nlc.hu
Életmód
5 egyszerű tipp arra, hogyan csökkentheted a műanyagszemét mennyiségét

5 egyszerű tipp arra, hogyan csökkentheted a műanyagszemét mennyiségét

Gyakorlatilag nullaforintos ráfordítással is sokat tehetsz a környezetedért.

A műanyag zacskók alternatíváiról szóló cikkünkben még lelkendezve számoltunk be róla, hogy sok más országhoz hasonlóan Magyarország is felléphet az egyre tarthatatlanabbá váló műanyagszennyezés ellen. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium még szeptemberben jelentette be, hogy 2019 januárjától drasztikusan megemelnék a műanyag zacskók és egyéb egyszer használatos műanyagok termékdíját, hogy így szabjanak gátat a környezetszennyezésnek, 2021-re pedig a teljes betiltást tűzték ki célul.

Két héttel ezelőtt azonban a kormány bejelentette, hogy nem támogatják a minisztérium előremutató tervezetét. A dolog már csak azért is különös, mert 2021-től az Európai Parlament döntése alapján így is betiltják az egyszer használatos műanyagokat. Mi azonban – úgy tűnik – az utolsó utáni pillanatig folytatjuk a felesleges műanyagszennyezést.

Fotó: Thinkstock

Mindeközben megállás nélkül érkeznek az egyre riasztóbb kutatási eredmények arról, milyen kiterjedt problémával állunk szemben. Az már szinte nem is hír, hogy az óceánok, folyóink, ivóvizünk és élelmiszereink is súlyosan szennyezettek a műanyaggal. Az elmúlt néhány hét során azonban kiderült többek között az is, hogy már a vadon élő állatok ürülékében is kimutathatóak a műanyag mikroszálak, sőt a „levegőben” is jelen van a műanyagszennyezés, hiszen a szúnyogok még lárvaként magukba szívják, majd továbbterjesztik a mikroműanyagot a táplálékláncban. A kutatók eközben még mindig csak találgatnak arról, vajon milyen káros hatásokkal lehetnek ránk – és az állatvilágra – a mikroszkopikus műanyagszemcsék és -szálak, némely tanulmányok azonban kimutatták, hogy a halaknál morfológiai változásokat okoznak.

Szerencsére történnek kedvező fejlemények is: ha eltekintünk egy kicsit Magyarország helyzetétől, már-már világtrend, hogy a fejlett országok radikálisan korlátozzák az egyszer használatos műanyag termékek használatát. A közösségi oldalakon futótűzként terjedő fotók és videók hatására egyfajta „divattá” is vált a környezettudatosság, erre pedig a piac is ráérzett: egymást érik a jobbnál jobb cikkek és összeállítások arról, hogyan tehetünk mi, kisemberek is a környezetvédelemért, ahogyan az egyszer használatos műanyagokat kiváltó termékek is egyre szélesebb körben elérhetőek. Egyre többen ébrednek rá, hogy a környezetvédelemért „alulról” is lehet tenni, ha meg nem is szüntethetjük, egyszerűen és olcsón mérsékelhetjük az emberiség okozta pusztítást.

A műanyag szatyrok leváltásáról ebben a cikkben írtunk részletesebben – nyilvánvaló, hogy gyakorlatilag nullaforintos ráfordítással is tehetünk a bolygóért. Az alábbiakban további apró „trükköket” szeretnénk bemutatni nektek, amelyek nem kerülnek pénzbe, de jelentősen csökkenthetjük velük az ökológiai lábnyomunkat.

1. Igyál csapvizet!

Magyarországon a csapvíz nagyon jó minőségű. Igen, előfordul benne mikroműanyag, de az a palackozott vizekben, cukros üdítőkben is ugyanúgy jelen van. A palackozott vizekkel azonban ismét csak hozzájárulunk a felesleges műanyagtermeléshez. Igen, a PET-palack újrahasznosítható (igaz, nem úgy, ahogyan azt a legtöbb ember elképzeli), a gyártásuk azonban igénybe veszi a környezetet. Csak Magyarországon évente másfél milliárdot használnak fel belőle, aminek a Greenpeace szerint csak a tizedét hasznosítjuk újra. A PET-palackot ráadásul újratölteni sem ajánlatos, hiszen káros vegyületek oldódhatnak ki belőle. Találjunk inkább egy szimpatikus kulacsot, és maradjunk a csapvíznél! Ha pedig nagyon muszáj, legalább válasszuk a betétdíjas, visszaváltható termékeket.

Fotó: Pexels

2. Főzz többet!

Tudjuk: a munka mellett nincs mindig elég időnk és energiánk arra, hogy főzzünk magunkra. Pedig az internet tele van jobbnál jobb és szuper egyszerű receptekkel, így egy kis gyakorlással akár 20 perc alatt is összedobhatunk egy jó kis ebédet másnapra. Ha pedig lemondunk az ételrendelésről, azzal nemcsak a műanyag, „eldobható” csomagolást spóroljuk meg magunknak – pénzt is spórolhatunk, és jó eséllyel finomabbat is fogunk enni!

Fotó: Thinkstock

3. Egyél kevesebb húst és több zöldséget!

Meggyőződésem, hogy a vegánok sokkal nagyobb eredményeket tudnának elérni, ha kicsit jobb lenne a PR-juk. Elvégre ki akarna közösséget vállalni olyan emberekkel, akik gyilkosnak bélyegeznek, ha elfogyasztok egy szalámis szendvicset? Természetesen nem minden vegán ilyen radikális, de ez csak akkor derült ki a számomra, amikor többen is felvették ezt az „életformát” az ismerősi körömben. Ekkor ismerkedtem csak meg a diéta természetvédelmi vetületével: egészen konkrétan azzal, milyen fenntarthatósági problémákat jelent bolygónk számára az egyre csak növekvő húsipar, legyen szó akár az állattenyésztéshez használt ivóvíz-, termőföld- vagy energiamennyiségről. Nem kell átmennünk vegetáriánusba – tudtommal még nincs olyan vegán recept, ami felérne egy jó véres steakkel –, de már azzal sokat segíthetünk a Földön (és nem mellesleg a saját egészségünkön), ha tartunk egy vagy két húsmentes napot a héten. És hogy hogyan jön mindehhez a műanyag? A hústermékek csomagolása nagyon nehezen pótolható mással. Akár a felvágottakról, akár a vákuumcsomagolt húsokról mondunk le, mindenképpen kevesebb műanyag szemetet termelünk.

Fotó: Thinkstock

4. Felejtsd el a szívószálat és a pohárfedelet!

Nagy-Britanniában éppen a múlt hónapban jelentette be a McDonald’s, hogy elbúcsúznak a műanyag szívószálaktól és pohárfedelektől – mindkettőt újrahasznosított papírral pótolják. Nagyon fontos döntésről van szó, hiszen egy szívószál átlagos használati ideje mindössze 20 perc, a lebomlásához viszont 500 évre (!) van szükség, nagy részük pedig a tengerben köt ki, ahol túlbecsülhetetlen károkat okoznak. Persze nálunk még szó sincs ilyen korlátozásokról, de őszintén: mennyiből áll azt mondani a moziban vagy a McDonald’sban, hogy nem kérünk szívószálat? És mennyiből áll rászánni 20 percet egy kávéra, ahelyett, hogy eldobható pohárból, rohanás közben igyuk meg a metrón?

5. Válaszd a csomagolásmentes termékeket!

Ugyanez elmondható majdnem mindenről, amit a boltban vásárolunk. Hiába viszünk ugyanis magunkkal egy szuper vászontáskát, ha a boltban csupa egyszer használatos műanyaggal pakoljuk tele. Így nem sokat segítünk a természeten, maximum mi érezzük jobban magunkat tőle. Nagyon sok olyan eset van pedig, amikor választhatunk a különböző csomagolású termékek között. Éljünk ezzel a lehetőséggel, és keressünk fel egy csomagolásmentes boltot is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top