nlc.hu
Család

A Facebookon szégyenítette meg szemtelen lányát az anya

Igazi, 21. századi büntetést eszelt ki egy anya, hogy megleckéztesse nagyszájú kamaszlányát.

nlc - Család
Nyilvános megszégyenítés

Egy amerikai anya, Denise Abbott megelégelte, hogy 13 éves lánya, Ava szemtelenül, tiszteletlenül viselkedik vele, és arra figyelmeztette, hogy amennyiben nem fogja vissza magát, szigorúan megbünteti. A kiskamaszra azonban ez sem hatott, ezért Denise úgy döntött, akcióba lép.

Bejelentkezett lánya Facebook-oldalára és a profil- valamint a borítóképét lecserélte egy általa készített képre, melyen a kislány száját egy X takarja, alatta pedig a következő szöveg olvasható: „Nem tudom, hogy kell tartani a számat, ezért nem használhatom sem a Facebookot, sem pedig a telefonomat.”

Az ügyet pár óra alatt felkapta a média, az anya azóta több újságnak és tévécsatornának is nyilatkozott. „Ha nem képes tisztelettel beszélni velem, nem beszélhet senki mással sem” – magyarázta a WKYC TV-nek adott interjújában Denise.

Az asszonyt rengetegen kritizálják, mondván, hogy túlságosan súlyosan büntette meg érzékeny korban lévő lányát, hiszen épp a barátai előtt szégyenítette meg, akiknek egy kiskamasz a leginkább meg akar felelni. Mások szerint viszont jogos és találó volt a büntetés, és a lány ebből igenis tanul majd. 

Nektek mi a véleményetek?

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top