 |
| Forrás: dailymail.co.uk |
Billy, a macska sorsa hányatott volt, előző gazdája elhagyta, így került végül a Booth családhoz. Az első találkozás a kisfiú és a cica között viszont rögtön igazán jól sikerült: a macska azonnal a gyerek hasára feküdt, és ott kezdett dorombolásba, Fraser pedig gyorsan kijelentette, hogy mostantól az állat is a családjuk tagja már. Azóta elválaszthatatlanok.
A kisfiúnál 18 hónapos korában diagnosztizálták az autizmust. Egyértelmű volt, hogy baj van, hiszen nem reagált a kommunikációra, a játékokra, sokat sírt, nem fejlődött úgy, ahogyan életkora alapján kellett volna. A diagnózist követő terápiák sokat segítettek, de a mindennapi feladatokkal még mindig vannak problémái, ezek okozzák általában a dühkitörést és a könnyeket.
A macska az ilyen feszült és nehéz pillanatokban azonnal odamegy hozzá, dorombolni és bújni kezd, fejét odafúrja a kisfiúhoz, ezzel nyugtatva meg őt, és csökkentve a kicsiben növekvő stresszt. És akkor is mindig a közelben marad, ha Fraser a kertben játszik. Figyel rá, körülötte sétál és fekszik, mintha az őrangyala lenne. A család pedig kiegyensúlyozottabb, boldogabb, mint valaha, és tudják, egyik legjobb döntésüket hozták meg, amikor az állatot és a kisfiút megismertették egymással.
