Az egészség és a boldogság után sokunk harmadik kívánsága a karcsúság lenne (pláne, hogy esetenként összefügg az előzőekkel). Ha lenne negyedik kívánság is, akkor pedig olyan karcsúságot álmodnánk, ami mellett minden strandos napon megehetjük a lángost ÉS a palacsintát is. És ha ehhez a természet nem hajlandó asszisztálni, akkor esetleg hajlandóak volnánk a tudományra hagyatkozni.
Mondjuk… legyen egy olyan készítmény, amit ha alkalmazunk, az olyan, mintha csuriban lenne a kezünk: amit eszünk, az „nem ér”; anyagcserénk csak annyit érzékel belőle, hogy gyorsan fel kell dolgozni, de semmiképpen nem elraktározni.
Sok gyártó hirdeti persze, hogy már megtalálta ezt a szert (kapszulát, gyógyteát, italport, préselt levet, rostszeletet, kivonatot, zsírmágnest…), ám most először jelentkezik kutatócsoport oltással. Nagyszerű, beoltjuk magunkat hízás ellen – akárcsak az influenza ellen –, és adhatunk az édességfüggőségnek.
Sőt a kutatók nem kevesebbet állítanak, mint hogy a már kialakult kövérséget is eredményesen lehet így kezelni.
A meglepő eredményt az amerikai Braasch Biotech cég tette közzé a Journal of Animal Science and Biotechnology szakfolyóiratban. Az állításuk így hangzott: „megfelelő oltással hizlaló koszt ellenére is megbízható súlycsökkenést lehet elérni”.
A magyarázatban kifejtik, hogy a szomatosztatin hormon a szervezetben gátolja a növekedési hormon és az inzulinszerű növekedési faktor hatását. Az utóbbiak fokozzák az anyagcserét, és ezáltal súlycsökkenéshez vezetnek. Az új módszer lényege az, hogy olyan módosított szomatosztatint adnak be injekció formájában, amely a természetes szomatosztatint ellenanyagok termelése útján fékezi. Így a növekedési hormon és az inzulinszerű növekedési faktor hatása érvényesülhet, és a testsúly csökken.
A lelkesítő hír szépséghibája, hogy a módszer hatékonyságát egyelőre csak kísérleti egereken bizonyították. A kutatólaboratórium munkatársai két, tíz-tíz hím egérből álló csoportot hizlaltak nyolc héten keresztül zsírban gazdag táppal. A rágcsálók egy csoportját ezután beoltották a módosított szomatosztatinnal, a másik csoport tagjai pedig konyhasóoldatot kaptak. Az injekciózást a 22. napon megismételték, és az egerek ugyanazt a hizlaló kosztot ették hat héten keresztül. A kísérleti anyaggal kezelt egerek súlya tíz százalékkal csökkent. Kíváncsian várjuk az emberen történő vizsgálatokat, de kicsit tartunk attól, hogy nincsenek nagy varázslatok, és nem halogathatjuk sokáig azt a bizonyos sokat emlegetett életmódváltást.