Vannak orvosok, akik nemcsak hálapénzt nem akarnak, de „hajléktalantörvényt” sem. Az 1001 orvos hálapénz nélkül zárt Facebook-csoport tagjai nyílt levelet írtak, melyben kifejtik: a szegénységet, hajléktalanságot megelőzni, orvosolni kell, nem pedig kriminalizálni.
Orvosként és felelős értelmiségiként úgy érezzük, hogy meg kell szólalnunk hajléktalan honfitársaink érdekében. (…) Kérjük minden felelős polgártársunkat, hogy büntetésük helyett tegyen meg minden tőle telhetőt ezen emberek életkilátásainak, helyzetének javításáért, emberi méltóságának tiszteletben tartásáért. Csak a szociális és egészségügyi ágazat egységes, átgondolt, forrásokat is hozzárendelő együttműködése jelenthet európai, méltó megoldást ebben a kérdésben. El kell érni, hogy a rászoruló emberek valós segítséget kérhessenek és kaphassanak.
(…) Kérjük a hatóságokat, hogy a folyamatban lévő és a jövőbeli eljárások során biztosítsák az érintettek számára az őket a hatályos jogszabályok alapján is megillető jogi képviseletet, és rendeljenek ki orvos szakértőt, amennyiben ez szükséges.
Kérjük továbbá a kormányzatot, hogy kezdeményezzen párbeszédet a szakmai szervezetekkel, amennyiben a hajléktalanság problémájának valós és emberi megoldására törekszik!
***
„A szociális munkások után mi vagyunk a második szakma, amelynek tagjai a legtöbbet találkoznak hajléktalan emberekkel, így talán többet tudunk róluk, mint aki csak az utcán látja őket” – mondja dr. Lénárd Rita főorvos. „Nagyon fontos lenne megérteni azt, hogy sokuknak épp azért válik kilátástalanná az életük és kerülnek utcára, mert betegek, nem ritkán mentálisan. Vagy ha nem így történik, akkor maga a lakás nélküli lét betegíti meg őket. Nyugodtan mondhatom: bizonyos utcán töltött idő után
nincs egészséges hajléktalan.
Testileg és lelkileg is sérülnek ezek az emberek.”
Akik maguk nemigen jelentkeznek a rendelőintézetben, ahol Lénárd Rita dolgozik, inkább a szociális munkások viszik be őket, amikor már nagyon nagy a baj. „Sokszor kihűlt állapotban, borzalmas sebekkel jönnek” – mondja a főorvos, aki szerint már csak ezért is extrém gondolat, hogy közmunkára utasítsanak egy ilyen embert – hiszen az ráadásul leginkább fizikai munkát jelent. „Többségük alkalmatlan erre. Arról nem beszélve, hogy mindenféle munkavállaláshoz kell alkalmassági vizsgálat, azt vajon elvégzi valaki?!”
Elhagyatva (Hernád Géza)
Lénárd doktornő hangsúlyozza, nem arról van szó, hogy az orvoscsoport pártolná az aluljárókban olykor uralkodó, valóban lehetetlen állapotokat. Csupán azt hangsúlyozzák, hogy egy logikusan működő országban ez elsősorban nem rendészeti, hanem szociális és egészségügyi kérdés. „Ez nem olyan egyszerű, hogy azt mondjuk, valaki rendetlenkedik az utcán. Hiszen a szélsőséges élethelyzetben lévők egy része lelki és mentális állapota miatt már felmérni sem tudja, hogy mit tesz, és az milyen hatással van másokra.
Nem értem, miért a büntetés lenne a megoldás?
Mit várnak attól, hogy méregdrága eljárássorozatok indulnak? Amellett, hogy értelmetlen, még jogi szempontból is aggályos, hiszen tekintetbe kéne venni az érintettek mentális állapotát. Orvos szakértői vizsgálatokról viszont egy hangot sem hallottunk.”
„Olyan ez, mint felhúzni egy épület homlokzatát úgy, hogy nincs mögé építve a ház” – mondja dr. Máté-Horváth Nóra aneszteziológus, aki azokat látja, akik az utolsó pillanatban kerülnek intenzív osztályra többszervi elégtelenséggel, olykor minden testrészükben betegséget hordozva. Mint mondja, a hajléktalanszállókon olyan kevés az alkalmas hely, hogy az orvosok sokszor kénytelenek kórházi osztályokon fektetni azokat, akiket nincs hova hazavinni. „Ez valójában senkinek nem jó, de sokszor tehetetlenek vagyunk. Először legyen egy megfelelő ellátórendszer elég férőhellyel, elegendő szociális munkással, a társadalomba való visszaillesztéssel – utána lehet egyéb szabályokat hozni. Amíg a szociális és az egészségügyi rendszert nem kapcsolják össze ebben, és amíg nem adnak mellé forrásokat is, addig minden más csak tünetkezelés. Attól, hogy eltüntetjük őket a közterületekről, csak azt érjük el, hogy elbújnak, és később még rosszabb állapotban kerülnek majd elénk. Ez pedig nemcsak a humánum szempontjából rossz, de még egészséggazdaságilag is. Vagyis így is, úgy is a társadalom fogja megfizetni az árát, csak a mostani törvények mellett még meg is alázzuk azokat, akik amúgy is szerencsétlen helyzetben vannak. Vagy akkor ismerjük be:
a szemünket, orrunkat zavarja a jelenség, és nem a lelkünket az, hogy embertársaink ilyen sorsra jutottak.
Persze, egy ilyen helyzet összetett. De a megoldás szempontjából, úgy vélem, irreleváns, hogy valaki miért került az utcára. Nem hiszem, hogy nem létezik kulturáltabb megoldás.”
Máté-Horváth Nóra elmondja, a céljuk pusztán a figyelemfelkeltés. Még őket is meglepte, hogy milyen sok aláírást kaptak már az első napon. „Elég ritka az, hogy ötszáz orvos egyetért valamiben. Az már nagyon fajsúlyos dolog kell, hogy legyen!” – teszi hozzá.
Az orvosok után nem sokkal a Szakszervezet a Tiszta Egészségügyért csoport is megosztotta a nyílt levelet, amelyhez azóta sorra csatlakoznak nevük vállalásával ápolók és egészségügyi dolgozók.
