nlc.hu
Szabadidő
Kanye West (már megint) indul az elnökségért

Kanye West (már megint) indul az elnökségért

A botrányairól – na meg instasztár nejéről – ismert zenész szókimondó flaszterbölcsességeket sem nélkülöző rádióinterjúban jelentette be, hogy ezúttal komolyan beszél, amikor azt mondja, hogy szeretne az Egyesült Államok elnöke lenni.

Kanye West 2015-ben egyszer már kinyilatkoztatta, hogy szeretne az USA elnöke lenni, akkor még a 2020-as választásokat célozva meg. Most azonban a Power 92 Chicago rádióadónak nyilatkozva jelentette be, hogy 2024-ben most már aztán tényleg versenybe száll az elnökségért.

„Ha eldöntöm, hogy elindulok, nem próbálkozni akarok, hanem megteszem” – mondta a kissé istenkomplexusos rapper. „100 százalék, hogy megtörténik 2024-ben” – tette hozzá, azt is elárulva, hogy a kétpólusú – demokrata és republikánus – amerikai pártrendszerben egy új formáció, a Birthday Party nevű, szóviccbombának sem utolsó párt színeiben szeretne indulni.

Kanye West már a programjába is nyújtott némi betekintést, amikor a jelenlegi gazdasági folyamatokat támogató kinyilatkoztatást tett.

„Trump ain’t fuckin’ up the paper” – mondta az elnöki aspiráns, ez szabatos magyar fordításban körülbelül úgy adható vissza, hogy „Trump nem kúrja el a zsozsót”, ami az amerikai dollár erős árfolyamára, közvetve pedig az amerikai gazdaság teljesítményére vonatkozott. Öröm belegondolni, hogy ha West kampánya sikerrel jár, hasonlóan magvas idézeteket láthatunk majd a jövőben, az elnöki portréra photoshoppolva.

Trump is mondott már egy-két cifrát, de Kanye West új magasságokba (?) emelheti az elnöki kommunikációt (Fotó: Getty Images)

West ettől függetlenül nem mindenben ért egyet az USA 45. elnökével, annak ellenére, hogy korábban több botrányos kijelentés kíséretében fejezte ki rajongását Donald Trump iránt. Emlékezetes, hogy a rapper nemrég azzal vívta ki az emberek haragját, amikor úgy fogalmazott, hogy az amerikai feketék számára a „rabszolgaság választás kérdése volt”. A rádióitnerjúban West ismét megerősítette, hogy támogatja Trump politikáját.

A rádióinterjúban kiemelt fontosságúnak nevezte az egészségügyet, hozzátéve, hogy elnökké választása esetén „tesz róla, hogy szárnyaljon az egészségügyi iparág”. A rapper magát egyébként centristának nevezte az interjúban. 

„Azoknak mondom, akik úgy gondolják, hogy nem lehet egyszerre mindkét oldalon állni: olyan ez, mint a bandaháborúzás modern megfelelője – magyarázta a politikai elemzést az utcára kivivő muzsikus. – Minden a megosztásról szól, szerintem viszont nem szabad megosztó dolgokban gondolkodni. Össze kell fognunk, mert valójában egyetlen faj, egyetlen civilizáció képviselői vagyunk.”

Bár egyelőre nem tudjuk, mennyire gondolta komolyan Kim Kardashian férje, hogy indul az elnökségért, ha 2024-től szeretne beköltözni a Fehér Házba, valószínűleg olyan szupersztárokkal kell megküzdenie, mint Dwayne Johnson, aki tavaly év végén jelezte: ő is ezt a dátumot nézte ki, hogy ringbe szálljon az elnöki posztért.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top