nlc.hu
Baba
Magatartási zavart jelez, ha horkol a gyerek

Magatartási zavart jelez, ha horkol a gyerek

Az alvás- és más éjszakai légzészavarok viselkedési problémákat okozhatnak a gyerekeknél – állítja egy friss tanulmány.

Hiperaktív lesz a horkoló gyerek? Amerikai szakemberek 11 ezer, 6-7 éves korú gyermeket nevelő család bevonásával végeztek kiterjedt kutatást, és kiderült, hogy minden tizedik gyerek horkol, 2–4 százalékuknál pedig úgynevezett alvási apnoé – azaz alvás közbeni légzéskimaradás – lép fel – írja a BBC.

A szakemberek szerint ezek az alvási zavarok károsíthatják a fejlődésben lévő agyat és 40–100 százalékkal növelik a magatartás-problémák, például a figyelemhiány, hiperaktivitás kialakulásának esélyét.

Dr. Karen Bonuck, a kutatás vezetője elmondta, hogy az éjszakai légzésproblémák azt akadályozzák, hogy elegendő oxigén jusson az agyba. Márpedig ez megszakítja az alvás közbeni „helyreállító folyamatokat” és megzavarják az agy kémiai egyensúlyát.

„Eddig nem volt meggyőző bizonyítékunk arra vonatkozólag, hogy az éjszakai légzészavarok valóban viselkedési problémákat okozhatnak. Ez a tanulmány azonban egyértelműen bizonyítja, ezek a tünetek megelőzik az olyan magatartászavarok kialakulását, mint a hiperaktivitás” – magyarázta dr. Bonuck.

A gyerekeknél az éjszakai légzészavarokat gyakran orrpolip vagy megnagyobbodott orrmandulák okozzák, tehát ha a gyerek horkol, mindenképp érdemes utánajárni mielőbb az okoknak.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top