és sokat kell fejlődnie, míg kiemelkednek a valóban hatékony módszerek. Mindenre megoldást jelentő csodaszert ugyan sosem fog kínálni, de emberek millióinak segítő eszköztárként már most is jól működik. Ezt pedig sem az elcsalt kísérletek, sem néhány kevésbé hatásos pirula nem veheti el tőle.
