nlc.hu
Sztárok
Vilmos herceg nem kér többet apja segítségéből

Vilmos herceg nem kér többet apja segítségéből

Saját kezébe veszi az ügyei intézését Vilmos herceg, önálló udvartartást szervez, ez pedig egyértelmű jele annak, hogy a trónörökös élete hamarosan megváltozik.

Vilmos herceg nem kér többet apja segítségébőlHamarosan befejeződik a londoni Kensington-palota azon részének felújítása, ahova Vilmos herceg és Katalin hercegné jövő év elején beköltözik. A többemeletes, 25 szobás lakrészben nem egyedül élnek majd. A biztonsági emberek csak a kapuban állnak őrt, a személyzetnek pedig kis házakat biztosítanak a palota kertjében, de a hercegi pár udvartartásának, azaz alkalmazottainak kell a hely a palotában is.

Vilmosnak és Katalinnak ugyanis saját udvartartása lesz. Eddig például ugyanaz volt a sajtószóvivőjük, mint Károlynak és Kamillának. Decembertől azonban három PR-menedzser áll a szolgálatukra, egyikük egy producer, Ed Perkins, a BBC-t hagyta ott az évi 30 ezer fontot fizető állásért. Vilmosék tanultak a topless képek okozta botrányból, jobban kézben akarják tartani sajtóügyeiket. Ráadásul úgy hírlik, januártól sokkal több közszereplést vállalnak, mint eddig, ezek szervezésére pedig több ember kell. Erre utal, hogy Katalin első udvarhölgye is munkatársat kap.

Mindez megerősíti azt a jó ideje keringő hírt, hogy Vilmos év végén leszerel a haditengerészettől, ahol most mentőhelikopter-pilótaként dolgozik, és királyi kötelezettségeinek szenteli magát feleségével együtt. És persze az első számú kötelezettségének, hogy biztosítsa a trónutódlást. Az új otthon, az, hogy Katalinnak ezentúl nem kell idegeskednie a veszélyes tengeren embereket mentő férjéért, hogy a hercegné megszokta a királyi életet, mind-mind egy nyugodtabb életet biztosít neki. Olyan nyugalmat, mely alkalmas a családalapításra is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top