R. Mihály a veséjét adta azért, hogy a húga újra egészséges legyen, tovább élhessen. Félévente kell megjelennie kontrollvizsgálaton, ahol vizeletmintát ad, és vért vesznek tőle. Mivel húga tőle távol, az ország ellenkező szegletében lakik, kölcsönkér egy autót, és fél napot utazik ilyenkor.
Nem könnyű előteremtenie a pénzt a benzinre, merthogy munkanélküli. De valahogyan mindig megoldja.
Pár hete is hajnalban kelt, vezetett négyszázötven kilométert. Még elment a húgáért, hogy őt is bevigye a kelet-magyarországi klinikára, mert nem volt jól napok óta, a „saját” veséjével voltak problémák.
Mihály bejelentkezett, feliratkozott a listára, leadta a vizeletmintát, és várt, hogy vizsgálatra szólítsák. Ám nem ez történt. Kijött az asszisztens, és ott, a váróban, a többi várakozó páciens előtt közölte, hogy a vérvételt és
a vizsgálatokat már nem végzik el, mert „nem érvényes” Mihály tébéje. Vagyis nem rendelkezik egészségbiztosítással.
Mihály nem értette a helyzetet. Hiszen eddig a Munkaügyi Kirendeltség ezt biztosította számára, sőt – meséli – amikor kapta az időpontot, még volt TB-je…
Az asszisztens együtt érzőn még annyit mondott, hogy lehet, hogy csak adminisztrációs hiba, de az OEP-előírás miatt nem tehet mást. Mihály írja alá a nyilatkozatot, aztán menjen, és tisztázza a biztosítás kérdését.
Vagyis elküldték.
Egészséghez való jog? (Profimedia)
Hiába spórolt a jegyre, hiába kelt korán, autózott sok órán át… fordulhatott vissza, újabb négyszázötven kilométerre. „Talán én rontottam el a dolgot – morfondírozik Mihály –, mert az előkészítés során kértem az orvosvezetőtől, hogy az operáció után »kitölthessem« a maximális kórházi lábadozást, mert átmeneti szállón lakom, és ott ápolásra nincs lehetőség. És elmondtam, hogy sajnos »borítékkal« sem tudom megköszönni a fantasztikus munkát…”
Mihály még onnan, a váróból küldött egy e-mailt a Fővárosi Munkaügyi Központ kirendeltségének. Hamar válaszoltak, miszerint a nyári támogatott nyelvtanfolyam (ahol sikeres vizsgát tett) után még negyvenöt napig fizették a TB-jét, ami ezek szerint most járt le.
Itt a kör bezárult. Egyszer már előfordult, hogy szóltak, amiért nincs biztosítása, de akkor csak aláírattak vele egy papírt, és a vizsgálatot elvégezték. Úgyhogy Mihály most csalódott.
Nem elég, hogy nincs munkája, most még az egészséghez való jogot is megvonják tőle?
Úgy érzi, nem rajta múlik, hogy nem tud dolgozni, és nem érdemel ezért ilyen „büntetést”. Így ír magáról:
„Ötvenöt éves vagyok, kétgyerekes munkáscsaládban nőttem fel Hajdú-Bihar megyében. Apám kőműves volt, anyám betanított munkás, sajnos mindkettejüket korán elvesztettem, és ezért ott kellett hagynom a főiskolát, végül erősáramú technikus lettem. Megnősültem, született egy lányom, és egy biztosítónál helyezkedtem el. Később vállalkozóként építtettem egy üzletházat, aminek építési engedélyét – 80 százalékos készültségi foknál – a Közigazgatási Hivatal építéshatósági hiba miatt megsemmisítette. Négy év szélmalomharc következett, a feleségem nem bírta a nyomást, elváltunk. Közben bedőlt a hitel, a vállalkozás… Három évig pereltem az építési engedélyt kibocsátó hatóságot, majd jött még Strasbourg… nem nyertem. Innen pedig nem tudtam újra talpra állni, így oda jutottam, hogy ma nincs megélhetésem, csak banki tartozásom van, és a fenyegetettség a végrehajtóktól. Emiatt és a korom miatt nehezebben is kapok bizalmat a munkaadóktól, de azért néha sikerül dolgoznom kis ideig.
Ezeket a klinikai dolgozókat ismerem, tisztelem! Kérdezem, az Országos Egészségpénztár nem biztosít ennyi gesztust? Számos csoport élvez ingyenes egészségügyi ellátást.
Egy donornak nincs annyi becsülete, hitele, hogy egy ilyen helyzetben ne kelljen lehajtott fejjel távoznia?
Ez a »kiruccanás« több mint harmincezer forintomba került, és nyilván az útiköltség-térítést sem írták alá…
De ami a lényeg: még soha-soha nem járt át olyan érzés, mint amikor megtudtam, hogy alkalmas vagyok donornak. Szüleim halála óta akkor sírtam először. És a húgom remekül vigyáz arra, amit tőlem kapott, és én is jól vagyok.
Nincs állásom, nincs TB-m, nincs pénzem. De tudok nevetni, szeretem a művészetet… Talán kényelmesebb élettel, talán egy hölggyel az oldalamon… kevesebb csalódással is lehet folytatni.”
