A 31 éves tanárnő, Claire Mills sosem volt kimondottan vékony alkatú, azonban miután férjhez ment és megszülte a kislányát, végképp elhagyta magát. Úgy érezte, már úgysem lesz soha csinos, ezért minden mindegy alapon ette az egészségtelenebbnél egészségtelenebb ételeket, amiktől csak még jobban elhízott, majdnem 120 kilóra.
Amikor visszament dolgozni, rengeteget volt a szabadban a diákjaival, sőt tanulmányi kirándulásokat is vezetett, ám a túlsúlya miatt csak nagyon nehezen tudott lépést tartani a túrákon a tanulókkal, a sporttevékenységekben pedig egyáltalán nem vett részt.
A fogyás előtt és után Forrás: dailymail.co.uk |
Egy nap aztán véletlenül meghallotta, amint diákjainak egy csoportja a háta mögött a súlyán gúnyolódik, egy fiú konkrétan fordított garnélaráknak csúfolta. Bár úgy tett, mintha észre sem vette volna a megjegyzést, amikor hazament, összeomlott és könnyekben tört ki. Rádöbbent, hogy az egészségéért, a családjáért és a saját büszkeségéért is össze kell szednie magát, és igenis meg kell szabadulnia a túlsúlyától.
Felhagyott az egészségtelen táplálkozással, rendszeresen futni kezdett. Most, két évvel később, közel 60 kilóval könnyebb. A férje és a kislánya is örül annak, hogy egészségesebb, csinosabb és magabiztosabb lett, de az iskolában is mindenkinek feltűnt a változás. „A legjobb dolog, amit valaha tettem, hogy lefogytam” – jegyezte meg.