Belépés csak lányoknak!

Panyi Zsuzsi olyan tempóban rohan fel többemeletes szentendrei házuk padlásműhelyébe, mint valami élsportoló. Éppen a negyedik gyerekét várja. November elején érkezik az új családtag, a panyizsuzsi márkát azonban vajmi kevéssé befolyásolja a létszámgyarapodás: serényen dolgozik mindenki, üveget vágnak, és csomagot adnak fel, Zsuzsi kávéval kínálja a stábot, az új gyűrűkollekció mintadarabjait mustráljuk. Sikeres üvegdizájner és ékszerkészítő, ráadásul az a típusú nő (anya, feleség, művész, főnök, vállalkozó), aki nemcsak tudatos és gyakorlatias, de ehhez még jókedvű és kellőképpen laza is – irigylésre méltó együttállás, maradjunk ennyiben. Évek óta tudni lehet róla, hogy ha kollégát keres a cégébe, az minimum nő, de lehetőleg kisgyerekes anyuka legyen. Mielőtt túl magasra szöknek a szemöldökök, szögezzük le gyorsan: nem holmi terézanyás misszióról van szó, hanem nagyon is tudatos üzleti döntésről.

Csináld magad!

„Nincsenek ideális munkahelyek – lassan munkahelyek is alig –, ezért csináltam magamnak egyet. Mostanra már én is tudok másoknak munkát adni, ami büszkeséggel tölt el, de óriási felelősség is. Azért kezdtem el vállalkozni, hogy ne egy főnök mondja meg, mikor jöhetek haza, hanem én dönthessek az időbeosztásomról, és a gyerekeimet én neveljem fel – magyarázza Panyi Zsuzsi. – Egy nagyvállalatnál az ember sokat keres, bőven megfizet egy jó bébiszittert, és anyagilag mindenki jól jár, csak éppen nem ő nevelte fel a gyerekeit. Persze a vállalkozást is lehetne napi 16 órában csinálni, lehetne bébiszittert fizetni, hajtani a még csinosabb profitot, de lehet kisebb haszonért úgy is, hogy a család elsősége közben ne sérüljön. Én az utóbbit választottam, de ez mindenkinek a saját döntése.” Jelenleg két kolléganőjével, Dórival és Eszterrel dolgoznak – abszolút rugalmas, szigorúan a gyerekeik óvodai-iskolai idejéhez igazított részmunkaidőben –, aztán van anyuka, aki a sajtóért felel, más a blog körüli teendőkben vagy éppen a jogi, könyvelési feladatokban segédkezik, de még női programozója is volt Panyi Zsuzsinak. Mind gyerekes anyukák, akik nagyjából hasonló ritmusban élnek. Aki nála dolgozik, az munka mellett is tud a gyerekével foglalkozni. „Szó sincs róla, hogy mindent rózsaszín felhőben látnánk. Előfordulnak nehézségek: például megbetegszenek a gyerekek, és otthon kell velük maradni. Nem dől össze a világ, mindig közösen törekszünk megoldásra. Egyszer az egyik húz jobban, másszor a másik dolgozik többet. És ez a lényeg: minden megoldható, csak megfelelő szervezés és rugalmas hozzáállás kérdése.” Utóbbi gondolatot szlogen gyanánt szíves figyelmébe ajánljuk a honi vállalatvezetőknek, de ugorjunk.

Csizmás míting

Antal Ilona reklám- és játékfilmes cégénél, a Pioneernél szintén csak nők dolgoznak. A hatalmas belvárosi irodában magas sarkú cipők és klaviatúrák kopogása verseng, mindenki a monitorjába és a papírhalmaiba mélyed, átlagos hétköznap reggel van. A két tulajdonos- és vezetőtárssal, Kemény Ildikóval és Peták Eleonórával egymás szavába vágva igyekeznek megfejteni, mi lehet az oka és számít-e egyáltalán, hogy a szomszédos szobákban kizárólag női alkalmazottak ülnek. A legfontosabb tisztázni, mondják, hogy minden extremitástól irtóznak, és semmilyen szigorú, feminista szólammal nem kacérkodnak. Az elsődleges szempont mindig is az volt: ki a legalkalmasabb egy-egy munkakör betöltésére. „Igen ám, csakhogy a mi szakmánkban nagyobb százalékban találunk nőket. Ez a filmgyártás szervezési oldala, itt a szó legnemesebb értelmében vett szolgáltatáson van a hangsúly. Később, a forgatások további fázisaiban pedig szinte csak férfiakat látni. Ha nem vagyok félreérthető, mondhatnám úgy is, úgy kell dolgozni, mint egy jó feleség, mint egy profi háziasszony – magyarázza Antal Ilona. – Tudni kell alkalmazkodni, improvizálni, egyszerre sokfelé figyelni, és óriási empátiára van szükség. Ezeket tíz-húsz évvel ezelőtt még hagyományosan női tulajdonságoknak tartották, manapság szerencsére már változóban vannak a szerepek: egy profi férfi vezetőnek is csak előnyére válik, ha az iménti jelzőkkel barátságban van. Amúgy kőkemény ez a pálya is, nem csak csacsogásból meg koccintásból áll.” Pókerarc, derű, gyorsaság, rugalmasság, pontosság, szavahihetőség, sorolják, mi mindent kell farzsebből előhúzni nap mint nap, hiszen nemzetközi mezőnyben játszanak, egyre több és egyre komolyabb versenytárssal. (Ildikó a beszélgetésünk után például egy sáros bánya legmélyére rohan csizmában helyszínt bejárni egy következő forgatáshoz, onnan mítingre siet, majd egy másik nemzetközi produkciós tárgyalásra.)

Kakasok és zárójelek

„Egy nő talán jobban zárójelbe tudja tenni az egóját, férfiak között jellemzőbb a nyílt presztízsharc, a kakaskodás, ami sok fölösleges energiát rabol. Mi mindhárman anyák vagyunk, és ez az egyik legerősebb kötőszövet. Tudjuk egymásról és a kollégákról is, hogy az az első, hogy a gyerekek egészségesek legyenek, hogy jól legyenek, szigorúan csak ezután jöhet minden más” – mondják.
Egy másik lényegi különbség sok férfi társukkal szemben, magyarázzák, hogy nem mindent a profitnak rendelnek alá – szerintük a sikerük egyik titka éppen ez. Sokszor egy jó munkakapcsolat, egy hosszú távú együttműködés lehetősége, egy-egy kellemes utazás többet ér a leghangosabb kasszacsilingelésnél. És ez a dolgozóikra is érvényes. „Inkább menjen el valamelyikük egy hosszabb nyaralásra, pihenje ki magát, töltődjön fel, hagyja egy kicsit a munkát. Ha visszajött, több hasznát vesszük, mint ha elemészti a bánat és a vágyakozás itt az irodában.” A Pioneer-sikersztori nagyjából ezekre az elvekre épül. És hogy mennyire nem csak nőkre, az abból is kiderül, hogy a szomszéd szobából csak előkerül az egy szem férfi kolléga is. Hogy csupa nővel dolgozik együtt, nemhogy problémát nem jelent, de fel sem tűnik – na jó, alkalomadtán felmerülnek témák, amelyek hallatán két perc után a szomszédos helyiségben keres elfoglaltságot, de slussz, egyebet nem mondhat.

A bolygó legvidámabbjai

Dr. Müller Beatrix fogorvosi rendelője felé tartunk, úgy osonkodunk a lépcsőházban, mint ha foghúzásra érkeznénk – generációs szorongás, nem tehetünk róla. Két perc múlva már a Sensodent kellemes púder- és pasztellszínű falai között csodálkozunk rá a sugárúti panorámára, a rendelőben a város legjobb kávéját szervírozzák, és csak bámuljuk a falakra kiaggatott észbontó természetfotókat Indonéziától az Alpokig – egytől egyig a sajátja, lelkes túrázó, méghozzá családostul. „Semmi szándékosság nincs abban, hogy csak nők dolgoznak itt, a szakma elnőiesedése inkább lehet magyarázat. A férfiak meglátásom szerint kevéssé bírják a monoton, nagy precizitást igénylő tevékenységeket, a robotot. Hosszú távon végképp nem, sokan nyolc-tíz év alatt kiégnek, rosszabbul tűrik a stresszt. Amúgy magam is úgy vélem, ez egy ideális, vagyis inkább tipikusan női szakma, az ember maga dönthet, mikor jön, mikor megy, mikorra hív pácienst, mennyit dolgozik. Gyerekek mellett nagyon felértékelődik az ilyesmi. A karrier is építhető, a család is egyben tartható, még egy kevés szabadidő is belefér. Nekem ezek mind szempontok voltak, amikor úgy döntöttem, hogy fogorvosnak tanulok. És még három érv: hogy távol legyek a haláltól, hogy ne kelljen éjszaka ügyelnem, és hogy ne legyen közvetlen főnököm.” A kolléganők – doktornők és asszisztensek – egybehangzó véleménye, hogy amiből sok helyütt híján vannak, abból náluk kellemes a bőség: türelem, empátia, figyelem. Nemcsak profi szakembernek, de jó pszichológusnak is kell lenni, állítják, egy fogorvosi rendelőben mint egy falat kenyér, úgy kell a jó szó, a beszédes, derűs fogdoktor, aki nemcsak felvilágosít és kezel, de bátorít is, és kiemel valamennyire a feszült gyötrődésből. Akinek a kezét adott esetben lilára lehet szorítani a székben, ha arról van szó. Müller Beatrixhez nemcsak a kollégái hűségesek – van, aki már több évtizede –, de a páciensek is: akad család, ahol már a negyedik generáció bízza a fogai épségét és szépségét a doktornőre. Egy biztos: hétfő kora reggel a Sensodent a bolygó egyetlen fogorvosi rendelője, amelyet harsány, egybefüggő női kacaj tölt meg.

Summa summarum

Persze nem gondoljuk, hogy a női munkahelyeké lenne a jövő, és a színtiszta női összetétel garancia lenne a hatékonyabb működésre vagy a GDP meredek emelkedésére. Tanulságos azonban, hogy jóval olajozottabban működik a rendszer, mint sokan hittük – a brazil szappanoperákat megszégyenítő intrikáknak vagy hisztérikus nagyjeleneteknek nyoma sincs, ellenben a barátságos hangulat mintha alaptartozék lenne mindenhol. Panyi Zsuzsi is mindössze annyit állít: az attitűdökön azért időszerű lenne változtatni. „A távmunka vagy a részmunkaidő máig olyan romantikus, rejtélyes fogalmak itthon, gyanúsan méregetik azt a nőt, aki ilyesmiben gondolkodik. Pedig meggyőződésem, hogy míg többen – zömmel férfiak – úgy vélik, az otthon dolgozás elsősorban a megúszásról szól, egy nő sokkal alaposabban, precízebben végzi a munkáját otthon, mert megbecsüli a lehetőséget. És gond nélkül meg tudja osztani a figyelmét, ha szükséges. Ha ezt belátjuk, közel sem lesz majd akkora kuriózum, ha egy nő három meg négy gyerek mellett is dolgozik.”
Dr. Müller Beatrix határozottan úgy véli, jobb, egészségesebb, ha egy munkahelyen kiegyenlített a nemek aránya: kiegészítik egymást a felek, és a fékek is jobban működnek. Bár, teszi hozzá, „akármit mondunk is, mégiscsak a szakmai tisztességnek és az alázatnak van a legnagyobb szerepe a munkánkban”. Ettől függetlenül a saját cége töretlen népszerűségét és családias jellegét illetően nincsenek kétségei – ehhez pedig mégiscsak sok-sok nő mindennapi csapatmunkája kellett. Antal Ilonáék és a cégük sikertörténetét pedig amúgy is valami szirupos hollywoodi filmben kellene feldolgozni, mert annyira briliáns. Filmes berkeken belül mindenki csak úgy emlegeti őket: „a lányok”. Ez azért bók, nem?