nlc.hu
Szűrd ki cikkek
Ha egészségesen élsz, mégis beteg a szíved, azt a levegő is okozhatja

Ha egészségesen élsz, mégis beteg a szíved, azt a levegő is okozhatja

Ijesztően elváltozik az emberi szív már az enyhe szmogtól is. Elég, ha egy forgalmas út közelében élsz, pár év alatt kezdődő szívbetegséged lehet akkor is, amikor a tüdődnek semmi baja. Több ezer embert vizsgáltak a világ egyik legszennyezettebb városában.

Aki azt gondolja, hogy egy kis szmog a városi lét része, és emiatt még nem kell aggódni, annak rossz hírünk van: igenis kell. Még az alacsony légszennyezettség is komoly kockázatot jelent ugyanis, és még csak nem is a tüdőre, hanem a szívre: rendellenesség állapítható meg már azoknál is, akik az egészségügyi küszöb alatti szmogban élnek.

(Profimedia)

A tanulmányt a londoni Queen Mary University szakemberei végezték; Londonban márpedig megszokott a szmog, szóval messzire sem kellett menniük. Sőt, önkénteseket sem kellett keresniük: Angliában hozzáférhető a Biobank nevű projekt, amelynek résztvevői részletesen vallanak életükről, körülményeikről, egészségükről. Vértesztet és más egészségügyi vizsgálatokat is végeznek azokon, akik vállalják a részvételt, szívüket még MRI-gépben is vizsgálják.

A kutatók négyezer válaszadó adatait nézték meg, miközben összefüggést kerestek a szmog és a szívbetegségek közt. Az eredmény lesújtó: elég, ha az ember forgalmas út közelében él, ahol a normálisnál egy kicsit magasabb – de még mindig határértéken belüli – a levegő nitrogén-dioxid-tartalma, és máris komoly eltérések alakulhatnak ki a jobb és a bal szívkamrában. Különösen akkor jelentős ez, ha az ember – és a szíve – még fejlődésben van. Az érintetteknek érezhető tünetei ugyan nincsenek, az MRI-képek mégis kísértetiesen emlékeztetnek a kezdődő szívrendellenességekre. A vizsgálat szerint a magasabb szennyezettség és a szívrendellenesség súlyossága egyenes arányban áll egymással. Érdemes megjegyezni, hogy a WHO jóval alacsonyabb egészségügyi határértéket ajánl, mint a Nagy-Britanniában elfogadott.

Egyelőre csak megfigyeltünk, közvetlen ok-okozati összefüggést nem írtunk még le – nyilatkozta a Science Dailynek Nay Aung, a kutatás vezetője –, de már kis szennyezettségnél is nagy az eltérés. Folytatjuk a vizsgálatot Manchester belvárosában és Londonban, pontosabban mérjük majd a szívműködést, az eredmények pedig egyértelműbben megmutatják az összefüggést.”

Angliában a szennyezett levegő a halál leggyakoribb oka. Nem, nem a dohányzás vagy az alkohol: a szennyezett levegő. A kormány épp most, augusztusra állt elő történetének eddigi legnagyobb környezetvédelmi tervével: hogy 2025-re feleannyian éljenek szennyezett (méghozzá a WHO ajánlása szerinti érték alapján) területen, mint most. Természetesen nem az embereket költöztetik majd, hanem a szennyezést csökkentik.

Ez már csak azért is fontos, mert az orvosok és az életmód-tanácsadók már egyértelműen rizikófaktorként kezelik a légszennyezettséget. A betegeknek azonban, amikor tanácsokkal látják el őket, mégsem mondhatják, hogy költözzenek el. Ezért is szép gesztus, hogy a brit kormány a WHO ajánlását tekinti mérvadónak, nem a sajátját.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top