Szabadidő

A derekuknál fogva egymáshoz kötözték magukat, és egy éven keresztül még vécére sem mentek a másik nélkül

Egy izgalmas és megterhelő performansz a kiüresedő kapcsolatokról, és arról, hogy milyen nehéz úgy zuhanyozni, ha szó szerint egy másik ember lóg rajtunk

A tajvani születésű, de hosszú évtizedek óta New Yorkban élő Tehching Hsieh korunk – és a korunk alatt most leginkább a huszadik század hetvenes-nyolcvanas éveit értjük – egyik legfontosabb performanszművésze, akit többnyire olyan témák foglalkoztatnak, mint a részvétlen monotonitással ketyegő idő, a reménytelen mindennapi küzdelmek, az élet és a művészet bonyolult viszonyai, vagy éppen az emberi kapcsolatok (illetve azok hiánya). De inkább nézzünk pár konkrét példát, elvégre a performansz az jó esetben nem valami absztrakt idea, hanem hús, vér, mocsok és szenvedés:

  • 1978–79-ben egy teljes évre bezárta magát egy pár négyzetméteres, nyomasztó kis cellába, aminek a berendezése mindösszesen egy mosdókagylóból, egy nem feltétlenül rendeltetésszerűen használt vödörből és egy puritán fekhelyből állt. A performansz ideje alatt a művész egyszer sem hagyta el a cellát, nem olvasott, nem írt, nem hallgatott rádiót, nem nézett tévét és nem is szólalt meg. Azért folyadékot és ételt továbbra is fogyasztott, továbbá jó hír még, hogy azt a bizonyos vödröt is naponta cserélte (vagy legalábbis kiürítette) egy elkötelezett asszisztens.
  • 1980 és 1981 áprilisa között, azaz ismét egy teljes éven át minden nap minden egyes órájában (vagyis konkrétan napi 24 alkalommal) becsekkolt egy direkt erre a célra rendszeresített blokkoló óránál, majd lefotózta magát. A képekből összefűzött, meglehetősen deprimáló hatperces kisfilmet itt lehet megnézni.
  • A kimerítő blokkolás után nem sokat pihent, mert 1981 szeptemberétől újfent egy egész éven át az utcán, illetve pontosabban a szabad ég alatt élt, azaz egyszer sem tette be a lábát olyan helyre, aminek oldalfala vagy teteje van; tehát se nyilvános vécébe, se autóba, se sátorba. Hogy a már egyszer jól bevált vödröt magával vitte-e, vagy esetleg reciklikálta a salakanyagot, azt sajnos nem tudjuk.
  • 1985 és ’86 közt zajló művészi produkciója pedig az volt, hogy egyáltalán nem érintkezett művészettel: nem járt színházba, múzeumba, moziba, koncertre, nem olvasott könyvet, műkritikát és egyebeket, nem beszélt a művészetről, sőt, még csak rá sem emelte a tekintetét semmire, aminek köze lehet a művészethez. Elvileg ebben az időben maga sem végzett semmiféle művészi tevékenységet, habár joggal merül fel a kérdés, hogy akkor a performansz mégis mi volt. Az mindenesetre biztos, hogy a székeléssel ezúttal kevesebb gondja akadt, mint a korábbi előadások alkalmával.
Tehching Hsieh 2017-ben (fotó: Awakening/Getty Images)

Tehching Hsieh 2017-ben (Fotó: Awakening/Getty Images)

Noha ezek alapján akár úgy is tűnhet – és nem véletlenül –, hogy Hsieh előszeretettel vonul fizikai vagy szociális izolációba egy performansz kedvéért, pályafutásának talán legizgalmasabb, illetve vitán felül legjobban fotózható művét nem egyedül hozta létre. Egy másik ismert New York-i performanszművésznő, Linda Montano volt a partnere, aki korábban már egy sor nagyszerű alakítással ragadta meg az ilyesmire fogékony közönség figyelmét: 1973-ban például hozzábilincselte magát Tom Marioni konceptuális művészhez, egy évvel később pedig bekötött szemmel bolyongott három napon át (emellett Montano – bár ez nem tartozik szorosan a tárgyhoz – a kortárs-kísérleti elektronikus zene egyik legmeghatározóbb alakja, a világéletében nyíltan leszbikus Pauline Oliveros élettársa volt, egészen a komponista négy évvel ezelőtti haláláig).

A két művész közös munkája, amely 1983. július negyedikén vette kezdetét, koncepciójában némiképpen ugyan emlékeztetett a nő korábbi bilincses performanszára, ám annál sokkal nagyobb szabású volt: Hsieh és Montano ugyanis a derekuknál fogva egymáshoz kötözték magukat egy körülbelül két és fél méter hosszúságú kötéllel, majd – ahogy azt a monotóniatűrés tajvani bajnokától már megszokhattuk – így is maradtak 365 napon keresztül. A performansz ideje alatt oda mentek és azt csináltak, amit csak akartak, viszont mindig, minden körülmények között egy helyiségben kellett tartózkodniuk (már ha nem éppen az utcán voltak, persze), és soha nem érhettek egymáshoz.

Linda Montano, Tehching Hsieh és a kötél (fotó: tate.org.uk)

Linda Montano, Tehching Hsieh és a kötél (Fotó: tate.org.uk)

Bár kezdetben még kimondottan élvezték egymás társaságát, ez a kegyelmi állapot nem tartott sokáig: a hosszú, mély és tartalmas beszélgetések egyre rövidültek, és egy ponton már csak rövid morgásokkal kommunikáltak egymással, akár az állatok, vagy egyszerűen a kötelet rángatták dühösen, ha már nagyon elegük volt az egészből. Körülbelül két-három hónappal a vége előtt kezdtek végre felszabadulni, és többé-kevésbé normális emberként viselkedni.  

„Valami olyan művet akartunk létrehozni, ami az emberekről és társas kapcsolatok nehézségeiről szól. Nem léphetsz ki az életbe egyedül, de ha együtt vagyunk, egymás börtönévé válunk” – nyilatkozta egy korabeli interjúban Hsieh, és hát tényleg nem kell ahhoz nagy tudású műkritikusnak lenni, hogy rájöjjünk: ez a minden szempontból megterhelő és kimerítő performansz (de nevezhetjük akár emberkísérletnek is) egy élethosszig tartó, lassan kiüresedő kapcsolat valamiféle sűrítményének vagy allegóriájának lett szánva. Amit persze úgy is fel lehet fogni, hogy „bár már régóta a másik idegeire megyünk, és nincs is már semmi mondanivalónk, azért legalább itt vagyunk egymásnak” – és tulajdonképpen ez is valami. Annál mindenesetre jobb, mintha az ember egymagában kódorogna egy kötéllel a derekán.

További cikkeink különleges performanszokról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése