Marina Abramovicról akkor hallottam először, mikor 2010-ben virális lett az a videó, amin egy előadásán újra találkozott egykori szerelmével, Ulay-jal. Előtte fogalmam sem volt, mi a performanszművészet, de nagy hatással volt rám a felvétel, amin egymással szemben ülnek, némán sírnak és végül megfogják egymás kezét. De erről majd később.
Abramovic az egyik legvalószínűtlenebb helyről indult a világhírév felé, hiszen Belgrádban, Szerbiában született egy évvel a második világháború befejezése után. Szülei Tito partizánjai voltak, mindketten nemzeti hősök. Marina művészeti egyetemet végzett, anyja rendkívül szigorúan nevelte.
Első előadása a Ritmus 10 volt, melyhez húsz kést és két magnót használt.
Az orosz játékot játszotta, ahol az egyik kéz széttartott ujjai közé kell belevágni a kést minél gyorsabban.
Mikor megszúrta magát, új kést vett, és azzal folytatta. Mikor a kések elfogytak, lejátszotta a hangfelvételt, és megpróbálta a hangok alapján lépésről lépésre újra eljátszani az előző kört, ezzel összemosva a jelent és a múltat. A Ritmus Sorozat az emberi test tűréshatárainak kitolásáról szól, amit a következő előadással az akkor 27 éves Abramovic túl is lépett.
A Ritmus 5 közben ugyanis eszméletét vesztette, mikor egy földön petróleummal meggyújtott ötágú csillag fölött ugrált. Az égő jel a fizikai és lelki megtisztulást szimbolizálta.
Mikor a csillag közepébe ugrott, elájult a tűz okozta oxigénhiány miatt.
A közönség kezdetben azt hitte, ez is a performansz része, végül kimentették.
A mai napig legfelkavaróbb performanszdarabja kétségtelenül a Ritmus 0. Abramovic itt passzív szerepet osztott magára, és a közönség és a művész kapcsolatát vizsgálta. Egy asztalra hetvenkét tárgyat tett, melyeket a közönség kipróbálhatott rajta. Bizonyos tárgyak élvezetet okoztak (méz, egy szál rózsa, olívaolaj, tollak) míg a többi fájdalmat (ostor, szike, olló, egy pisztoly mellette egy golyóval). Hat órán keresztül mozdulatlanul tűrte, hogy az emberek azt csináljanak vele, amit csak akartak. Kezdetben a közönség félénk volt, de ahogy látták, hogy a művész valóban nem reagál semmire, egyre bátrabbak lettek. Ruháját levágták róla, és meztelenre vetkőztették, tarkóját összevagdosták, a rózsa tüskéit a hasába szúrták, a fegyvert a halántékához szorították. A hat óra leteltével Abramovic felállt, és megindult az emberek felé, akik rémülten szaladtak el.
Kihasználva, megalázva
A Ritmus sorozattal Marina Abramovic kétségtelenül megalapozta hírnevét, de igazán akkor teljesedett ki, mikor 1976-ban találkozott a német művésszel, Uwe Laysiepennel. Ulay-jal azonnal egymásba szerettek, tizenkét éven keresztül éltek és dolgoztak együtt.
Elmondásuk szerint mindketten teljesen levetkőzték egójukat és egyetlen entitásként gondoltak magukra, egy „kétfejű testként”, melyet úgy neveztek: „A Másik”. Együtt járták a világot, öt éven keresztül a kocsijukban éltek a kutyájukkal, és csak a művészettel foglalkoztak. Főleg a férfi-nő kapcsolatot és a köztük levő feszültséget vizsgálták, ekkor születtek azok a műveik, melyek a mai napig a kortárs művészet mérföldkövei.
Az „AAA AAA” projektben a nő és férfi között harcot jelenítették meg azzal, hogy órákon keresztül üvöltöttek közvetlen közelről egymás arcába.
A „Belégzés – Kilégzés”-ben a szájukat egymáséra tapasztva vettek levegőt, csak egymás lélegzetét használva, míg 17 perc után el nem ájultak. Ez a kapcsolatban az „én” halálát szimbolizálta.
A „Kapcsolat az időben” az egyesülést idézte meg azzal, hogy hajukat összekötve, ellentétes irányba néztek mozdulatlanul, 16 órán keresztül. Ez elképesztően nehéz volt számukra fizikailag, de az utolsó, 17. órájára beengedték a közönséget, hogy jelenlétük erőt adjon nekik a performansz végére.
A „Pihenő energia” az egyik leghíresebb, teljes bizalomra épülő munkájuk, melyben egy íjat feszítettek ki maguk között négy teljes percig. A nyíl Ulay kezében volt és Abramovic szívére célzott.
Feltétlen bizalom
Utolsó közös munkájuk a „Szeretők – a Kínai Nagy Fal séta” volt. A terv egykor az volt, hogy a fal két végéről közelítenek egymáshoz, középen találkoznak és összeházasodnak. Ehhez engedélyre volt szükség, melynek megszerzése nyolc évig tartott és közben Ulay – akinek akkorra már több viszonya is volt – teherbe ejtette huszonöt éves tolmácsát. Így a séta ugyan megvalósult, de mikor kilencven nap gyaloglás után találkoztak, megölelték egymást, szakítottak és elbúcsúztak.
Nem találkoztak tizenkét éven keresztül, de 2010-ben Abramovic meghívta Ulayt a „Művész jelen van” bemutatójára. Ez egy három hónapos nagyszabású kiállítás és performansz volt a New Yorkban, a Modern Művészetek Múzeumában. A művésznő egy széken ült minden nap nyolc órán keresztül, és a vele szemben ötpercenként leülő emberek szemébe nézett.
A kiállítást olyan sztárok tekintették meg, mint Jay Z, Lady Gaga és James Franco. Később a művésznő mindhármukkal dolgozott együtt különböző projekteken.
Ugyan Ulay-jal is találkozott a megnyitó előtti napon, Abramovicot mégis meglepte és mélyen megérintette, mikor a performansz közben Ulay is leült elé. Percekig nézték egymást szótlanul, majd mindketten elkezdtek könnyezni és megfogták egymás kezét. A Youtube-ra felkerült videót több mint 14 millióan nézték meg pár nap alatt, és a megható jelenet mindkettőjüket világhírűvé tette a mainstream közönség számára is.
2015-ben Ulay beperelte Abramovic-ot és a bíróság 23 ezer euró megfizetésére kötelezte a művésznőt elmaradt jogdíj címén. Ennek ellenére két éve kibékültek, mert belátták, hogy „az együtt töltött idő rendkívül fontos volt a performansz-művészet története szempontjából”. Múltbéli sérelmeiket elengedték, és barátokként jelenleg egy közös emlékirat megírására készülnek. Állítólag rengeteg hihetetlen történetük van, amiről senki nem tud, pedig Ulay szerint „tündérmesébe illő sztorik”.
Marina Abramovic hetvenkét évesen továbbra is a művészet határait feszegeti. 2020-ban egy olyan performanszra készül, melyben – terve szerint – egymillió voltnyi áramot vezetnek a testébe, és ő ezután az ujjai végén összegyűlő elektromos feszültséggel elolt egy gyertyát.
